Kölcsey Ferenc Emlékszoba Szatmárcseke

Sétálunk a parkban, nézzük a szobrot, beszélgetünk Kölcsey Ferencről, a magányáról, a támadásokról ellene. . . meg Petőfiről is, aki itt is járt. Idő van, el is múlt, nem jön a staff. Na, akkor elkezdjük a telefonálgatást. A harmadik szám többszöri hívásra fel is vette. Nem mutatkozik be, ilyen a magyar, csak halló! Nem, ő szabadságon van, de ott kéne, hogy legyenek mások, Hát nincsenek. Na, akkor majd telefonál. Telefonált is, 10 perc múlva visszahívott, hogy hát megcsúszott az ebéd, majd jönnek. . . vártunk mér egy negyedórát, 20 percet. . . azután beérkezett egy hölgy biciklivel, meg a kislányával, egy kissé Pride-os, szivárványos cuccban, és mókásan mondta, hogy hát későn ment el enni, egy fél óra késéssel. . . na, ez az egész nekünk így már majdnem egy óra kiesőt jelentett, Bejutottunk, a hölgy bekapcsolta a magnót, az a tárlatvezető, megnéztük a tárlókat, elég szegényes anyag maradt hátra, nem túl látványos a hely, de azért mégis Kölcsey, Himnusz és ami vele érződik! A versei örökké élnek ennek a fantasztikus embernek!