Agapanthus adatlapja

Legalábbis velünk, és ottjártunkkor úgy láttuk, másokkal is, ez történt. Ma már nem igazán helytálló a megállapítás, hogy a szerb kereskedő családok által hajdan létrehozott Fő tér a szezonban telik meg turistákkal. Vagy a szezon most már egész évben tart? Mi egy október közepi szombaton jártunk ott, amikor is igencsak élénk volt a népvándorlás, magyar szót pedig alig lehetett hallani, a többség külföldi volt. De azért hiába a sokaság, a terecske szépsége megmutatkozik, csak kevéssé lehet elmerülni a bájos barokk, rokokó hangulatban. Nem tudom, tartanak-e még itt nyári szabadtéri színi előadásokat, de a tér maga is olyan kicsit, mint egy élénk színekre festett színpadi díszlet. Az viszont igencsak meglepett bennünket, hogy ennek az ékszerdoboz-terecskének az egyik oldalán egy jókora és külsejében igencsak rossz állapotú épület terpeszkedik a Szentendrei Képtár felirattal, fölötte olyan rozoga hatalmas tetőzettel, hogy azon már kisebb szélben sem biztos a cserepek fennmaradása. Van, aki ezt az 1720-ban emelt egykori kereskedőházat takaros, nyeregtetős létesítménynek írja le. . . Nyeregtetősnek nyeregtetős, de hogy takaros lenne? Inkább a Fő tér csúnyasága a sok szépen felújított, karbantartott épület között! Nem is értjük!

Aki ért az ilyesmihez, az itteni élmények, az emberek reakciói alapján biztosan tanulmányt tudna írni a színek és fények pozitív lélektani hatásairól. Ám bármily rövidke is ez az utca, mégsem lehet csak felfelé meredt nyakkal végigmenni rajta, veszélyes is lenne. Így viszont elkerülhetetlen, hogy mást is meglássunk, ne csak a színes ernyőket. Láttunk például kopott, nagyon úgy tűnt, hogy a vasrúddal, rácsokkal már jó ideje lezárt, poros ablakú bolthelyiségeket, omladozó vakolatú épületfrontokat. Az utca egyik oldalán pedig a palánkok valami szállodaépítkezést vesznek körbe, de inkább leállt, mint zajló építkezésnek véltük, ami kilátszott a kerítés mögül. És sajnos nem ez az egyetlen környék Szentendre központjában, ahol a rendezett szépségek közé ilyen csúnyaságok ékelődnek. De az nem kérdés, hogy el kell ide jönni, és akár többször is végigsétálni a színes ernyők alatt. Megéri, mert jobb kedvre derül az ember. Vagy aki már eleve jó kedvvel érkezik ide, azt megerősíti ebben ez a hely.

Így jutottunk a Vígszínház mögötti NH Budapest City Hotelbe. Nem valami idilli a környék, viszont mindenhez közel van és csendes. Belépve az épületbe egy jókora hallba jutunk, amely valójában a nyolc emeletnyi belső udvar alsó része. Felnézve a magasba, ahol az üvegtető lezárja az átriumot, kifejezetten impozáns a látvány. Lent mégsem a nagyvonalúság érzete, a nagystílű építészeti megoldás hatása járt át bennünket, hanem egy kissé megkopott repülőtéri váróé inkább. És a nem durva, mégis feltűnő megkopottság másutt is előbukkan: a foltos padlószőnyegeken, a szép színű, de porszívót rég nem látott és ugyancsak foltos fotelen, a gagyi fürdőszobai részletekben. Ideje lenne már egy kis felújításnak. Ami a szobánkat illeti, itt is vegyesek voltak a benyomásaink. A legfelső, a nyolcadik emeleten kaptuk a déli sarokszobát. A sarokszoba mindig különleges, hiszen nincs csak egy szomszédja, viszont két oldalra vannak ablakai, a legfelső emeleten pedig szinte végtelen a kilátás horizontja. Mi is láttuk az Országház kupolájának csúcsát, de a Mátyás templomot is Budán. A legnagyobb hatást viszont a hozzánk legközelebbi épület, a Vígszínház fantasztikus tetőzetének látványa tette ránk. Különböző időpontokban és fényviszonyok mellett is csak csodáltuk. Már ha nem ájuldoztunk a szobánkban uralkodó és kezelhetetlen hőségtől. A légkondicionáló be volt fixálva egy magas hőfokra, amelyen mi csak három fokot tudtunk a szabályozóval csökkenteni, de ez meg sem érződött a hőmérsékleten. A kedves és szolgálatkész recepciós hölgy nyomban felajánlotta, amikor ezt panaszoltuk, hogy cseréljünk szobát. Na de ki mond le egy egyébként remek sarokszobáról, kiváltképpen, hogy már ki is pakoltuk a holminkat? És mi lett volna a garancia, hogy másutt nincs hőség? Maradtunk, de máskor nem mennénk ebbe a szállodába. És amíg nem történik itt egy a fűtési rendszerre is kiterjedő felújítás, addig másoknak sem ajánljuk.

Most viszont közel volt a szállodánkhoz ez a hely, így szombaton egy fárasztó kirándulás után nagy reményekkel és várakozásokkal estünk be a Mosselenbe egy kései ebédre. Negyed öt körül volt, a jókora étterem szinte üres, viszont a várható nagy esti forgalomra utalva minden asztalon ott volt a névszerinti foglalás. De addig mi még nyugodtan el tudjuk fogyasztani az ebédünket, így maradhattunk. Rögtön meg is kaptuk az egy barna, egy világos Leffét, és ismét mint az istenek italát ittuk nagy élvezettel. Itt talán még annál is finomabb, mint máshol. Korábban még nem voltunk a Mosselenben, ezért kíváncsian nézelődtünk, míg készült az ételünk. Londoni elit pubra hasonlatos a kifejezetten elegáns berendezés, ami nekünk nagyon tetszett. De nem sokáig bámészkodhattunk, a párom már meg is kapta a Húslevest vele főtt zöldségekkel, raviolival. Néhány kanálnyi mennyiséget egy nagy tál alján lötyögtetve. . . , kemény, főtlen raviolival. Ugye-ugye, a nagy sietség! Főfogásként a humoros nevekkel illetett ételek közül mindketten a Hazudtunk éjjel-nappal elnevezésű kreációt választottuk, ami fűszeres csirkecombfalatok grillezett ananásszal, zöld salátán tálalva, és még néhány apróság hozzá. Nem rossz az ötlet, bár a csirkefalatok fűszerezéséből inkább csak a kissé túlzásba vitt szójaszószt éreztük. Végül is jóllaktunk. De főként, nagyon jó sört ittunk!

Arról nincs említés, hogy ez a projekt kezdettől fogva sok vitát, ellenérzést is kiváltott budapesti polgárok és városfejlesztési szakemberek részéről egyaránt. Mostanság meg éppenséggel több a csend körülötte, mint a lelkesedés, de ennek okait elemezve óhatatlanul a politika térfelére tévednék, amit nem szeretnék. De hogyan is nem tévedtünk, hanem nagyon is elszántan mentünk pár napja a Városliget Látogatóközpontba? Nemrégiben írtam itt arról, hogy a Hősök tere közepén égnek meredező tartóvasakkal, és nem Gábriel arkangyal szobrával a tetején áll a millenniumi emlékmű obeliszkje, mert a szobrot restaurálják. Majd kiderült, hogy amíg Zala György alkotása vissza nem kerül 120 éve őrzött helyére, addig a Gábriel arkangyal-szobor eredetivel megegyező méretű másolata a Városliget Látogatóközpontban tekinthető meg. Ottani információ szerint az eredeti szobrot várhatóan csak jövő év tavaszán illesztik vissza a helyére, de ez ismét politikai vonatkozásokat hoz elő, így hagyom is. Kihagyhatatlan lehetőség viszont közelről látni, elé- és melléállni egy 5 méter magas szobornak, amely egyik kezében a magyar koronát, a másikban az apostoli kettős keresztet emeli az ég felé. A hatalmas szobormásolat a mű történetét bemutató rendhagyó kiállításon látható Budapesten, a Néprajzi Múzeumban található Városliget Látogatóközpontban. Most tudtuk meg, hogy az általunk nem kifejezetten szeretett épületben működik ez a Látogatóközpont, de megyünk, ha ott van a Gábriel-másolat. Megérkeztünk a betonbunker déli kapujához, majd kiderült, hogy végig kell vándorolnunk a benti sikátorokon, ahol sikerül, ott liftezgetünk, míg elérünk a nagy ház éppen ellenkező végén a Látogatóközpontba. Minden berzenkedésünk elmúlt azonban, amint megláttuk a szobrot. Olyan lenyűgöző, olyan vonzerővel bír, aminek nehéz ellenállni. Fotóztuk innen, onnan, a beépített digitális technikának köszönhetően lefotóztuk magunkat is, mintha fenn állnák mellette az oszlop tetején. Aztán még többször visszatértünk Gábrielhez. Mert van ám ott más látnivaló is, és nekünk az is nagyon tetszett: Hatalmas makett mutatja be Budapest 1910-es évekbeli állapotját. Fantasztikus így látni a fővárost, felfedezni ismert épületeket, vagy éppen azok hiányát, mert még nem épültek meg a jelzett időig. Van egy kisebb, kapcsolódó makett-asztal is, amely a mai Városligetet mutatja meg. No, itt már lehetne a látogatónak egy-két értetlenkedő kérdése azzal kapcsolatban, hogy miként is fog folytatódni ez a nagy Liget Projekt. De persze ilyesmi ezen a helyen fel sem vetődhet. . . Mi mindenképpen értékes és élvezetes időt töltöttünk a Városliget Látogatóközpontban: a Gábriel arkangyal-szobormásolat és a hatalmas városmakett szerintünk kihagyhatatlan látnivaló. De az is kihagyhatatlan, hogy megemlítsem, ez a tartalom csak kiemelés, nem a Városligetet újraértelmező projekt egészének szisztematikus bemutatása.

Mi most első nekifutásra az Alsó-temetői Hétfájdalmú Szűzanya kápolnát néztük meg. A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére emelt kápolnák leginkább temetőben állanak, a halottak oltalmára és az élők vigasztalására. A város akkor még egyetlen kápolnája 1869-ben mindössze két hónap alatt épült meg későbarokk, de népies jegyeket is magán hordozó stílusban. Az építmény összességében sem mondható jelentéktelen nagyságúnak, de azt külön ki kell emelni, hogy a tornya 10 méter magas. A helyiek elmondása szerint régebben itt rendszeresen tartottak miséket is, de ma már a legutóbbi, 1992-ben történt teljes felújítás ellenére is a szentély falán olyan nagy repedés van, hogy látogatni sem engedik az épületet. Ezt a repedést mi is megtaláltuk, amikor körbejártuk a kápolnát, és bizony nem volt szívderítő látvány. Az építmény előtt kálvária-szoborcsoport és kálváriasor is található. A 14, ugyancsak felújított stációs képet sem lehet azonban megszemlélni, mert, vélhetően alapos okból, de ezeket jól bezárt vasajtók védik. A kápolna homlokzati falának szoborfülkéiben elhelyezett és a kálvária-szobrok nyújtanak esztétikai élményt. És hát maga a temető is szépen rendezett, jól esett itt a séta és egy kis elmélyedés.

A város legszebb műemléki középülete a nagytemplom, más néven a Szent Márton plébániatemplom, Kunszentmárton szimbóluma. 1784 őszére készült el a késő barokk stílusú, belső méreteiben is jelentős nagyságú templom. A nagyszerű épület többek között Rabl Károly Jászkun kerületi kőműves mester keze munkáját is dicséri. Rabl Károly, gyöngyösi építőmester neve igencsak ismert és elismert ezen a vidéken. Az ő nevéhez fűződik a Debreceni Református nagytemplom építése végső munkáinak befejezése vagy például Törökszentmiklós és Kisújszállás református templomainak megépítése. Kunszentmárton katolikus nagytemploma azonban nemigen hasonlítható az egyszerűségre törekvő református templomok stílusához, a tornya nemcsak kecses, de osztott és díszített, ráadásul nem egysíkú, hanem homorú íves falakkal csatlakozik a hajóhoz, fölötte pedig gazdagon formázott sisak magasodik. A főbejárati ajtó fölötti díszek egyike könnyen felismerhető, hiszen az a Lehel kürtje, más néven a Jászkürt ereklyét ábrázolja, mi legalábbis így gondoljuk, az akkori községet ugyanis a török idők után a jászok és a kunok telepítették újra. A kunokra való tiszteletteljes emlékezésül pedig, mint sikerült kiderítenem, Kunország címere látható fentebb, a kétfarkú oroszlánnal vagy kutyával. Kétfarkú kutya? Ajjaj, ez már politika! Menjünk inkább be a templomba. Mentünk, de csak a szokásos rácsig jutottunk, onnan kukucskáltunk a főhajóba. Barokk, késő barokk, copf stílusú, amit messziről láttunk. Őszintén szólva, ebből a fajta barokkból nekünk ennyi elég is volt. Jobban esett a szép őszies napsütésben körbesétálni, kívülről csodálni Istennek eme házát.

Praktikusabb is a benti elhelyezés, hiszen hagyományosan az előírásos színekre van festve az alkotás, a festék meg nem igen bírja a kinti viszontagságokat, időjárási kihívásokat, itt meg a felette lévő fakoronában szunnyadó erdei fülesbaglyok anyagcseréjének végtermékeit is könnyen nyakukba kapják a szoboralakok. Látszik is, hogy jócskán megviselt már a festékréteg. Ráférne a Fájdalmas Mária-szoborra egy felújítás. Mert bár annál 40 évvel fiatalabb a mű, mint amit a talapzatán jelöl a tábla, de így is a 130. évében van. A szűkszavú ismertetőben, amelyet erről a Pietáról találni, ugyanis azt írják, hogy: A szakrális témájú emlékmű elődjét Kopó József és Tóth Erzsébet adományából 1856-ban emelték. Leányuk, Kopó Rozális újrafaragtatta 1896-ban Martinelli Antal budapesti szobrászművésszel a halott Jézust ölében tartó Fájdalmas Mária alakját. Megemlítendő még, hogy az alkotás körüli, ugyancsak megviselt kerítés oszlopán a STM betűk a templom és a település védőszentjére, Szent Mártonra utalnak. De itt komolykodás van, a libákra semmi utalás nincsen.