Orosháza-Gyopárosfürdő ad otthont a háromcsillagos Alföld Gyöngye Hotelnek. Kisgyermekes családok, párok és gyógyulni, üdülni vágyók ideális szálláshelye lehet a maximális komfortot biztosító szálláshely. A hotel bejáratától mindössze 800 méterre elérhető a termálfürdő-komplexum, mely wellness és rekreációs szolgáltatásaival minden ide látogató vendég pihenését szolgálja.
A szálloda talán a 2*-ot kaphatná meg. A berendezés és a szőnyegpadló több mint kopott. Az ágynemű tele volt hajszállal. A recepción érkezéskor kedvetlen hölgy fogadott. A személyzet nem motivált, felkészületlen. A környezet lehangoló. Az étteremben a választék szegényes, előfordult, hogy másnap az előző napi maradékot kínálták.
A megérkezéskor azonnal ágynemű huzat cserét kellett kérni mert az ágynemű koszos volt. Az épület közös részeiben a szőnyeg koszos és kimondottan rossz szag van. A szobában a fürdőszoba leharcolt, korrodált zuhanytálca stb. Az ajánlatban szereplő kibővített svédasztal szegényes és igénytelen volt.
Az információt a szilveszteri" gálavacsorával" kapcsolatban többszöri kérdezésünkre sikerült információt megtudni, ahol aztán sikerült nem a párom mellé helyet biztosítani számomra, ezt tudtuk orvosoltatni. Mindezekhez képest nem egy akciós leértékelt hanem egy teljes árú az azonos ajánlatokkal azonos árfekvésű programról beszélünk.
Nagy várakozással indultunk erre a 3 éjszakás "nyaralás"-ra. Már a megérkezés is csalódást okozott, amikor megláttuk a szobánkat. Az ágy vége szinte beleért az asztalon elhelyezett televízióba. Pici volt,de még elviseltük volna,viszont hőségben érkeztünk és a hűtő sem működött. A recepciósok végül adtak egy másik szobát, ami már megfelelő volt.
Végül a 3 kifizetett éjszaka helyett csak 2-t töltöttünk ott. Valószínű, ha főszezonban megyünk, más lett volna a hozzáállásuk. Mi például a félpanzió mellé ajánlatban kaptunk egy menü ebédet is. Az már problémás volt,mert a hét végén nem főznek menüt. Azért kaptunk valamilyen ebédet. Szinte minden évben elmegyünk néhány napra valami fürdőhelyre. Még soha nem reklamáltam,mindig elégedetten érkeztünk haza. A tisztaság sem volt megfelelő, a szappantartó, tusfürdő tartó is üres volt stb. Amikor hazaértünk kezdtem el gondolkozni, hogy végül is ilyenkor nem kellene valami elszámolást adni? A tartozékokat/törölköző stb/ leadtuk, de ennek, valamint a korábbi eltávozásunknak nyoma sincs. Egyetlen pozitívum a recepciósok kedvessége és segítő készsége volt!
A szoba / apartman / elfogadható, reggeli még elmegy , de a vocsora 3 fogásból áll és ha a vacsora idő közepén mentünk le az már elfogyott. Január elsején a vacsora székelykáposzta volt /illetve maradt mire 20. 00 órakor lementünk/ , de természetesen ahhoz már nem volt kenyér. Pincér válasza: kalácsot tudok hozni. . .
, vezető válasza : nem gondoltuk, hogy nem sütnek a pékségben. . . Édesítőszer 1 db van, amit más elől kell elvenni, / kb 300 Ft/ db/ Etetőszék nincs,szerncsére volt egy 4 gyermekes család akik hoztak 2 IKEÁs etetőszéket. / 5000 Ft/db /
A nagy beharangozott szilveszteri gálavacscsora programját hónapok óta kérdeztem telefonon interneten, de még személyesen sem tudták megmondani /12. 30-án sem. /
"GÁLA"vacsoránál 158 főből 30 főnek nem volt előétel , mert a csecsemőknek is szervíroztak a megvett 10 kg libamájból. Egyébként ennek ellenére ezen az egy napon meg voltunk elégedve, de ezt bármely ***+ os szálloda produkálni tudja, de naponta. Reggelinél zöldség nagyon gyér volt. Lilahagyma, retek, uborka. Amikor az uborka elfogyott volt esetleg paradicsom helyette. Paprika öt nap alatt 1x volt. Ajánlanám, hogy reggelire MINIMUM sült tojás és virsli legyen , de ne naponta váltakozva. Zöldségből minimum paradicsom, paprika és uborka. . A tejberist 3 naposan ne tegyük ki. . Vacsorára ne egy fajta desszert legyen és nem ártana valmilyen gyümölcsöt is kitenni a fonnyadt alma mellé. Takarítás: 5 nap alatt 1 esetben ürítették a szemetest, pedig 3 naponta/ elvileg / az ágyneműt is cserélik ebben a szállodában. A fentiek miatt ide nem fogunk visszajárni és az ismerőseinknek sem ajánljuk.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nagyon csalódtam a szállodában, többet vártam a három csillagtól. A szállodába beérve kellemetlen szag csapta meg az orrunkat. Az ételszag keveredett a szocreál bútorzat, szőnyeg szagával. A szobánkat elfoglalva tapasztaltuk, hogy elfelejtettek hármunk részére kis törülközőket bekészíteni és a pótágyon lévő ócska takaróra, párnára huzatokat húzni.
A nagy törülközők agyonhasználtak, foszlottak, kemények voltak. A fürdőszobában bogarak szaladgáltak. A pótágy annyira keskeny és kemény volt, hogy nem lehetett rajta feküdni. A szoba olyan nagy volt, hogy a szoba túlsó végében lévő kis képernyős tévén alig láttuk az adást. Az étteremről ne is beszéljünk. A felhozatal szegényes, íztelen volt. Este sétálva vissza a szállodába botorkálva mentünk, mert a parkja nem volt kellően kivilágítva. Utolsó napot nem is vettük igénybe, elhagytuk a szállodát, és meglepetésünkre nem kellett kifizetni az utolsó éjszaka árát. Csak ezt az egy pozitívumot tudom róluk leírni. Összességében nagy csalódás, nem ajánlom és nem fogunk visszatérni ide.
Csodálatos környezetben fekszik egy nagyon szép épület, szép szobákkal. A személyzet (főként az éttermi) csak munkahelynek tekinti, rutintalan a vendéglátásban, látszik rajtuk az unottság, de a borravalót automatikusan hozzáaadják az árhoz, még akkor is ha a vendég látja. Étlap nincs, vagyis van, csak nem adnak.
A környezet elhanyagolt, magas fű, szálló nyárfapihékben térdig lehet járni, már a folyosói szőnyegen is sok volt belőle 3 napon át. Pókhálós ablakpárkányok (kívülről) és kültéri virágládák. A szoba asztala enyhén poros, a padlószőnyeg több helyen foltos (nem kicsit). Kijelentkezéskor hosszú sor, mert nem találnak kártya leolvasóba hőpapírt. Sorban álló távozó vendégek véleménye: többé nem jövünk ide. Röviden fantasztikus infrastruktúra, csapnivaló működtetés. Kár érte! ! !
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
5904Orosháza, Gyopárosi út 3.
+36 68 512710
Internet
• Ingyenes WI-FI a szálláshely teljes területén
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Szabadtéri parkoló, kamerával felügyelt: ingyenes (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Macska, 5 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Kis testű kutya, 10 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás szükséges)
Étkezés
• bankett rendezési lehetőség • étterem / kávézó • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • étterem • bár