Bódvaszilas község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi járásban, a GömörTornai-karsztvidéken fekszik. Eredeti, kőfallal kerített római katolikus templomát a 12. században építették, és 1772-ig állt. Ekkor Esterházy Fényes Miklós herceg lebontatta, és a helyére nagyobb, barokk stílusú templomot emeltek (177274).
Tovább olvasom >>
A homlokzati toronnyal felmagasló református templomot az 1840-es években építették. A római katolikus plébániaházat 1780 körül építették barokk stílusban. Az egyemeletes, hat ablakos, dísztelen Esterházy-Koós kastélyt is 1780 körül emelték, szintén barokk stílusban.
Folytattunk bizonyos tárgyalásokat tornabarakonyi, majd komjáti vendégházzal is, végül ezt fogadtuk el megoldásként Bódvaszilason. Több szempontból jó. A település központjában van, a fő tér, templom, bolt, gyógyszertár mellett. És az országút mellett van. Na, nem egy romantikus kis parasztház,...
A Miskolci Egyetem díszaula végében lévő, onnan nyíló büfé már sok éve működik, a covid utáni nyitást követően némi változás, fejlődés történt náluk is és korábbi nevük, logójuk is megváltozott. A korábbi Pék-Snack helyett Beli Diner lett, ami nem tudom, mit jelenthet. De továbbra is egy egyetemi...
A Rácsos Büfé a Miskolci Egyetem III-as előadója mellett az A/3-as épületben található, az üvegajtó után egyből balra. Tipikus egyetemi büfé, ahová a tanulmányi időszakban az órák után vagy a szünetekben leugorhatnak a diákok és a tanárok kávézni, valami egyszerűbb ennivalót bekapni. Egyszerűbb...