Agapanthus adatlapja

Van tágas kerthelyiségük is, de annyira azért még nem találtuk április elején jónak az időt, hogy ott együnk. Így az elegánsan, jó ízléssel kialakított belső terembe mentünk. Egyetlen asztalnál voltak csak vendégek a viszonylag kései ebédidőben, mi mégis keresgéltük, hová üljünk, ahol kevésbé lesz zavaró a kalapácsütéshez hasonló hangokkal ijesztgető és idegesítő úgynevezett háttérzene. Mindenhol az volt! De a kedves pincér, aki gondjaiba vett bennünket, első szóra intézkedett, és halkított. Az igényes kínálatban is segített eligazodni, így pisztácia morzsában sült sertésszűzet kértünk szarvasgomba olajjal és zöldfűszeres csirkemell steaket vaslapon sütve. Majd vártunk és vártunk, jó sokat az üres étteremben. . . Már arra gondoltam, bemegyek a konyhába segíteni, hátha akkor hamarabb jutunk ennivalóhoz. Aztán végre csak megérkeztek az ételeink, és az első finom falatok után megbocsátottuk a hosszas várakozást. Megérte! Nagyon is! És még ehhez az abszolút kedvencemmel, a belga Leffe barna sörrel is tudtak szolgálni. Egy olasz étteremben! És mert ilyen jó volt, két nap múlva ismét hozzájuk mentünk ebédelni. Az étterem ezen az ünnep előtti délutánon félig megtelt, jöttek-mentek a vendégek. De Leffe sör ekkor már nem volt, a kifejezetten szűkös kínálatból kellett választani. Nem is értjük, miért. Közben nem a kalapácsos gépzenét, hanem a még annál is hangosabb bárzongorista műsorát kellett hallgatni. . . Na de, ez alkalommal, hiába, hogy több volt a vendég, hamar megérkezett az ebédünk. És egy olyan salátát kaptam a vaslapon sült csirkéhez, hogy szavakat sem találtam a dicséretéhez. Soha még ilyen finom salátát nem ettem: Körtés gorgonzola saláta karamellizált-pirított dióval és málna vinegrettel. Voltak tehát apró hibák, de az étel a lényeg, és az nagyszerű volt mindkét alkalommal. Így én is felfelé kerekítem a megérdemelt 4,5 pontot.

A tárlat Virág Judit és Törő István három évtized alatt gyűjtött magánkollekcióját mutatja be, amely több mint száz ritka remekművet, köztük világszinten is kiemelkedő Zsolnay kerámiákat vonultat fel. A múzeumi szintű kiállítás ingyenesen látogatható a galéria nyitvatartási idejében. Nekünk szombaton koradélután sikerült megnéznünk, és ebben az időben nem volt zavaróan sok néző a termekben. Szakértői tárlatvezetéseket is tartanak szinte mindennap, de ezekre már betelt a regisztrációs lehetőség. Az első ilyen vezetett bemutatásokra még nem kellett bejelentkezni, csak úgy oda lehetett menni a meghirdetett időpontra. Mi is elmentünk így március 10-én, de olyan tömeg gyűlt össze, hogy amint elkezdődött a vezetés, ki is menekültünk, mert nem lehetett semmit hallani, viszont meleg és levegőtlen lett a helyiség. Nyilván ebből kiindulva később már bölcsen előzetes regisztrációval hirdették meg a vezetéseket. De aki nem vesz részt vezetésen, az is kap a látnivalókhoz eligazítást az információs táblákról. És hát hozzáolvasás nélkül, egyszerűen gyönyörködni is élmény. Rögtön az előcsarnokban szembetalálja magát a látogató egy szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas ritkasággal, azzal a különleges értékű és szépségű Zsolnay óriásvázával, amely az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjának éke volt. A kiállításon olvasható leírás szerint a Gránátalmafa alatt táncoló lányok című alkotás a szobrászat és a kerámiaművesség eszközeit egyesítő remekmű. Tavaly pár napig lehetett ingyen megnézni a Városligeti fasorban lévő Kőrössy Villa kertjében. Most itt van, és hetekig szabadon megtekinthető ez az egyébként a ResoArt gyűjteményét gazdagító, ritka magyar műkincs, a gránátalmafa körül táncoló nőalakokkal. És mellette újra látható az az egyedinek számító román, római stílusú nagy Zsolnay-váza is, amely a galéria 2023 karácsonyi aukciójának szenzációja volt. Bemutatnak ezeken túl még több mint 100 szecessziós mesterművet, és azok sem hétköznapiak. Így válik ez a gyűjteményi kiállítás a 150 éves Zsolnay gyár történetét és a szecessziós stílust bemutató különleges látvánnyá. Megerősítve ezt a szándékot azzal, hogy a stíluskorszak más nagy kerámia és üvegművészeti alkotóitól is láthatunk remekműveket. Érdemes hát elmenni a galériába.

A Füvészkert egész évben változatos programokkal igyekszik látogatókat vonzani a kertbe, de a Sakura ünnep kétségtelenül a legnépszerűbb, amelyre még egy ilyen hűvöskés napon is, mint ez volt, szép számban jöttek az emberek. A japáncseresznyének is van többféle változata, így nem egyszerre virágoznak, ezért lehet érdemes majd még két héttel később is idelátogatni. Most nekünk inkább a hatalmas magnóliafa virágzása volt elbűvölő, de benéztünk az üvegházakba is, és meglátogattuk a kis tóban fázódó Nemecseket a Viktória-házban. Közben úgy tapasztaltuk, mások is élvezték a kertben való bóklászást, a lelassult nézelődést. A kísérőprogramok, árusítások a japán kultúra sokszínűségét hivatottak bemutatni, és volt is rájuk érdeklődés. Ezek közül legjobban az itt ötödik alkalommal bemutatkozó Sogetsu ikebana kiállításra voltunk, sokakkal együtt, kíváncsiak. Azért is, mert ez a kiállítás érthetően csak most látható, két hét múlva már nem. A kiállított virágkompozíciók többsége valóban művészi színvonalat képvisel, és jól illeszkedik ahhoz az igyekezethez, hogy a tél csendje után az élet ébredését és az energia áradását idézze fel. Az ikebana hagyományos, japán virágművészet, amely a leírások szerint bizonyos filozofikus megfontolásokat is közvetít. Lehet. Nekünk elég volt a kétségtelenül hatásos térhasználat, az elrendezés esztétikai szépsége. És igen, itt kellene befejeznem ezt a beszámolót. Szívesen is tenném. De, hölgyeim, akikkel most ezen a japános programon szerencsétlenségünkre összefutottunk, mire az a közel hisztérikussá fajuló keménykedés, rendezkedés, amit használnak az őszintén érdeklődőkkel szemben is? Nem ezért mentünk a Füvészkertbe, és a kert dolgozóitól nem is tapasztaltunk ilyet! Sokat rontottak a látogatásunk élményén!

A Vajdahunyad vára ezt a stíluskeveredést mutatja be a romántól és a gótikustól a reneszánszon keresztül a barokkig. A megítélése megoszlik: Az egyik vélemény szerint sikerült harmonikusan egyetlen épületegyüttesbe olvasztani a különböző korstílusokat, mások szerint viszont ez az egész épületegyüttes nem más, mint eklektikus egyveleg. Az épületegyüttessel szembeni fenntartásaim mellett azért sem jártam még itt, mert az ehelyütt működő Mezőgazdasági Múzeum részéről nem emlékszem a közönséget nagyszámban vonzó saját kiállításokra, miközben a környék múzeumai nézőszám-rekordokat döntögetnek. Viszont minden évben van náluk mégis egy nagy népszerűségnek örvendő, befogadott rendezvény: A Magyar Orchidea Társaság által szervezett Orchidea- és Broméliakiállítás. Most hétvégén először, végre sikerült elmennünk erre a kiállításra, és bár hihetetlen érdeklődés volt a bemutató iránt, némi sorban állás után sikerült bejutnunk a barokk palotába a virágokhoz. A múzeum főbejáratához érve belép a látogató a barokk korba, ahol Mária Terézia korabeli kastélyhomlokzat fogadott bennünket, belül pedig egy pompázatos díszlépcső vezet az emeletre. Stukkódíszek, gyönyörű csillárok, szobrok, így például még Sisi mellszobra is tükrözik az adott kor és a bécsi paloták hangulatát, stílusát. Ez a valódiakat jól másoló osztrák barokk stílusú palota tökéletes környezetet nyújt a pompázatos, mondhatni királyi gazdagságú és szépségű virágkiállításhoz, a csodás orchideáknak.

Van ugyan két szép Orczy-kastély a településen, de ezeket a közönség nem látogathatja, mivel egészségügyi, illetve szociális intézmény működik bennük. Ezért a napokban, amikor ott jártunk, gondoltuk, legalább a katolikus templomukat megnézzük. És lőn meglepetés: az újszászi Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom neoromán stílusú, kifejezetten nagy, robosztus építmény, egy a síkvidéki környezetében mesterségesen létrehozott kis magaslaton. Első ránézésre bennünket az 1920-as, 30-as években épült ilyen jellegű templomokra emlékeztetett, de ez bizony pár évtizeddel korábbi, 1885 decemberére készült el az Orczy család bőkezű támogatásával és a hívek buzgó részvételével a munkálatokban. Az akkori plébános maga is nagy lelkesedéssel tett meg mindent a korábbi, már kicsinek bizonyult templom helyett egy új építéséért, így talán elfogult örömében nevezi díszesnek korabeli leírásában az épületet. Mi viszont éppenséggel nagyon is dísztelennek, de ilyen mivoltából is adódóan impozánsnak láttuk. A templom és környezete Újszász városképének meghatározó eleme. A templom főhajója hófehérre meszelt, magasban lévő mennyezete sötétbarna fakazettás, akárha egy egyszerű református templomban járnánk. De amint a fő- és mellékoltárokat nézzük, egy katolikus templom értékes elemeit látjuk: A főoltárképen Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlja az országot, átnyújtva a magyar koronát. A Szent György-oltár a lebontott régi templomból való. A viszonylag új Mária oltár nevezetessége főként az anyaga, a szép színű carrarai márvány. Az 1889-ben Salzburgban készült orgona oromzatára az Orczy család címerét helyzeték el, köszönetül és tiszteletül, mivel ez is Orczy báró kegyúr rendelésére és költségére készült. Ezek hát a templombelső kiemelkedő látnivalói. Tovább ismerkedve, a templom hátulsó részénél, kívül sétálva, a szentély mögötti részen különös, köríves toldalékot fedeztünk fel, rajta nagy ablakok. Az építmény előtt pedig egy jó állapotú kereszt korpusszal, felirattal. Ott nem sikerült megtudnunk, mik ezek és miként kerültek ide. Aztán már itthoni netes kutakodással sikerült kideríteni, hogy a köríves, ablakos építmény valójában az Orczy család kriptáját rejti, az előtte felállított feszület viszont egy másik család telkéről került ide. És mert a templom külső falán többek között a két világháború itteni elesettjeinek emléktábláját is elhelyezték, mondhatni olyan ez a templom, mint egy helytörténeti kegyeleti pont.

De az később, a nagyszámban érkező nyaraló vendégek miatt kicsinek bizonyult, így helyén 1936-ban, részben éppen a nyaralók adományaiból, új, modern kápolna épült. Ez a most 90 éves épület pedig nem akárki, hanem Giergl Kálmán tervei szerint lett a település egyik szakrális helyszíne. Érdemes itt néhány szót ejteni róla, mert neve, a szakmai körökön kívül, ma már alig ismert, holott ő tervezte Budapest olyan híresen szép épületeit, mint például a Zeneakadémia vagy a Klotild paloták. Giergl Kálmánnak háza volt az akkor Nógrádverőcén, és itt is halt meg. Jól ismerte hát a vidék építkezési sajátosságait, így ez a kis kápolna, erőteljes terméskő díszítményeivel jobban hasonlít a Dunakanyarnak ezen a részén szokásos építési módhoz, mint a tervező nagystílű fővárosi épületeihez. A külsejében akkoriban kifejezetten modernnek számító kápolna belső tere ehhez igazodóan puritán egyszerűségű, és ebben rejlik hatásossága. Az oltár mögötti falon egy egyszerű, korpusz nélküli kereszt van, amely még néhány lépés távolságról is megtévesztően fából készültnek tűnik, majd közelről nézve kiderül, hogy egy szép, szövött keresztet helyeztek itt el. És ennek is története van: Giergl Kálmán családjának egyik tagja, Háger Ritta Kossuth díjas textilművész adományozta 1999-ben ezt a szövött keresztet a kápolnának. Alatta a tabernákulum ajtaja pedig fantasztikus ötvösművészeti remek: Ozsvári Csaba, a fiatalon elhunyt, főként az egyházművészet terén jeles magyar ötvösművész alkotása.

Még 1889-ben történt, hogy Ybl Miklós nyaralóházat tervezett itt ácsmestere, Sturm Ferenc számára. Innen a ma is meglévő épület úgymond hivatalos neve, már hogy Sturm Ferenc-nyaraló. A helyi, sőt az idekötődő építészszakma szóhasználatában viszont gyakrabban Ybl-ház a neve. Az épület 1953-as államosítása után a nálunk szokásos zaklatott sorsot kapta, nem a leggondosabb használatot elszenvedve. És ezen az sem segített, hogy 1988-ban műemléki besorolást kapott. Majd jó ideig elhagyatottan állt, ami szintén nem tett jót az állagának. 2023-ban azonban ismét építész tulajdonába került, aki megkezdte nagy elődje művének szakszerű felújítását. Mai címe szerint a ház az Árpád út 58. szám alatt található, ahol kiválik a környező épületek adta képből besötétedett nyerstéglás homlokzatával, díszes kapukeretével és magas, lépcsőzetes lezárású oromzatával. Hogy ez a váracskára emlékeztető külső megjelenés összefüggésben van-e a megrendelő vezetéknevével, hiszen a Sturm németül rohamot jelent, azt nem tudni. Mindenesetre kétségtelenül van valami romantikus, kicsit komor titokzatosság abban, amit az utcára mutat a ház. Nem így, ha belépünk az udvarába, kertjébe. Amit azért tehettünk meg egy magántulajdonú ház esetében, mert a helyi önkormányzat és a Magyar Építőművészek Szövetsége által szervezett Ybl-emléknapon az építészeti séta, a tulajdonosok engedélyével, ide is elvezette az érdeklődő társaságot. Így láthattuk, amit előzetesen szakmai leírásokban olvastunk, hogy a Dunára nyíló napsütötte kertet a belső részen az épület két oldalszárnya fogja közre, különböző látványos elemekkel, míg kintebb, a támfal fölötti korlát közelében áll a százados platán, amely őrzi a házat, közös emlékeiket.

Az első világháború hivatalosan 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor ért véget, amikor a nyugati fronton elhallgattak a fegyverek. Ennek pontosan a 100. évfordulóján, 2018. november 11-én avatták fel Verőcén, pár lépésnyire a vasútállomástól, egy nevezetes kápolna nyitott kertrészében ezt a szokatlan, és egyben szokatlanul szép emlékművet. Világos kőoszlop tetejére erősítve vágtázik két magyar bronzhuszár, egyikük kezében lobogó zászló. Nem először látunk ilyen, a levegőben szálló hős lovasokat, jászokat, kunokat, de hogy ez az ábrázolásmód mikor kezdődött, nem tudom. Nem olyan rég még egy Észak-Koreáról szóló dokumentumfilmben is feltűnt egy ottani oszlop tetején a levegőben úszó lovas figurája. Az emlékmű, a hivatalos leírás szerint, az első világháborúban hősi halált halt verőcei honvéd katonák emlékét idézi. Nekem viszont az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ábrázolásának szokott motívumait idézi inkább, mint a nagyon kegyetlen harcmodorúvá vált Nagy Háborúét. Még ha tudjuk is, hogy a lovas katonák, különösen a huszárok, jelentős szerepet játszottak az első világháborúban, a géppuskák és a lövészárkok elterjedésével harci alkalmazásuk háttérbe szorult a háború előrehaladtával. De legyen így, szálljanak csak a levegőben a szép és hős magyar huszárok. . . Ám alant, az oszlop oldalain sorakoznak a nevek, akik életüket vesztették abban a szörnyű háborúban. Egy ilyen kistelepülésről is sokan, túl sokan.