Kedves, vendégszerető, szolgálatkész volt a személyzet. Nagyszerű volt a hangulat, a zenészek fáradhatatlanul játszottak (szinte szünet nélkül) hajnalig! Reggelinél folytatták, míg a vendégek reggeliztek. Az ételek finomak, bőségesek voltak. Mindenkinek javasoljuk, a szállodának köszönet! BUÉK!
A szolgáltatásukkal maximálisan elégedett voltam. Azt kaptam amire számítottam. Csöndes, nyugodt körülmények között tudtam pihenni. Egyetlen észrevételem lenne, hogy a szállodához közeli híd ami a fürdőbe bejárat lenne, zárva volt, így elég nagyot kellett kerülni, pedig ha az nyitva lett volna akkor közvetlenül a fürdővel szemben lett volna az átjárás. Ez azonban nem a hotel hibája.
Udvarias, előzékeny,segítőkész recepciósok. Felmerülő problémánkra azonnal segítséget kerestek. A lift segítség volt a mozgásunkban. Az étkezéseknél ,ha elfogyott valami a felszolgálók azonnal pótolták,többféle - szerintem egy átlagos embert tökéletesen kielégítő ételek közül választhattunk, és ezek finomak is voltak.
Nagyon csodás 2 napot töltöttünk a párommal Gyulán. Gyönyörű időben, kihasználva az öszi napsütést a romantikus várban, A palotában. A fürdő nekem zsúfoltnak tűnt,ezért csak egyszer voltunk ott. Ez az Őszi szünetnek tudható be. De viszont így pont elég időnk volt hogy felfedezzük a várost.
Az emberek kedvesek,olyan érzésem volt,mintha le lenne lassulva arra a világ-nincs rohanás,kapkodás,mindenki figyelmes az úton autóval közlekedve. A szállodánkról is csupa jót mondhatok-ilyen áron egy tiszta szobánk volt, kihasználtuk a szaunát is, szálloda szakácsainak is csak 5 csillagot adnék- nagyon finoman főznek-minden igényt kielégítve. Bármikor visszamennénk-akár már ma is. Marianna és Misi.
Kiváló volt az étkezés megfelelő választékkal! A személyzet segítőkész udvarias,nagyon kedvesek.Lehetne növelni a személyzet létszámot legalább 1 fővel.A szobában a szárítási lehetőség nem megoldott,ezen lehetne változtatni.A fürdő szobában a felső sarok vastagon lepenészedve,a radiátorról le jön a zománcfesték!
Egy nagyon kedves baratsagos szalloda. Csaladoknak is csak ajanlani tudjuk. Udvarias, segitokesz szemelyzettel. Csodas helyen van. Igazan finom hazias etelekkel. Tiszta rendezett. Nyarra a gyerekeinkel ide szeretnenk jonni nyaralni. Koszonjuk ezt a kellemes hetveget.
Először 2015-ben jártunk itt és már elsőre is nagyon tettszett. Az egész város a hotel,egyszóval fantasztikus volt. Igaz akkor télen voltunk,így megbeszéltük a férjemmel mivel tele van a város szebbnél szebb szökőkutakkal,így vissza jövünk akkor is,amikor működnek.
Augusztusban volt a házassági évfordulónk,így az alkalmat megragadva újra elmentünk ebbe a barátságos szállodába. És újra fantasztikus volt. Gyula egy kis ékszerdoboz,tele kedves emberekkel ahol a nyugalom szinte kézzel fogható. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind a várost,mind a szállodát.
A franciaágy helyett két egyszemélyes ágy fogadott. A tető ablakon nem volt roló, melyet 5 nap alatt sem pótoltak,a szobában néhány helyen pókháló stb.
Remekül éreztük magunkat a szállodában. Jól felszerelt, szobák vannak, a TV minősége és a csatornák száma is kiváló. A személyzet nagyon kedves, készséges. Bőséges, finom ételeket kínálnak, csak a friss gyümölcs hiányzott egy kicsit az étrendből.
Összességében rendben volt. A hajnali órákban behallatszó fűnyíró szerű hang volt kicsit zavaró, de ez nem a szálloda hibája, nem ott zajlott a fűnyírás. Minden könnyen elérhető. Az ételekkel meg voltunk elégedve. A szoba berendezése nem a legmodernebb, de ez minket nem zavart.
Parkolás tekintetében is rugalmasak voltak, az utolsó nap is ottmaradhatott az autó, amíg várost néztünk, nem kellett elhagyni a parkolót. Személyzettel nem volt probléma.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
5700Gyula, Part u. 7/c
Foglalás: +36 1 4578450 (Szállásvadász)
Bejelentkezés
1400
Kijelentkezés
700
1000
Internet
• Ingyenes WI-FI a szobákban
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Szabadtéri parkoló, nem őrzött: 990 Forint / nap (Foglalás nem szükséges)
Étkezés
• étterem / kávézó • gyermekmenü • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • vegetáriánus étkezési lehetőség • étterem