Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Október közepén érkezik az év legjobban várt és eddigi legfényesebb üstököse

2024.10.08 | 6 perc

A C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) kométa várhatóan szabad szemmel is látható lesz, és hasonlóan káprázatos élményt fog nyújtani az észlelőknek, mint ahogy a 2020-as C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös tette. Mindenképpen érdemes kihasználni a derült októberi estéket, hogy észleljük az égi vándort, mivel előfordulhat, hogy csak millió évek múlva tér vissza. A Svábhegyi Csillagvizsgáló a különleges égi esemény alkalmából több üstökösnéző programmal is várja az érdeklődőket.

 

Mikor várható az üstökös érkezése?

Október 11-től naplemente után már megpróbálhatjuk megkeresni az év eddigi legfényesebb üstökösét. A kométa sikeresen túlélte a szeptember 27-i napközelségét, és a legfrissebb hajnali megfigyelések szerint jelentős aktivitást mutat. Október 11-én bukkan fel először az esti égen napnyugta után, bár ekkor még a Nap közelsége miatt nem lesz könnyű megfigyelni. Ezt követően azonban napról napra egyre magasabbra emelkedik a nyugati égbolton. Várhatóan szabad szemmel is jól látható lesz, de egy binokulár segítségével biztosan észlelhetjük.

Farkasréti György fotója, C/2023 A3 (Tsuchinshan-Atlas) Készült: Tenerifén 2024. szeptember 28-án SonyA7s, ISO16000, 26x5 másodperc expozícióFarkasréti György fotója, C/2023 A3 (Tsuchinshan-Atlas) Készült: Tenerifén 2024. szeptember 28-án SonyA7s, ISO16000, 26x5 másodperc expozíció

 

Hogyan figyeljük meg az üstököst?

Október 11-én, pénteken este naplementekor a nyugati égbolt felé kell tekintenünk. Az első néhány napban különösen fontos, hogy kitakarástól mentes, teljesen sík látóhatárunk legyen. 18:40-kor a Nap már 7 fokkal a horizont alatt jár majd, az üstökös pedig 4 fokos magasságban lesz. A megtalálásában némi támpontot ad a fényes Vénusz: Az üstökös kicsivel lejjebb jár az égen, mint a bolygó, és a Vénusztól 29 fokkal (két kinyújtott kezű kisarasz) kell nyugati irányban keresnünk.

Binokulárban sokkal könnyebben láthatjuk a fényes üstökösmagot, amelyből a kiinduló porcsóvát is észlelhetjük. A csóva mérete és alakja igen izgalmasan alakulhat. Az esti égen való megjelenés napjaiban ugyanis az üstökös úgy fordul, hogy a csóva síkjában látunk rá, így az üstökösön látványos ellencsóva alakulhat ki, mintha a csóva irányával ellentétes oldalon egy másik csóva indulna.

Szerencsére a következő napokban egyre magasabbra emelkedik az év eddigi legfényesebb üstököse, így napról napra egyre jobban láthatjuk. Október 15-én, kedden már sokkal kényelmesebb magasságban, 14 fok magasan lesz este 19 órakor a Kígyó csillagképben. Szabad szemmel is jó esélyünk lesz megpillantani, mert nem sokat veszít fényességéből az előző napok után.

Október 18-án, pénteken még magasabbra hág az üstökös a nyugati égen, 19:00-kor már 21 fokos magasságban lesz. A Kígyó csillagképben lévő kométa előreláthatólag 4 magnitúdós fényességű lesz, így az égbolt pontosan túloldalán levő 97%-os Hold ellenére is van esély, hogy szabad szemmel is észlelhetjük.

Észlelés szempontjából az október 20-a, vasárnap este ígérkezik a legjobbnak több szempontból is. Este 19:00 órakor kitűnően megfigyelhető, megtalálását segíti, hogy együttáll a Kígyótartó csillagkép Marfik csillagával. A 24 fokos magasságban lévő üstökös kevesebb, mint 1 fok távolságra lesz a csillagtól fölfelé, így egy binokulárral egyszerre láthatjuk a fehér színű csillagot és fölötte a csóvás üstököst. (2. ábra) A páros egészen 21:30-ig jól megfigyelhető marad, mielőtt elmerülne a látóhatár közeli párákban.

 

Mit érdemes tudni a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökösről?

A kométát elsőként a Kínai Tudományos Akadémia Bíbor-hegyi Obszervatóriumában észlelték, 2023. január 9-én. Néhány héttel később, február 22-én az ATLAS projekt dél-afrikai csillagvizsgálójából is felfedezték. Az üstökös szeptember 27-én került napközelségbe, nagyjából a Merkúr pályájához hasonló távolságban. Utána, október első napjaiban a hajnali égen volt megpillantható. A déli féltekéről észlelő csillagászok hosszú, szabad szemmel is 25 fokos csóvát figyeltek meg a kométa mögött. Október 9-10 között a Naphoz jár majd nagyon közel az égen, október 11-étől pedig az esti égen bukkan fel, ami már az északi féltekei megfigyelőknek, azaz éppen nekünk kedvez.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó esti programokat szervez az üstökös észlelésére, ahol nagy látómezejű binokulárokkal, és nagyobb nagyítású távcsővel is meg lehet majd figyelni az üstököst.

A programokra itt tudtok jelentkezni>> 

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A Dunakanyar mindenkinek ott motoszkál a fejében, mint lehetséges kirándulási célpont, de vajon azon belül merre érdemes elindulni? Ha szeretnétek a lehető legtöbbet kihozni a napból, akkor alaposan nézzétek át a listánkat, ugyanis 10+1 olyan kihagyhatatlan megállót mutatunk, melyek biztosan emlékezetessé teszik a túrát.
Csákvár az élő bizonyíték arra, hogy egy kicsi, alig több mint ötezer főt számláló város is olyan sok látnivalót tud nyújtani, hogy egy percet sem unatkozunk az ott töltött idő alatt, akkor sem, ha napokig élvezzük a vendégszeretetüket. Ebben a cikkben a Fejér vármegyei település legérdekesebb nevezetességeit gyűjtöttük össze, hogy hiányérzet nélkül záruljon a városban tett látogatás.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
5+1 csillagporos kirándulás meteorit simogatással és sasszemű távcsövekkel - csillagvizsgálók Magyarországon
Ez alkalommal elkalauzolunk benneteket Magyarország nagyszerű csillagvizsgálóiba! Kövessétek a kanyargó Tejutat, érintsétek meg a Holdról érkező meteoritokat vagy egy különleges VR túrán fedezzétek fel a Mars kanyonjait! A futurisztikus kiállításoktól, óriási távcsövektől és szuper előadásotoktól pedig tuti csillagokat láttok majd!
Kémleljük együtt az eget! Íme a legnépszerűbb csillagvizsgálók Magyarországon
Egy évben 80-120 napon tiszta az ég, amikor jól kémlelhetjük az eget és aligha fogadhat a csillagoknál és bolygóknál szebb látvány egy-egy hazai csillagvizsgáló kupolájában, éppen ezért összeszedtük nektek ötöt Magyarország legnépszerűbb csillagvizsgálói közül.
5 kilátó, ahonnan meseszép a színes őszi táj
Az évszak kiváló lehetőséget ad arra, hogy barangolásaink során felkeressük egy-egy olyan kilátót, melyek szépsége, különlegessége önmagában is megér egy túrát. Ám látni fogjuk, nemcsak építészeti remekművekről, hanem lenyűgöző panorámát nyújtó kilátópontokról van szó, melyeknek köszönhetően lábunk előtt hever majd a színes levelekbe burkolódzó meseszép őszi táj.
Lehozzuk nektek a csillagokat – Magyarország csillagvizsgálóinak nyomában
2023.07.06 | 7 perc | Szuper látnivalók | Gyermekekkel
Gondoltad volna, hogy a könyveken kívül egyszer saját szemeddel is láthatod kedvenc bolygóidat? Országszerte találhatóak olyan csillagvizsgálók, ahol erre egy távcső segítségével bármikor lehetőséged nyílhat, úgyhogy összegyűjtöttük nektek azokat az obszervatóriumokat, ahol filmek, előadások és megfigyelések keretében kinyílik számotokra a végtelen univerzum.
5 látványos kirándulóhely az őszi barangolásokhoz
Nyújtózkodó égerligetet átszelő, fapallós tanösvény és vulkánokról regélő bazaltoszlopok keresztezik az utunkat Magyarország csodálatos tájain barangolva, melyek mind tökéletes helyszínei lehetnek az őszi kirándulásoknak. Ezeken a szép panorámákat sem nélkülöző túrákon ráadásul a Cserhát mennyei Kéz-kilátóját, egy ritkán látott, rejtőzködő kápolnát, valamint egy Árpád-kori plébániatemplom romjait is felkutatjuk. Eljössz velünk?
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mikor jelenik meg először az üstökös, és mikor látható szabad szemmel?
Október 11-től naplemente után a nyugati égen bukkan fel először. Akkor még nehezebb észlelni a Nap közelsége miatt, de napról napra magasabbra emelkedik; kezdetben körülbelül 4 fokos magasságban látható, később egyre könnyebben megfigyelhető, akár szabad szemmel is.
Milyen eszközökkel érdemes keresni az üstököst?
A megfigyeléshez legjobb a nagy látómezőjű binokulár, amelyben a fényes mag és a kiinduló porcsóva is látható. A támpont a fényes Vénusz: a Vénusztól kb. 29 fokkal nyugatra érdemes keresni; az üstökös a bolygó alatt helyezkedik el.
Mely napokon és milyen magasságban lesz a legjobb látni az üstököst?
Október 15-én este 19:00-kor a Kígyó csillagképben kb. 14 fok magasan látható; október 18-án este 19:00-kor már kb. 21 fokra emelkedik. Október 20-án este 19:00-kor a magasság kb. 24 fok, együttáll Marfik csillaggal a Kígyótartó csillagképpel; ezt a páros egészen 21:30-ig jól megfigyelhető.
Miért érdemes különösen figyelni ezt az üstököst, és honnan ismerték fel?
A C/2023 A3 (Tsuchihan-ATLAS) 2023. január 9-én a Bíbor-hegyi Obszervatóriumban, a Kínai Tudományos Akadémia észlelői által került először észlelésre, ezt követően az ATLAS projekt is felfedezte februárban. Napközelisége szeptember 27-én történt; október elején hajnalban is látható volt, majd október 11-től esti égen jelenik meg. Déli féltekéről észlelők 25 fokos csóvát figyeltek meg.
Milyen eseményekre lehet számítani a Svábhegyi Csillagvizsgáló programjaiban?
Az intézmény különleges esti programokat szervez az üstökös észlelésére, ahol nagy látómezőjű binokulárokkal és nagyobb nagyítású távcsővel is lehet majd observable. A részvételre a megadott linken keresztül lehet jelentkezni.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft