Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nagyon furcsa, de így történt. Volt egy elképzelésem, hogy elmegyek valahová ebédelni, amit itt olvastam az ittjartamon. De közbeszólt az élet, pontosabban a halál, ugyanis baleset történt éppen a Bartók Béla úton. helyszínelés volt, és nem jártak a villamosok. Egy néni próbált rosszkor, rossz helyen átszaladni a villamos előtt.
Nem sikerült. Én meg egy darabig a gondolataimba merültem sétálgattam le és fel, kicsit arrébb az úton, és közben jutott eszembe ez a bizonyos Csabi íz. Még sohasem voltam itt. Most meg nyitva találtam. Már fogyóban volt az étel a tárlókban, de azért a kiírt kelkáposzta meg a fasírozott csábítónak tűnt. Kértem is egy rendes adagot, azzal felmásztam a galériára, lent tele voltak a székek ebédelőkkel, fent meg senki, csak én. Nagyon jó kis ebédet leltem ezzel, fél liter plutyka két hatalmas fasírttal, és egészen jó volt. Már közelítette a gyermekkori kelkáposzták emlékét. Alaposan jól is laktam, aztán elmentem haza. Később, délután tudtam meg a netről, hogy a balesetet szenvedett néni meghalt. Hát ez így valahogy nem jött jól ki, nyomasztóbbá vált a világ, hogy ez történt, miközben én a közelben ebédeltem.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nagyon szeretem ezt az éttermet, egyrészt hangulatos, remek árakkal. Másrészt érződik rajta, hogy szívvel-lélekkel csinálják és bármikor betérek, olyan mintha a nagyihoz mennék át. Nincs fix étlap, minden reggel Facebook-ról tudom meg, hogy mi lesz az aznapi választható menü, de ez egyáltalán nem baj.
Ár-érték arányban nagyon szuper a hely és igazán kiadós adagokat adnak. Érdemes időben érkezni, mert ha beindul a csúcsidőszak, akkor rengeteget kell sorban állni. Nyáron van kiülős rész is, hangulatos a Bartók kellemes zsivalyában ebédelni.
A korábbi negatív értékelést követően úgy gondolom, az a korrekt, ha megírom, hogy egy újabb próbálkozás alkalmával sikerült nyitva találni Csabiékat. A reggeli órákban. Többféle saláta, néhány szendvics. A pultos úr szabadkozva jelezte, sajnos a pékáruk még nem érkeztek meg, de bármelyik percben várják a szállítmányt.
De így is összeállított egy finom és tartalmas szendvicset. Sonkával, sajttal, paradicsommal, friss salátával (410 Ft). A palackozott VIWA vízből próbáltam vitalitást nyerni, ha már ez a neve, higgyünk neki, hogy használ is (360 Ft). Kis kiülős terasz, amíg nincs fogalom a Bartók Béla úton, kellemes és nyugis. Csorba kiköszörülve. Az ebédkínálat naponta változik, de érdemes minél hamarabb érkezni. A legtöbb főétel 1000 Ft környékén, kis adag 700-800 Ft-ért.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.