A kávé nagyon jó, nem szokványosan szervírozva. A kávéhoz felszolgált keksz is nagyon finom. Nagyon hangulatos fagyiudvar és kávézó, központi helyen, a vár mellett. Nagyon sokféle fagyi van - nem ettünk, de biztosan finomak. A kiszolgálás kedves volt.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem pont fagyizzós időben voltunk itt. De gondoltuk nyár végén még belefér egy gyors fagyizás, a kiszolgáló hölgy rettentően kedves volt és még kóstolót is kaptunk ,hogy pontosan tudjuk mit is szeretnénk enni. Utólag is nagy köszönet érte. Csak ajánlani tudom ezt a helyet.
A kiszedett fagyi árát súlyra mondják meg. Az ízek isteniek, változatosak, a gombócnak kiszedett adagok kisebbek az átlagosnál,de a telt íz ezt kompenzálja.
Nagyon finom desszertek a fagyi pedig kimondottan finom volt amint kaptunk érezni rajta ,hogy kézműves és nem boltban vásárolt előre. Bankkártyás fizetés megoldott és a mosdó is tiszta volt.
A Füge egyedi hangulatú, színvonalas fagylaltozó. A honlapról megtudhatjuk, hogy a hely négy fiatal, Dobos Márton, tapasztalt vendéglátós, felesége, Penovác Anna és Hakkal Zsófia cukrászmesterek, valamint Tremmer Roland közös projektje.
Egy olyan közösségi tér létrehozása volt a szándékunk, amely a munkába igyekvőket szendvicsekkel, üdítőkkel kínálja, otthont ad a régiónk művészeinek, irodalmi esteknek, kiállításoknak, gyerekprogramokat szervez kisgyermekes családoknak, és mindenkit nagy szeretettel vár a fagylalt- és süteménykülönlegességeivel. írja Dobos Márton a bemutatkozó sorok között. 2023 nyarán nyitottak egy második egységet is Füge liget néven a Kálváriadomb mellett. A beltérben sok zöld növény szemgyönyörködtető elrendezésben, a boltíves plafon tégláit fehérre meszelték, a falakon képzőművészek alkotásai. A fagylaltok mellett kiváló kézműves sütemények, pogácsák, szendvicsek és péksütemények várják a vendéget. Kínálnak kávékat, ipari és minőségi üdítőket, házi szörpöket és limonádékat, Peroni és Pilsner Urquell sört, néhány minőségi magyar bort, valamint töményitalokat is. Minőségi sör nincs. Mi decemberben jártunk náluk, a fagylaltkészítés akkor szünetelt, ettünk viszont egy remekbe szabott mákos beiglit, valamint kiemelkedő pisztáciás süteményt. Nem könnyű választani, mert a pultban sorakozó minden sütemény csábító. Egy kisszériás száz százalékos magyar almalevet ittunk mellé. A kiszolgálás kedves, udvarias, szívélyes, az árak értékarányosak.
Ősszel jártunk itt,nem volt kérdés,hogy most is ide jövünk. Nagyon hangulatos hely,finom sütikkel és kávéval. Egyetlen negatívum,hogy a fagyit és a lávét külön lehet csak fizetni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.