Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Már másodszor voltunk itt a férjemmel, nagyon meg vagyunk elégedve mindennel. Igazi pihenésre való hely. A konyha mindennel felszerelt. A fürdő közel, a személyzet nagyon kedves. tisztaság van, az ágyak nagyon kényelmesek. Ajánlani tudom mindenkinek. Máskor is szívesen foglalnék itt szállást.
Az apartman nagyon modern, szépen berendezett volt, a mai elvárásoknak nagy mértékben megfelelt. Mi ugyan eléggé hideg időben voltunk ott, de a fürdőbe való átjárás így sem volt megterhelő, mivel egy karszalaggal egy nap többször is bemehettünk. Egyedül a kávéfőzőt hiányoltam, azonban az étteremben azt is lehetett fogyasztani.
A Szállásvadásznál foglaltuk le a szállásunkat, köszönet a gyors és lelkiismeretes ügyintézésért. A mezőkövesdi Pandora apartmanok minden elképzelésemet felülmúlta. A házak csodálatosan parkosított, rendben tartott környezetben vannak, nagyon jól elrendezve, hogy a szomszédok ne zavarják egymást. Öröm volt a teraszon üldögélni.
Berendezése, fekszereltsége kiváló, nagy fürdőszoba tele fogasokkal, törölközőtartóval, a nappaliban meglepően nagy led tv. Az ágyak nagyon kényelmesek, végre normális párnákkal. Nagyon tetszett a fürdő közelsége, az étkezés is megolható a strandon. A személyzet kedves és udvarias. Nagyon jól éreztük magunkat, mindenkinek tudom ajánlani.
Akadáymentesített szállás volt. Az egyetlen negatív dolog hogy a fürdőtől mégis a legtávolabbi épület de ez már építkezéskor lett rosszul tervezve. Ettől függetlenül nem bántuk meg hogy elmentünk.
Nagyon jó választás volt. . . Átsétáltunk a fürdő területén levő apartman házból a sok medencével és kiválóan ellátott gyógyfürdőbe, ahol válogathattunk a külső-belső, hidegebb-melegebb gyógymedencék, és élménymedencék között. A fürdő étkezési vendéglátás területén is kiváló lehetőségekkel rendelkezik.
Az apartmanok mindennel felszereltek, télen is kellemesen fűtöttek, parkolás közvetlen az ajtó mellett. . . . Nagyon kényelmesen pihentünk és gyógyultunk, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.