Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Királyi lábnyomok és titkos kalandok Veszprémben

Itt az idő, hogy jobban megismerd a festői szépségű Veszprémet, mely dínókat rejtő állatkerttel, pezsgő kulturális élettel, kihagyhatatlan patakparti falatozással és történelmi időutazással csábít új kalandokra!

Veszprémben, a Bakony peremén, dombokkal, völgyekkel és patakokkal átszelt mesebeli világ elevenedik meg, mely ezer évvel ezelőtt I. István király és felesége, Gizella szívét is elrabolta. Segítségükkel épült fel a Szent Mihály Székesegyház, a veszprémvölgyi apácakolostor, valamint püspökséget is emeltek a településen, de az uralkodói pár jóvoltából került a veszprémi püspökhöz a mindenkori királyné koronázásának joga is... azóta emlegetik a települést „a királynék városaként”. 

Szállásajánlatok Veszprémben>>

A Szentháromság szobor többek között Szent Mártonnak ad helyet, aki az építtető püspök védőszentje.A Szentháromság szobor többek között Szent Mártonnak ad helyet, aki az építtető püspök védőszentje.

 

Történelmi séta „a világvégén” 

Nem meglepő tehát, hogy a macskaköves utcákat járva számos hely őrzi a magyar királyi pár emlékét. Lépd át a Hősök kapuját, csodáld meg a Tűztorony épületét, a Szentháromság térről nyíló Érseki palota és a Gizella-kápolna bejáratán túl pedig izgalmas történelmi kiállításokban lehet részed! Mielőtt tovább indulnál, tekints bele a Szentháromság-szobor szomszédságában álló Várkút hátborzongató mélységébe is, melyet több mint 40 méterre becsülnek! 

A barokk Vár utca végén található I. István király és Gizella királyné szobra, valamint a Várkilátó. Ezt a helyet az itt élők csak „Világvégének” nevezik… innen ugyanis lélegzetelállító panoráma tárul majd eléd a takaros házikókra, az 50 méter magasan ívelő Szent István Völgyhídra és a Benedek-hegyre – utóbbihoz egyébként ki is sétálhatsz a Várnegyedből, ha a Szent Mihály Székesegyház mögött húzódó keskeny lépcsők felé veszed az irányt. 

Szállás tippünk Veszprémben a Hotel Historia Malomkert, ami a Séd patak mellett található és egy műemlék épületből lett kialakítva. A hangulatos szállodának története is van, eredetileg ugyanis malomként működött, így a mai hotel ötvözi a múlt századi hangulatot a mai modern stílussal. Mindennel felszerelt, egyedi szobák és apartmanok várnak. A Veszprémi vár pár perc sétával elérhető. Tudj meg többet>>

 

A Hősök Kapuját az 1930-as évek közepén építették, azóta is Veszprém egyik jelképe.A Hősök Kapuját az 1930-as évek közepén építették, azóta is Veszprém egyik jelképe.

 

Mini Ausztria a Séd-völgyben

Ha kigyönyörködted magad a látványban, akkor ballagj le a hegy lábához, a Séd-völgybe, ahol olyan érzésed lesz majd, mintha Ausztriában sétálgatnál… A csörgedező patak mellett hangulatos házak és szépen gondozott parkok sorakoznak, de itt lelt otthonra a Fricska étteremlakás is, ahol a kedves vendéglátás és mesés környezet mellé mennyei falatok társulnak. Innen pár lépésre egy 1240-es években alapított Domokos kolostor és templom romjaival találkozhatsz, aminek falai között egykor – még gyermekként – IV. Béla király lánya, Margit nevelkedett. A közelben pedig egy szuper játszótér is helyet kapott. Nyugalom, eltévedni sem fogsz, mert minden gondosan ki van táblázva!

Sok izgalmas étterem, kávézó, bisztró, vagy épp söröző várja, hogy betérjetek enni vagy inni egyet. Nézzétek meg, mások mit ajánlanak Veszprémben>>

Veszprém a temérdek látnivaló otthona, kihagyhatatlan úti cél.Veszprém a temérdek látnivaló otthona, kihagyhatatlan úti cél.

 

Őslények országa és szavanna az állatkertben

A településen járva a Veszprémi Állatkertet is érdemes felkutatni, ahol nemcsak a jelenlegi, páratlanul gazdag állatvilágot csodálhatod meg, hanem az őslények kora is megelevenedik majd előtted - hosszúnyakú növényevőkkel és éles fogú ragadozókkal. A gyerekek kedvence pedig minden bizonnyal a 25 élményelemből álló Afrikai szavanna játszótér lesz!

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Azt gondolod, hogy neked már nem lehet újat mutatni a fővárosban? Akkor tarts velünk a Merzse-mocsárba, a légvédelmi állásból született Guckler Károly-kilátóba, a pazar panorámát ígérő Nyakas-kőre és a Tündér-sziklára!
Összegyűjtöttünk Nektek öt olyan szállodát, ahol egy lépés választ el a felejthetetlen élményfürdőzéstől.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Üdv a Jurassic Parkban! 5+1 varázslatos dinó park Magyarországon
Lépjetek be Magyarországon a Jurassic Park kapuján, mert Budakeszin vagy épp Rezin könnyedén az őslények birodalmában találhatjátok magatokat! Élethű őshüllők, régészeti feltárások és izgalmas játékok – ezek lapulnak a hazai dinó parkokban! A gyerekek garantáltan imádni fogják!
Lelki feltöltődés Magyarország festői zarándokútjain – utazás szent helyeken át
Magas hegyeket, sík vidékeket, madárdalos erdőket vagy történelmi városokat is kereszteznek Magyarország zarándokútjai. Láthatsz mesébe illő kápolnákat, templomokat, kegyhelyeket, forrásokat, de kirándulás közben elmerülhetsz önmagadban és a természet szépségeiben is.
Igyatok egy jó kávét, bármerre is jártok - 15 újhullámos specialty kávézó vidéken
2022.05.27 | 11 perc | Gasztronómia
Legjobb pörkölőgépek, kézműves kávék, speciális ízjegyek. Budapesten túl a vidéki városok is bővelkednek specialty kávézókban, ahol megtaláljátok a kimagasló minőségű kávékülönlegességeket. Bemutatunk 15 vidéki specialty kávézót, ahol a mennyei kávé garantáltan szebbé varázsolja a napotokat!
Hova utazz télen? 9 belföldi utazási tipp városnézéshez, szállásajánlóval
Varázslatos bája van a leghidegebb évszaknak a fehérbe öltözött tájakkal, valamint a hűvös szellőbe burkolt, álmos utcákkal. Ajánlunk nektek erre az időszakra 9 belföldi úti célt, ahol programokból és látnivalókból nincs hiány, és garantáltan találtok olyan szálláshelyet is, ami nem okoz majd csalódást.
Fedezd fel velünk a vidék legjobb hamburgerezőit!
2022.11.18 | 8 perc | Gasztronómia
Magyarországon nincs hiány olyan kiváló ételekben, melyek a világ legtöbb részén ismertek, elég például a gulyáslevesre vagy a hortobágyi palacsintára gondolni. Azonban néha semmi sem esik jobban, mint egy hamburger, úgyhogy megmutatjuk azokat a hamburgerezőket, amikben biztos nem fogsz csalódni, ha országjárás közben megéhezel.