Gyenge
2014. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2014. december 2.Ajánlom a helyet másoknak is!
A férjemmel, gyermekeimmel, és édesanyámmal foglaltunk szállást egy hétre. A héten viharok, és nagyon rossz idő volt, amit a wellness részen bezárt ablakokkal, ajtókkal próbáltunk kint tartani. Azonban, az ajtóktól kb. 3 méterre lévő babamedencére nyitották FOLYAMATOSAN az ajtókat, azzal "megmagyarázván", hogy friss levegő jöjjön be!!!! Becsuktam az ajtókat miután már mindenki panaszkodott, és a picik kockára fagytak, majd rosszalló nézéssel az "úszómester" újra és újra kinyitotta. A végeredmény mindkét gyermekem esetében egy jó nagy megfázás lett. De ez még nem minden: hogy picit felmelegedjünk, párommal bementünk a szaunába -ill. mentünk volna ha nem lett volna állandóan tömve. A furcsa az, hogy van egy 80, és egy 100 fokos szauna, amelyből CSAK a 80 fokos üzemelt, egész héten!Akik korábban jöttek mint mi, említették, hogy napok óta nem megy a 100 fokos, így valószínűsítem, hogy 2-3 hétig senki nem élvezhette az erősebbet, vagy egyiket sem, hiszen mint említettem, folyamatosan tömve volt!!! Kitaláltuk, hogy átmegyünk a Prémium részbe, hátha ott igénybe tudjuk venni. Hatalmas meglepetés várt minket: a hely ÜRES! Rögtön jöttek és szóltak, hogy hagyjuk el a helyet, mert mi ide nem jöhetünk, vagy fizessünk jó pár ezer forintot! Megjegyezném, hogy azok a vendégek akik a Prémiumhoz tartoztak, átjöttek a "sima" wellnessbe, mert az jobban tetszettnekik, hiszen jóval nagyobb, de mi nem mehetünk át, akkor sem, ha csak a szaunát szerettük volna élvezni!
Beírtam a panaszkönyvbe, leírtam a problémákat-amik még sajnos voltak, de semmi nem történt.
Nekünk nagy csalódás volt a hely!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Azúr további értékelései
2025.11.27kollégákkal
Kiváló
![]()
Nem először jártam itt, konferencián 3 napig voltunk most, esős időben. Kiváló előadóteremben nagy létszámmal is kényelmesen halhattuk az előadásokat, Kávészünetekben mindenféle sütemény, ital, még gyümölcs is volt. Ebédek, vacsorák többféle húsos ételt, halat is tartalmaztak, finom volt...
2025.02.19a párjával
Jó
![]()
Elsősorban a nagy wellness-részleg miatt választottuk a férjemmel februári kikapcsolódásunk helyszínének. Tetszett, jól tudtuk érezni magunkat, DE - a szauna-részbe kellene egy ivóvíz csap, - nem volt elég meleg a levegő hőmérséklete a medence-részben, illetve a folyosón. Választékos és...
2024.12.28egyedül
Kiváló
![]()
A hotel elhelyezkedése, megközelíthetősége, parkolási lehetőség teljesen rendben van. A személyzet barátságos, étterem , kiszolgálás, az ételek minősége kifogástalan volt, reggelinél és vacsoránál is. A bárban az árak nem éppen "pénztárca barátok" . Wellness részlegen a jacuzzi méretét...
A Hotel Azúr legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Október 23. - speciális előrefizetéssel
Két ünnep között - speciális előrefizetéssel
Karácsony - speciális előrefizetéssel
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
Húsvét - speciális előrefizetéssel
Majális - speciális előrefizetéssel
Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel
Szilveszter - speciális előrefizetéssel
Napi ár félpanziós ellátással
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Prémium Hotel Panoráma Siófok
135.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
119.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval