Háát… hogy is mondjam… éppen elmúlt dél egy negyedórával, besétálok a kapun, kevés helyen fogadtak még ilyen barátságtalanul, az biztos! Elősétált egy úr, mit is szeretnék, egy idősebb hölgy meg úgy nézett rám, mintha azt mondta volna, hogy mit keres ez itt? Zavartan magyarázkodtam, hogy ez egy vendéglő, azt hittem, és enni terveznék valamit… Na jó, üljek le. . . senki, egy szál vendég sem volt rajtam kívül ebédidőben, se kint, se bent. Már az utcán kinéztem, hogy én itt májgombóc levest fogok kérni, meg gombával, májjal töltött húst. . . jó, van az is, mondták kelletlenül. Elvackolódtam a sarokban, majd lementem a pincébe kezet mosni, és nem túl soká elő is került nekem egy adag leves. Azt hiszem, ilyen vacak májgombóclevest még nem ettem. A leve sem volt jó, egyébként tele volt gombóccal, de mintha a gombócokat eltérő történelmi szakaszokban készítették volna, az biztos, hogy más-más alomból származtak, a fele nagyon puha volt, a fele meg kemény és egészen másízű. Nem volt egy öröm, de megbirkóztam vele. A nagy csendben hallottam ám, hogy a konyhán valaki klopfolja a húst, szapora csapásokkal. És nem túl soká, ez is készen lett! Nem is nézett ki rosszul. De… az az igazság, hogy a legjobb ízű dolog az egész ebédben a petrezselymes burgonya volt. Sós volt, de nem túlzottan, pont úgy, ahogy szeretem. A töltött húsok íze abszolút feledhető, pedig a rántott része frissen készült, biztos. A mélypont az uborkasaláta volt, ilyen pocsék uborkasalátát még nem ettem soha, határozottan poshadt volt, vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam. Végül a tonic leöblített sokmindent, a helyet meg azt hiszem, el fogom kerülni. Viszont tegyük hozzá, hogy mindez szokatlanul olcsó volt, leves, második fogás plusz köret, plusz savanyúság, plusz egy üdítő összesen 3. 000 forint!
