Számunkra elsődleges szempont volt, hogy a klinikához közeli szálláshelyet találjunk, így került képbe az Auris. Nem szoktunk máskor sem a szállodában ebédelni, vacsorázni, nekünk programunk van napközben, a szállodai vacsora pedig ritkán jó. Ezért nem zavart bennünket, hogy itt csak reggelit kap a vendég.
A jó reggeli a fontos a nap indításához, és itt széles választék, megfelelő minőség volt. De ez a helyzet mégis meglátszik abban a furcsaságban, hogy a szobához, legalábbis a miénkhez, egy kis étkező rész is tartozott, hűtőszekrénnyel, kávé- és teafőzési készülékkel, néhány konyhai eszközzel. Vagyis fel lehet vinni a szobába kintről ételt, italt, és ott kényelmesen elfogyasztani. Talán ez így jól is illeszkedik ahhoz, hogy a recepciós hölgy elmondása szerint a vendégek jellemzően csak 1-2 éjszakát töltenek ebben a hotelben. A mi 6 éjszakás foglalásunk kifejezetten hosszúnak számított, nekünk pedig egy kicsit drágának is, mert amíg én a klinikán voltam, csak a párom lakott ott, és csak ő reggelizett. A másik furcsán ellentmondásos dolog, hogy a kifejezetten tágas lakrészhez egy agyon miniatürizált mosdó-zuhanyozó egység tartozik. A WC a mosdókagyló mellé van beszorítva, olyan szorosan, hogy még a WC-papírt is csak a mosdó alatti szekrénykébe lehet bedugni, nincs külön tartója, mert annyi hely sincs. A szomszédos iskola udvaráról valóban felhallatszik a zaj, de csak akkor, ha kimegy a vendég a jókora erkélyre. Zárt ajtónál nem hallottuk. Nyáron meg úgyis szünidő van. A bemutatkozó fotókon elég rikítónak látszanak a berendezés színei, de a valóságban jóval kellemesebbek, nem zavaróak. Mindezek alapján most úgy gondoljuk, ha legközelebb Szegedre megyünk, amikor már nem lesz fontos a klinika közelsége, mi akkor is ezt a szállodát fogjuk választani.
Segitőkész személyzet. Tiszta szálláshely. A hőségre való tekintettel ingyenes inni való biztosítása. A reggeli finom és nagyon választékos. A személyzet segitett a Szegedi látnivalók megtalálásában, jó minőségű éttermeket ajánlott, mivel a szállásban csak reggeli volt. A nyári melegben a légkondíciónáló megfelelően működött.
Ahhoz képest hogy négycsillagos szálloda egy kicsit furcsa,hogy nincs hűtő,és a tévében elég kevés csatorna van,vacsora nincs csak reggeli,benne van a centrumban egy kicsit zajos az iskola miatt
A szálloda elhelyezkedése, tisztasága teljesen rendben volt a szomszédban építkezés zajlik és korán kezdték a munkát, így többször erre ébredtünk. A szobából hiányzott a hűtőszekrény, de az ágy meglepően kényelmes volt. A reggeliztetés kiválóan szervezett, bőséges, választékos a személyzet kedves, figyelmes. Ha Szegeden járok, biztos ott szállok meg. Anikó
A szállás teljes díját,a szoba megtekintése előtt érkezéskor elkérték sunyi módon,mivel a szálloda közvetlen szomszédságában építkezés folyik. A mi szobánk közvetlenül az építkezés mellett volt. Reggel 7 órakor a láncfűrész és agregátor hangjára ébredtünk,reggeli közben a falat fúrták,egymás hangját sem hallottuk.
A szobában sem hűtő sem saját széf nem áll rendelkezésre. A csomagban szereplő kuponokat csak kérésre állították ki,nem kaptuk meg a szoba kártyájával együtt. A szálloda elhelyezkedése ezt leszámítva nagyon jó,a szobák tiszták,a személyzet kedves.
Túlfotózott szálloda, étkeztetés kizárólag reggelivel, művirágok és műanyag növények, rettentő kicsi medence, nyílászárók szúnyogháló nélkül. Pozitívumként a személyzet hozzáállását, kedvességét emelném ki. Tisztaság átlagos. Fürdőszobára ráférne egy kiadós felújítás. Szúnyogháló nélkül ezer csípéssel tértünk haza. Vacsora hiánya nagyon alap hiányosság!
Mindennel meg voltunk elégedve, a személyzet készséges, nagyon kedves. A reggeli svédasztalos, a választék kifogástalan. Egyetlen negatívum, hogy a földszinten lévő közös helyiséget a bár bezárása után (10 óra) nem lehet használni arra való hivatkozással, hogy a többi vendéget ne zavarjuk. Megjegyzés, hogy a földszinten nincsenek szobák. A szálloda házirendjében ilyen kitétel pedig nem szerepel.
Aki egy - két napra tervezi a szegedi tartózkodását, annak nagyon megfelelő a szálloda, kulturált, tiszta. Pár percre vannak a legfontosabb látnivalóktól. Azért a 4* az erős túlzás. . . kicsi étterem rész, minimális reggeli választék,(pl. 2 féle felvágott és sajt választék.
) pihenni nem nagyon lehet még zárt ablakoknál sem, mivel sugárúton közlekedő villamos zaja fel-/behallatszik a kert felőli szobákig. Az udvari kis medence vize hideg, a szállodában igény bevehető köntös már-már lyukas, rojtos. Személyzettel nincs gond, ár-érték rendben. Csak akkor ajánlanám másoknak a helyet, ha nem akarnak a külvárosi részről több napon keresztül a centrumközeli látnivalókig utazni, innen kényelmes sétával elérhető minden.
Nagyon elégedettek voltunk a szállással ,remek és nagyon kedves személyzetük van , nagyon jólesett ,hogy apró figyelmességekről is gondoskodnak. Legközelebb is Őket fogjuk választani ,ha Szegeden járunk!
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.