Orosháza-Gyopárosfürdő ad otthont a háromcsillagos Alföld Gyöngye Hotelnek. Kisgyermekes családok, párok és gyógyulni, üdülni vágyók ideális szálláshelye lehet a maximális komfortot biztosító szálláshely. A hotel bejáratától mindössze 800 méterre elérhető a termálfürdő-komplexum, mely wellness és rekreációs szolgáltatásaival minden ide látogató vendég pihenését szolgálja.
Megfelelő elhelyezés a szállón, csend és nyugalom. A fürdőszobában zajos elszívó. Az egyik recepciós a rokkant parkolót úgy foglalta el, hogy nem lehetett mellé beállni, durva szabálytalanság ! Kérésünkre sem állt el. Az ételek jó minőségűek és szép tálalásúak voltak. Udvarias kiszolgálás.
Kisgyerekes családoknak nagy előny a jó környezet, a játszóház -amit az egészen picik is igénybe vehetnek-, a játszótér. Teteszett a könyvtár, amíg a gyerekek játszottak, a szülők nyugodtan olvashattak akár a játszóházban is, vagy közös játékkal értékes időt tölthettek együtt a gyerekekkel.
Az étkezésnél bébiételek és külön evőeszközök is rendelkezésre álltak. A fürdőhöz autóval érdemes menni (kb. 3 perc). A fürdőbelépő árát tartalmazta a csomag, aminek igénybevétele nem okozott semmilyen fennakadást, nyugodtan ajánlom bárkinek.
Öt éjszakát töltöttünk el a szállodában családommal. A benyomások vegyesek. A pótágy (16 éves gyermek,tehát 100%)egy olyan vendégágy ami lecekből és egy 10 centi vastag matracból áll. Tehát kényelmetlen. A hűtőszekrény dizájnosan beépítve az asztalba ezért 40foknál fordítva mükszik:Melegít.
Szerencsére 2 nap után segített egy recepciós. hát a víz kissé büdi. Az hogy a szobában nincs légkondi oké,de azért 40 foknál egy ventillátor elkéne. + A személyzet nagyon kedves,udvarias. Az ételek szuperok,választékosak. Maga a szálló szép környezetben és csendes helyen van. Napi fűrdő belépő biztosítva-/fő + éjszakai fürdőzés. Összességében azért jól éreztük magunkat. Azért ajánlom másoknak,mert szerintem nem mindig van 40 fok meleg és a környék idilli. Ja és a Medgyesegyházi DINNYEFESZTIVÁL(30 km)feldobja a hangulatot.
Tisztelt Cím! A Hotel Alföld Gyöngye szállóban egy remek hetet töltöttünk el a feleségem- mel. Az étterem szép tiszta volt, a felszolgálók készségesek és udvariasak voltak minden alkalommal. Az ételek rendkívül ízletesek voltak, a Séfnek csak gratulálni tudok a teljesítményéhez. összességében elégedettek voltunk, azt kaptuk, amire számítottunk. További sikereket kívánok munkájukhoz. Üdvözlettel: Szabó Sándor
Alapvetően egy remek szálloda lenne, de a tisztasággal egyáltalán nem voltunk megelégedve. Sajnos már megérkezésünkkor problémába ütköztünk! A szoba koszos volt. Kisgyermekkel érkeztünk, ennek ellenére nem volt kiporszívózva, hajszálak álltak csomóban a szőnyegen, és első ránézésre is látszott a kosz.
Többször kellett jeleznünk a dolgot, mire végre 1 nap elteltével kitakarították a szobát. Mondanom sem kell, utána egyáltalán nem takarítottak, a szemetet nekem kellett levinnem a portára, amire a recepciós csak annyit mondott, hogy adjam le a konyhán. . . . Én. . . . A velünk utazó ismerős pár szintén így járt, elfogyott a wc papírjuk is, a szemét ott állt a szobájukban 3 napig. . . . Ettől függetelenül szép a szálloda, praktikus gyerekbarát, de a tisztaság alapvető követelmény lenne! ! Száll Erik
Minden OK volt, kivéve a menüt. Az ünnepi vacsora, ill. reggeli Húsvétkor egyáltalán nem volt húsvéti. Bőséges volt és sokféle, de nem ünnepi. Pár piros tojás, töltött oldalas, több főtt sonka, fasírt vagy netalán tán báránysült, zöldhagyma, pirosretek,fejes-saláta, mint szezonzöldségek, sóskaszósz (leves) vagy töltött-angolsóska(padlutka)"húsvétiasabbá" és otthonosabbá varázsolhatta volna a hangulatot.
Este nem volt üdítő, csak víz a vacsorához (ill. felárért lehetett csak venni). Pár cica-barka ág, élővirág (pl. sárga nárcisz, ami már nyílik és fillérekért kapható), aranyeső-ág és pár piros tojás kosárban az asztalokra (akár plasztikból is, zöld műfűben), netalán estére húsvéti gyertya, egy pohár bor a koccintáshoz a vendéglátók részéről . . . az otthoni húsvétok hangulatát idézték volna. A hotelben mindenütt keringő ételszag sem túl kellemes.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
5904Orosháza, Gyopárosi út 3.
+36 68 512710
Internet
• Ingyenes WI-FI a szálláshely teljes területén
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Szabadtéri parkoló, kamerával felügyelt: ingyenes (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Macska, 5 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Kis testű kutya, 10 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás szükséges)
Étkezés
• bankett rendezési lehetőség • étterem / kávézó • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • étterem • bár