A Bükk hegység déli lábánál, a síkság és a hegyvidék találkozásánál található Eger történelmi városa, Budapesttől 130 kilométerre. A híres borvidék közelsége, egyházi és közigazgatási szerepvállalása régóta központi hellyé tette e csinos kis városkát. Fürdővárosként is régóta ismert, mivel gyógyvízforrások központjában fekszik.
Tovább olvasom >>
A Hunguest Hotel Flóra évszázados fák árnyékában kínál pihenést és sokrétű szolgáltatásokat kedves vendégeinek.
Évek óta visszatérő vendégek vagyunk baráti családdal. Most egy kicsit csalódottak voltunk, valószínű lecserélték a szakácsukat. Sem az ételek választéka, sem az ízvilága nem olyan volt, mint ezelőtt. Egy este mediterrán rakottészta, kakukkfüves hús szelet, és még a székelykáposztából is kiérzett az oreganó.
Sok ember nem szereti ezeket az intenzív ízeket. Mi sem. A szobában az ágy minden egyes mozdulattól úgy recsegett ahogy a szomszédé, mert azt a mi szobánkban hallottuk. A WC-ben az öblítés csak éppen a közepén vékony sávban működik. A zuhanyrózsa úgy el van vízkövesedve, hogy csak spriccelt, ezt ott sk. javítanom kellett. A wellnesben tömény hypó illat. Ennek következtében szerintem a szauna túlzsúfolt. Pozitívum, a városi strandra való átjárás, bár ennek megváltoztatott nyitva tartásának sem örültünk.
Másodszor jártunk a szállodában és másodszor is teljesen elégedettek voltunk mindennel! Remek tavaszi hétvégét töltöttünk el a szállodában, kegyes volt az időjárás is hozzá! A szálloda könnyen megközelíthető helyen van, közel van a főbb látványosságokhoz. A szoba elfogadható, wifi tökéletesen működött, ágy kényelmes, még erkélyünk is volt.
Ez a szálló a lehető legszebb helyen van Egerben. A strand nagyon jó fiatalok idősek mind megtalálják a megfelelő medencét (bár néha rengetegen vannak bennük. )A büfésor is egész igényes. A belső medencék is a szauna világ is. A szobák nem a legnagyobbak de úgy is egész nap a várost jártuk.
Az ételek néha túl magyarosak de finomak ízletesek az hogy a vacsoránál van kirakva víz amiből korlátlanul fogyaszthatsz nagyon jó. A szobák mind rendezettek szépek tiszták. A személyzet segítő kész figyelmes. Én ajánlom gyerekesek figyelmébe is.
Legutóbb 2014 augusztusában voltunk itt egy céges rendezvény alkalmából. A hotel közvetlenül a fürdő mellett található, közvetlen átjárással a strandra. Sajnos a szálloda olyan, mintha megrekedt volna a 90-es években, a berendezése szinte ugyanaz, mint 15 éve volt. Néhány szobát már felújítottak, de sokra még nagyon ráférne a ráncfelvarrás.
Az étterem jó, de a la carte étkezés esetén nagyon lassúak, a svédasztalos étkezésekre (zömében félpanziót kérnek a vendégek)nem lehet panasz. Színvonalához képest igen túlárazott szálloda a Hunguest Hotel Flóra.
A Hunguest Hotel Flórában jártunk előző nyáron a lányommal. Nagyon elégedettek voltunk a szállással és az ellátással is. A személyzet rendkívül kedves és segítőkész volt. Isteni finom és jellegzetes ételeket kóstolhattunk. A szálloda nagyon szép és kellemes környezetben helyezkedik el.
A nem autóval érkező vendégeknek is nagyon könnyű a közlekedés, hiszen minden megoldható tömegközlekedéssel. Kiemelném a strand közelségét, csak ajánlani tudjuk a kikapcsolódásra és pihenni vágyóknak. Terveinkben szerepel, hogy visszamehessünk, sajnos még nem tudtuk megvalósítani, de reménykedünk benne illetve törekszünk rá, hogy vissza tudunk jutni a közeljövőben, mert mindkettőnk számára nagy élmény volt az ott tartózkodás. Kedvenceink a Hunguest Hotelek Debrecenben is voltunk (Hunguest Hotel Nagyerdő) már pár évvel ezelőtt, az is nagyon szuper volt. Bármelyik helyre visszavágynánk! :)
Visszatérő vendégként idén is megfordultunk a hotelban. Nagyon tetszik a hely, mivel közel van a várhoz és a Főtérhez. A legjobb mégis az, hogy ingyenes az átjárás a termálhoz, strandhoz. Kibővítették a termál részt, több medence van nyitva télen. Kedvencünk mégis a kinti 36-38 fokos vízzel feltöltött medence.
A szállás egyszerű, felújítás ráférne, de kényelmes, a matracok újak. Külön van a WC a fürdőtől,és ez ritkaság. A reggeli és vacsora fantasztikusan finom, nagy a választék. A személyzet kedves, mosolygós, és nem hátrány manapság:jó humorú.
Kitűnő szálloda, kellemes környezet. A személyzet (recepció, felszolgálók) külön dicséretet érdemel: kedvesek, mosolygósak, vidámak, udvariasak, segítőkészek, mindenre találnak megoldást. Egyetlen problémánk, hogy még mindig nem megoldott, hogy az ételallergiásokra is tudatosan figyeljenek az ételek elkészítésénél.
Előfordult, hogy tojás- és zellerérzékeny gyermekünk az esti étkezésnél nem tudott pl. levest vagy édességet enni. A mai világban, amikor nagyon sok ember küzd allergiákkal, erre is figyelni kellene. Viszont az éttermi felszolgálók mindig készségesek voltak, és próbáltak megoldást találni arra, hogy valamivel pótolják a gyermekünk számára nem fogyasztható ételeket. Nem az ő hibájuk, hogy ez nem mindig sikerült. Összességében mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a szállodát, és az ott dolgozó csodálatos embereket. Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy most is nagyon jól érezzük magunkat.
Utalvánnyal voltunk a párommal a Flórában. Mindenkinek ajánlom csodálatos hely. A szobák tiszták az ételek finomak, a pincérek,a személyzet kedves. Az nagyon jó, hogy a szállodából közvetlenül át lehet menni a strandra. A gyógymedencék nagyon szuperek. Hideg-meleg langyos ki milyet szeretne. A város is nagyon szép, közel van a belváros sétálva bejárható. Nagyon jól éreztük magunkat.
A szolgáltatásokkal és az ételekkel maximálisan elégedettek voltunk (talán több desszert elfért volna esténként. . . ), dicséret a szakácsoknak :-))) A szoba kényelmi szintje hagy némi kívánnivalót maga után (koszos ablakok, nyikorgó ágyak, nehezen nyíló ajtó), de a tisztaságra egyébiránt nem volt panaszunk.
Egyetlen dolgot hiányoltunk a lobbyból, méghozzá a gazdagabb választékot (csak italt lehet kapni, sütemény vagy fagyi stb. nem hozzáférhető a hotelban). Az elhelyezkedés tökéletes, közvetlenül a városi strand mellett, 10 perc kényelmes sétára a belvárosi negyedtől (vár és társai). A személyzet kifogástalanul kedves és szolgálatkész, köszönet érte! ! !
Nagyon vártam ezt a hétvégét,örültem hogy ebben a szállodában foglaltam szobát. A szoba jobb lett volna, ha nem a földszinten van, hanem mondjuk az első emeleten, mert onnan jobb lett volna a kilátás és mivel földszinti lakásban lakom egyébként is, egy kicsit elszomorodtam, amikor ezt kaptuk.
Egyébként jó volt a lakrész, de a falak vagy színesebbek lehetnének, vagy valamiféle dekoráció hiányzott a falakról. Egy kép volt a falon, amely nem volt csúnya, nagyon is illett a pünkösdi hétvégéhez, de mégis hiányzott valami a jobb közérzethez. Egyébként az ágy kényelmes volt, a takarók, ágyneműk, törülközők tiszták voltak, semmi baj nem volt a higiéniával.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
3300Eger, Fürdő u. 5.
Foglalás: +36 1 4578450 (Szállásvadász)
Bejelentkezés
1500
1800
Kijelentkezés
1000
1000
Wellness szolgáltatások
• szabadtéri úszómedence • szauna • masszázs • termálvíz, illetve gyógyászati létesítmény • gőzfürdő • infraszauna • finnszauna • aromakabin • közvetlen átjárás a városi fürdőbe • frissítő masszázs
Internet
• Ingyenes WI-FI a szálláshely teljes területén
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Zárt parkoló, nem őrzött: 2000 Forint / éj (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Macska, 10 kg-ig: 6500 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Kis testű kutya, 20 kg-ig: 6500 Forint / nap (Foglalás szükséges)
Étkezés
• bankett rendezési lehetőség • étterem / kávézó • szobaszervíz • gyermekmenü • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • vegetáriánus étkezési lehetőség • étterem • bár