Déryné Bisztró Budapest

Svájci árakon biztos túllő, pedig a körülmények, hát. értjük. Tiszteletlen, szerénytelen, felszínesen nyájas, de nem kedves személyzet. Magas lórol viselkednek, mert nekik ugye lehet. de miért is? ? ? ? Étlap kamu: ha a négy vmi nem tetszik, akkor felsoroljak mit rendelhet az még de annak persze nem látod az árát, igy számlázhatnak a végén ahogy akarnak! Példával szolgálok: 2 falat előételnek megfelelő tanyérért 28. 000ft-ot számláznak le 2 főre, egy tányér átlag 25. 000ft. Ami egy Cannes tengerparton ok, vagy egy Alpesi páratlan hegycsúcson vagy egy más kivételes helyen ahol jártunk, de itt? ? ? ? ? Ráadásként huszonéves pincér gyermektől kaptunk kioktatást, hogy a desszert menü lapot csak a sós menülap után láthatjuk, és rangidős rangos létünkre meg lettünk tanítva, hogy a normal teljes menü hiánya teljesen normális, hogy csak a pincér elmondása alapján és csak látatlanban, a pincér által meghatározott sorrendben rendelhetünk bármit
Egymáshoz szólni csak fennhangon lehet a bisztróban, mert akkora hangzavar van, hogy a basszustól nem csúszik le a falat sem. Ez a tipikus esete a felszínes újgazdag hamis külcsínnek, ahol a nagy flancolás és álságos viselkedés alatt sajnos már nulla a tartalom és az érték. Sajnálatos, ha Budapestre érkezve a világ lakói ilyen értékrenddel szembesülnek az amúgy olyan magyar életérzésből, ami őseink nyomán kivételesen értékes!

Bécsi szeletet, Fish and Chipset rendeltünk és menta teát. Amit kaptunk:
A tea - meleg víz volt tulajdonképpen. Friss menta levelek voltak beletépkedve a bögre vízbe. De mégiscsak meleg víz lett a végeredmény. És ezután jött a döbbenet: mindkét fogás szó szerint el volt áztatva az olajban. Tocsogott. Próbáltunk pozitívan hozzáállni. Nem akartunk problémázni, ragaszkodtunk a romantikus kora tavaszi hangulat attitűdhöz. Ezért még ettünk néhány falatot, hátha mégsem olyan rossz mint elsőre tűnt, mégiscsak a Dérynéban vagyunk. De néhány falat után egyszerűen nem bírtuk tovább, annyira olajos volt, hogy egyszerűen a gyomrunk nem tudta befogadni. Nem kívántuk ezt a helyzetet. Szóltunk a pincérnek. Ami ezután történt az megalázó és méltatlan. Jött a főpincér és majdhogynem csalónak titulált bennünket, azzal, hogy mért nem rögtön szóltunk, hanem megettük majdnem a felét, és most akarjuk visszaküldeni az ételt. Aztán jött az üzletvezető - [moderálva - a szerk. ] aki támadó, lekezelő és kioktató modorban a szemünkbe mondta, hogy nem igaz, hogy olajos az étel. Annyira bántó és váratlan volt ez a reakció, hogy elsírtam magam. Valószínű, hogy az oda járó politikusokkal nem beszélnek így, és ha drága öltönyben, márkás karórával, luxusautóval érkeztünk volna, akkor sem ebben a bánásmódban részesülünk. Ezt a megkülönböztetést mindvégig érezni az étteremben. Csak Egy ott dolgozó kért csak csak elnézést tőlünk és elismerte hibájukat, mondta, hogy ő megkóstolta a konyhában a tányérunkon lévő ételt és valóban olajos volt, hogy valószínűleg tovább benn hagyta a szakács az olajban. És, hogy megérti, ha soha többé nem megyünk hozzájuk vissza, ő is ezt tenné. Jólesett ez a vigasz. valóban soha többé nem akarunk oda visszatérni, bármilyen klasszul ki van találva az arculatuk, a vendégszeretetről és szakácsművészetből még sokat kell tanuljanak. Egyébként a fogyasztott étel árának a felét ki kellett fizessük.

Teljes kiszolgáltatottság érzése mellett, előételünkre hosszasan várakozva azon tanakodtunk, hogy nem lenne-e jobb ötlet kifizetni a számlát, és fogyasztás nélkül távozni. (Később majd kiderül, hogy ez is bőven belefért volna). Előételünk félóra múlva megérkezett, eperlevest kértünk. Számomra túl édesre sikeredett, valószínűleg epervelővel készült, és sok-sok jéggel szervírozták, ami sokáig ehetetlenné tette az egyébként is ehetetlent. Mire megolvadt benne a jég, már semmi kedvem nem volt hozzá. Asztaltársam főfogásával kapcsolatban nagyjából a rendelés leadása után 35-40 perccel közölték, hogy amit ő rendelt az elfogyott (az étlapon nagyjából 6 étel közül lehet választani), gondolhatják mennyire kétségbe estünk, ha ebédidőben 13 órakor elfogyott abból a 6-ból 1. Választott egy másikat. Másfélórás várakozás után (miközben már a hangos zene mellett beszélgetni sem tudtunk) arra gondoltam, hogy a lábamon lévő cipő a korabeli spanyolcsizma fogalmát meríti ki. Olyan kényelmetlen helyzetben voltam kénytelen az étterem adottságai miatt eltölteni ezt a néhány órát, hogy attól tartottam soha többé nem tudok majd lábra állni. Ez ugyan az én hibám volt, mert én választottam az asztalt, de a nem létező konformitás teljes hiányában ez tűnt a legoptimálisabb választásnak. Mire megérkezett az étel, már mindkettőnknek fájt a feje. A sült pisztrángomnak csak egy részét kaptam meg (fejjel, és uszonnyal) nem tudom utóbbi kettő miért tűnt jó ötletnek, hiszen egyik sem fogyasztható, és látványnak sem ízléses. A hal szemei pofátlanul meredtek rám, már-már drámai hatást keltve. Nem mertem ujjat húzni vele, apró fogai veszettül meredtek rám. Testének további része Íztelen volt, fűszerezés nélkül, rosszul átsütve, nem gondoltam volna, hogy valahol még ezt az egyszerű ételt is képesek elrontani. Saláta köretként, száraz, rosszul megmosott (ropogott a homok időnként a fogam alatt) salátaleveleket kaptam (dresszing vagy balzsamecet nélkül), még a saláta szárát sem távolították el. Én kis naiv azt képzeltem, hogy a salátalevek alatt még megbújik egy kis halhús, de tévedtem. Asztaltársam malacpofája agyonsózott, és túlfőtt apró adag hús volt. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de nekem a gyengébb a mai [moderálva - a szerk. ] tálalás, amikor egy mély pléh edényből szó szerint „”ki kell bányásznom” az ebédemet. Ebben a tekintetben én abszolút konzervatív vagyok. Tányéron szeretem fogyasztani az étket. Az asztalra elhelyezett kenyérhez nem is mertünk hozzányúlni „tékozló homár” blogján közreadott empirikus észlelése folytán, mely szerint a kenyér feláras. Elképesztő pofátlanságnak tartom. (a számlán, mint „pick-up” szerepel) Elébe mentem a dolgoknak. A számla. Sátáni számok vízszintes rendezése. 690 Ft egy krumpli köretért, egy pléh edényben amiben két annyira parányi szemű burgonya volt elkészítve, hogy még az oroszok sem kellett volna. A számla vége 13. 000 Ft volt. Micsoda arrogancia. Éhesek maradtunk.

A barátnőm által kért lasagne fűszerezése megbicsaklott, mert a paradicsom nem olyan ízű volt benne, amilyet mi elvárnánk egy népszerűnek mondott bisztrótól. Az ára 2. 450 forint, ennyiért mást vár el az ember. Az általam rendelt, közel 3. 000 forintos „Óriás bécsi” fantázianevű étel pedig szimplán romlott volt és büdös. (Az már mindegy is, hogy sertéshús volt, amit így kihoztak. )
[moderálva - a szerk. ]

Sajnos nem várt dolgok jöttök közbe és változtatnom kellett az asztalfoglalás időpontján. A második hívásomra sikerült valakinek felvennie a telefont, de akkor is már majdnem hagytam az egészet a fenébe. Miért nem tud valaki válaszolni a telefonhívásokra? Amikor az étterembe értünk, akkor természetesen a pincér egy asztalt se tudott adni, csak a konyha mellettit. Ahol a 186 centimmel teljesen össze kellett kuporodnom, mert mögöttem járkáltak a pincérek. Persze ezt nagyon óvatosan tették, de ennék ellenére zavaro volt. Megkaptuk a menűt, rendeltünk volna, de kiderült hogy kb a 12 főfogásból csak hármat tudtak elkészíteni aznap este(a pincér valamilyen költözésre hivatkozott). Előételnek rendeltünk egy gulyás és egy sütőtök levest, főételnek meg egy konfitált kacsacombot és egy lassanfőzött marhapofa (kockát). Mielőtt megérkezett volna az előétel kaptunk egy kiskosárnyi házi kenyeret, ami véleményünk szerint nem volt friss és nehéz volt megrágni, éles és vastag volt a kérge, egyáltalán nem ízlett sajnos. Ezután jött az előétel, a gulyáslevest nem ajánlanám - egy magyar étteremben ez nem dicsőség! - viszont a sütötök leves csodás volt nagyon ízlett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ízt ki lehet hozni a sütőtökből. Nagyon meglepődtünk amikor a párom megkapta a marhapofa(kockát). Egyszerűen nem tudtunk hozzászolni. Nem nyerte el egyikőnk tetszését sem az íze sem a tálalása. Ezzel ellenben az én konfitált kacsacombom tökéletes volt. Remek tálalás, omlós hús, ropogós bőr úgy ahogy annak lennie kell. Összességében vegyes élményünk van. A tizenkettőből csak három főtételt tudtak felszolgálni kora este, ez számomra elfogadhatatlan. Külön kértem, hogy ne konyha mellé rakjanak és mégis, állítolag nem volt máshol üres asztal, pedig igen. Ráadásul az asztalok nagyon közel voltak egymáshoz. Roppant zavaro! A pincérek nagyon kedvesek voltak, profi módon szolgálták fel az ételeket. Tiszta volt minden, hangulatos zene szólt. Nagyon pozitívan mentünk az étterembe, de sajnos ha legalább az ételek ízével meg lettünk volna elégedve és több fajta főételt szolgálnának fel akkor szivesen visszamennénk.

Egy ilyen stílusú étteremtől elvárná az ember hogy jóllakottan távozzon és ne kb. 6 dkg legyen egy steak fonnyadt salátával.

Pisztrángot rendeltünk,
ami nem volt rendesen grillezve inkább csak átpárolva,és érdekes mód ahhoz képest,hogy a férjem és én ugyanazt rendeltük,a pisztránghoz tartozó zöldségeink sem voltak egyformák. A hús íztelen volt, az állaga meg szétmállós. A bagett, ami az asztalon egyébként finom volt, és a desszertek is kiválóak voltak. De úgy gondolom ez mind kevés, mert az ember általában azért megy étterembe mert valami különlegeset, valami mást szeretne enni. Úgy érzem ezekért az árakért jobban odafigyelhetnének a főételek minőségére. Sajnos éhesek maradtunk, nem hiszem,hogy még egyszer betérünk ide.

Kértük a pincértől, hogy halkítsák le egy picit, mert a saját gondolatainkat sem halljuk, nem hogy beszélgetni tudjunk. Az asztalunk is beleremegett a basszusba. Egyszerűen tönkre tette az esténket és a helyről való véleményünket a hangos zene. Nem értem, ezt miért nem érzik a pincérek, mikor az ő hangját sem lehetett hallani, többször visszakérdeztünk rendeléskor. Igazából ez volt az oka amiért utólag nekiálltam az étteremről írt véleményeket böngészni. Másnál is olvastam ezt a problémát.

Velünk kedvesek voltak a felszolgálók, ebben nem volt vita, bár csigalassúaknak tűntek. A 13,5 %-os felszolgálási díjat normálisnak tartom. Nem ettük magunkat degeszreés nem ez lesz a törzshelyünk.