A Soproni-hegység lábánál fekszik, a legközelebbi város Sopron (4 km). A község Győr-Moson-Sopron megyében helyezkedik el. Fő nevezetessége a Tájház, mely a község néprajzi értékeit mutatja be, Ágfalva jellegzetes épületében és környezetében. További nevezetességei: evangélikus templom, Hősök kertje, Milleneumi emlékmű, Szent György katolikus templom, 1848-as emlékmű.
Soproni városlátogatásunk alkalmával szerettünk volna fagyizni. A Kiwi fagyizó éppen az utunkba került, így be is tértünk. A kiszolgálás kedves volt és többféle fagyi közül tudunk választani. A fagyi árán már meg sem lepődtem, 2 gombócért 1300 Ft-ot fizettünk. Ízre nem volt benne hiba, jól...
Hölgy kedvesen fogadott minket, majd amikor helyet foglaltunk, oda hozta az étlapot, majd hátat fordított.. Lehet mi nem tudjuk pontosan, de azzal szoktak fogadni minket hogy mit iszunk.. Nos, ez 20 perc után sem valósult meg.. 5 asztalnál ültek, abból egy pár várt az ételére, 3 asztalnál ettek,...
Szép helyen van,a kiszolgálás első osztályú, segítőkész csapat.Ami viszont nagyon hiányzott,hogy egy ilyen szauna világban nincs egy merülőfürdő!!!Vagy csak egy merülő dézsa!A helyszín adott.Csak egy kis nekirugaszkodás és már meg is van ☺️.Amúgy boldog 40 éves évfordulót! És...