A személyzet nagyon kedves volt, bár kissé felkészületlen a szálloda által kínált lehetőségekkel kapcsolatban. Például, kaptunk ajándékba egy -egy éjszakai wellness belépőt, tudni kell, hogy a hely igen nehezen volt csak megközelíthető. El is mentünk oda, de előbb megkértük a recepciós kisasszonyt, hogy jelentsen be minket, de azt mondta nem kell. Amikor odaértünk kiderült, hogy nekünk volt igazunk, be kellet jelentkezni, és nem volt nyitva a hely, Így feleslegesen tettük meg a több mint kétszer fél órás utat. Másnap reggel mikor ezt jeleztük a recepción sok-sok bocsánatkérés mellett bejelentettek minket aznap estére. A másik pontatlanság, amiből szerencsére nem lett probléma, hogy bár a szálloda nem biztosít saját épületében vacsorát, a velük kapcsolatban álló éttermekben lehet vacsorázni már első este ajánlottak (aznapra! ) egy éttermet, másnap el is mentünk oda. A felszolgáló ott megemlítette, hogy a festés miatt ma nyitott ki az étterem, így előző nap meglepő, hogy azt ajánlották. A szobák nagyon tiszták voltak, egyszerűen berendezve. Az ágy kényelmes volt, a bútorok szépek, a dekoráció harmóniát mutatott mind a szálloda, mind a szoba hangulatával. A WIFI nem ért el az összes szobáig, de ez betudható annak, hogy pár napja nyíltak az új szobák, így még nem volt idejük megoldani ezt a problémát. Ami inkább zavaró volt, az az ablakkal közvetlenül szemben áldogáló (pontosabban lógó) utcai lámpa, ami egész éjjel bevilágított. A sötétítőfüggönyök nem voltak elegendőek a fény eltakarásához, ez megnehezítette az alvást. Összességében azt mondhatom, hogy kellemes két napot töltöttünk a szállodában, ezek az apró hiányosságok nem voltak túl zavaróak.