Petőfi Irodalmi Múzeum Budapest

Az elmúlt hétvégén a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Károlyi-palota csodás termeiben rendezték meg már nem először az iparművészeti vásárt. Mi sem először voltunk itt ezen a nagyszerű kínálatot mint egy művészeti tárlatot felvonultató rendezvényen, így lelkesen készültünk erre a látogatásra. Csakhogy nekem mostanában van némi mozgásproblémám, még ha nem is számítok kifejezetten mozgássérültnek. Szerencsére, a megtörténtek ismeretében:
A megelőző napon elővigyázatosan felhívtam a múzeum honlapján szereplő telefonszámot, hogy megtudakoljam, be lehet-e menni az épületbe hátulról, a Károlyi-kert felől, mert az nekem sokkal kényelmesebb lenne. Felvette a telefont egy férfi, és az egyértelmű, egyszerű kérdésre egyértelmű, egyszerű válasz helyett valami össze-vissza hadovába kezdett. Megkértem, hogy szíveskedjék konkrét választ adni. Így megtudtam, hogy igen, hátulról is be lehet jutni az épületbe. Megérkeztünk, és elrémültem a gyönyörű, de nekem felfelé megmászhatatlanul magas díszlépcső látványától. Semmi gond, megkérdezzük, hol van a lift. No, innentől vált súlyossá a helyzet: Kiderült, hogy a lift most nem működik! Tele volt a ház a kiállításra érkezőkkel, többen idősek, és nincs lift! ? Állítólag azért nem működött, mert valahol valamit az ajtaja elé pakoltak. . . Egy nagy, országos kulturális intézmény, amikor egy nagy látogatottságú rendezvénynek ad helyet, akkor így fogadja a vendégeket? Nem is akartam érteni, hogy mi ez az egész? ! Határozott fellépésemnek köszönhetően elárulták, hogy a másik épületszárnyban valahol van egy működő lift, de oda csak biztonsági őr kíséretében mehetünk. Először egy megtermett biztonságis pattogott velünk, hogy mit szabad és merre nem, aztán előkerült egy kis öreg, akivel zegzugos, bútorokkal bepakolt folyosón elvándoroltunk a lifthez, amit persze csak ő kezelhetett. Így jutottunk el végre a csodák termeibe. Lefelé szerencsére képes voltam lejönni a lépcsőn. . .

Az emeleten Petőfi kiállítás van, milyen fura véletlen, hogy két napja voltam az egri galériában, ahol majdnem ugyanez a szellem uralkodott, a koncepció, tematika pont így hatott, a festmények jelentős része ott is meg itt is megvolt, hát gondolhatod, hogy másolat, vázlat stb. formában. De szép a kiállítás, megpróbálták a hagyományost az innovatív interaktívval ötvözni, Petőfi szobrok vitrine, festmények, Petőfi kora, barátai, népi életképek a korból, filmvetítés, játszószoba inkább fiatalabbaknak, fényhatások. . . Volt ott egy középiskolai osztály látogatóba, éppen beléjük botlottam, két fiú a mellettem álló tanárhoz fordult, hogy tanár úr, menni kéne már innen, a lányok már nagyon éhesek meg unják ezt az izét itt, pedig még csak a második teremnél tartottak. Gondoltam is, hogy nem lennék szívesen ma tanár. Az unatkozó süldők az interaktív cuccokhoz se nagyon nyúltak, zsebredugott kézzel araszoltak inkább tovább. Hmm. Kár. Pedig jó a kiállítás, megnéztem, amit tudtam, aztán nem bosszankodtam, inkább kimentem a felújított kertbe és sétáltam ott egy jót. Petőfivel találkoztam, éppen jött, a kardja is az oldalán, mondtam neki, hogy elnézést, de nem mindig működik mindenhol minden, ez egy másik éra. De rám nem haragudott, remélem.

A földszinti részen a Landerer nyomdagéppel lehetett kinyomtatni a márciusi 12 pontot, az emeleten diafilmeket, mesekönyveket nézegethettek a gyerekek, valamint a programot színesítette egy időszakos, sárkányokról szóló kiállítás, amelyen a nap során több alkalommal tárlatvezetésen is részt lehetett venni. A gyerekek számára rajzsarokkal is készültek. A személyzet nagyon kedves, a ruhatár ingyenes, az épület tágas, jól kialakított. Autóval nem érdemes ide jönni, mert a környéken a parkolás nehézkes, viszont a 2-as metró Ferenciek téri állomásától csupán 2 percnyi sétára található.