Míg egy hekk-törzs körítve 3200 ft, ami magasabb kategóriájú éttermeket idéz, egy tisztes csésze babgulyás potom 720, cigánypecsenye körettel 2900 ft, míg a kacsamáj 2400, a pisztráng 3300, míg egy túrós csusza 1100. De jó pár hasonló példa felhozható. Magyarán két fogást 2000 forint alatt is meg lehet úszni, míg egy átlagos hagyományos főételre 3000 körüli összeget is otthagyhatunk. A kiszolgálás formálisan udvariasnak tűnt, amíg közvetlenül mellettünk le nem zajlott egy egészen elképesztő párbeszéd. Két hölgy leült a szomszédos asztalhoz s látván, hogy nincs a kerthelységben pincér, mertek maguknak elvenni két étlapot a karnyújtásnyira fekvő stószból. Akkor érkezett meg a felszolgáló, mire a hölgyek udvariasan elnézést kértek, mondván, ne haragudjon, hogy elvették az étlapokat. Erre a pincér ahelyett, hogy elnézést kérjen, hogy a vendégek nem jutottak rögtön étlaphoz, azt válaszolta igen kemény hangon: „megmondom őszintén, hogy haragszom. Itt vagyok jövök, tessék türelmet…” Itt nem lelte a kioktató, arrogáns felszólító mondat befejezéséhez számára megfelelő szót, s nem folytatta, de nyugodtan kiegészíthetjük azzal, hogy „tanúsítani”. Ami minket illet, rendeltünk juhtúrós tejfeles lapcsánkát (1100), rántott sajtkavalkádot (2900 ft, volt a tányéron két darab trappista és két szelet camembert kirántva, ezt nem nevezném kavalkádnak), és brownie-t. A főételek korrektek, ízletesek voltak, a krumpli köret esetében értékeltük, hogy gonddal elkészített, nem mirelitből származó főtt, majd sült hasábokat kaptunk, a rizs műfajban ettünk jobbat is. A fő probléma a brownie-val volt, mely sem ízre, sem állagra nem hozta az elvárható szintet. Összességében átlagos teljesítmény volt ez, fél fokkal talán jobb is annál, amit vártunk. A mi pincérünk egyébként kifogástalanul tette a dolgát. Ami pedig a leírt incidenst illeti, eldönthetjük, hogy egyáltalán betérünk-e, s ha igen, akkor vagy nagyon szabálykövetően viselkedünk, vagy vállaljuk a konfliktust.
