Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átadták a helyreállított boldogkői várat

Közel 650 millió forintból valósult meg a vár belső felújítása és eredeti állapotának visszaállítása, valamint látogatóközpont is épült. "A versenyképességet szolgálja a középkori kastélyok és várak felújítása" - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján, kedden.

Forrás: MTI

A boldogkői Alsóvárban, a pinceterekben új kiállítóterek nyíltak meg. A Felsővár Palotaépülete nagyléptékű belső átalakítással visszanyerte eredeti, középkori térszerkezetét, annak földszintjén és emeletén is új kiállítások nyíltak. Emellett elkészült egy hétnyelvű, tizennégy állomásból álló applikáció is, az idegenvezető alkalmazáson keresztül – a tárlatok mellett – bemutatják a több mint hétszáz éves vár egykori lakóinak életkörülményeit, hétköznapjait.

Boldogkő vára, BoldogkőváraljaBoldogkő vára, Boldogkőváralja

 

Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a sokak által feledésre ítélt, poros és romos emlékek sorra nyílnak újra, ezzel nyújtanak szórakozást, kultúrát és művelődési lehetőséget a látogatóknak. Hozzátette, a nyugati országok tapasztalata alapján is látszik, hogy a versenyképesség akkor kezdődik, amikor optimálisan tudjuk felhasználni saját tradícióinkat és örökségünket. Kiemelte, hogy a műemlék felújításával maga a térség is új életre kel.

Zavodni Ferenc, Boldogkőváralja polgármestere beszédében kiemelte, csaknem harminc éve üzemelteti a várat az önkormányzat. Elmondta, a látogatószámot az éves harmincezerről kilencvenötezerre sikerült növelni, a turisztika adta lehetőségek pedig a helyben élőknek jövedelemforrást biztosítanak. A vár a "Zempléni és abaúji várak fejlesztése" program részeként újult meg. A projektre a sátoraljaújhelyi és a sárospataki várral együtt 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyert el a felújítást végző konzorcium.

A Boldogkői várra 641 millió forintot költöttek.

Forrás: MTI

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A Zánka és Ábrahámhegy között elterülő csodás panorámás tájat számtalan bűbájos település, rom, kilátó tarkítja, melyeket végig járva nem csak a térség szépségében gyönyörködhetünk, de megtapasztalhatjuk a természet érintetlenségét, felfedezhetjük a történelem nyomait, de mindezek mellett élvezhetjük a Káli-medence marasztaló vendégszeretetét is.
Az idén már 11 éves Szarvasi Mini Magyarország makettpark megnyitása óta évről-évre fejleszt, megújul, kreatív ötletekkel tartja fent látogatói érdeklődését. Az elmúlt években a hazai épületeket erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és őrvidéki makettek követték. 2024. március 25-től újabb izgalmas látnivalókkal bővül a park.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!
Tavaszi bakancslista az Északi-középhegység meghódításához
Ha otthon ülve azon gondolkodtok éppen, hogy mit is csináljatok a hétvégén, akkor most levesszük a vállatokról ezt a terhet, ugyanis cikkünkben elhoztuk nektek az Északi-középhegység legizgalmasabb várait, természeti látványosságait és kirándulóútjait. Nektek már csak választanotok kell, hogy a túrabakancsot veszitek fel, vagy inkább egy lovagi palástot!
5 vár, ami minden évszakban elbűvöl
5 olyan magyarországi várat mutatunk nektek, melyek bármely évszakban meghozzák a kedvet egy kellemes kiránduláshoz.
Magyarország rejtett szépségei: a Móri-árok
Érdemtelenül kevés figyelmet kap Mór és környéke, pedig fantasztikus természeti és kulturális értékekben bővelkedik. Akár a szabadban töltenénk a napot, akár egy múzeumban, itt mindenre lesz lehetőség, ezért elhoztunk nektek hat olyan látnivalót, melyek a család összes tagja számára szórakoztató programot biztosítanak, miközben segítenek igazán megismerni a Móri-árok nem mindennapi csodáit.