Szentgyörgyvölgy község Zala megyében, a Hetés, a Göcsej és az Őrség határában fekszik. Természeti értékei mellett további látnivalói: Szent György katolikus templom, Szent György és a sárkány szobor, II. világháború áldozatainak emlékműve, emléktáblák, református templom.
Minden nagyon tetszett, igazán jól éreztük magunkat. A személyzet kedves és segítőkész volt. A szoba és a fürdőszoba csendes, tiszta és jól felszerelt. Külön tetszett a szobában a kellemes hőmérséklet, a nagy képernyős TV sok csatornával, a wifi, valamint a ruhaszárító és a bekészített szűrt víz,...
Ha jók az információim, amelyeket helyben szereztem, akkor ez a kastély is lassan átszivároghat a látványosságok kategóriába, mivel szállóként már nem igazán működik. Elsősorban rendezvényközpont, nem más, és éppen készülőben volt egy nagyobb létszámú esemény, amikor ott jártam. Persze, nem csak...
Van Püspökmolnáriban egy nagyszerű vendéglátó, nevezetesen a Csejtey Vadászétterem. Kevés a vendéglátóhely a tájon, de ami van, azt meg kell becsülni, Ezt, ha jól emlékszem ketten is ajánlották. Nem is csalódtam. Betoppantam egy este, és nem volt asztalfoglalásom,. pedig errefelé az bölcs...