A Hunguest Hotel Freya a termálvizéről híres Zalakaroson található, egy gyönyörű park közepén, a fürdő közvetlen szomszédságában, és 150 szobával és 12 apartmannal várja kedves vendégeit.
Van egy ""szőrnyű"" Értékelésem a szobával kapcsolatban. 117-es szobát kaptuk : Hát senkinek nem kívánom azt az egy éjszakát, amit ott töltöttünk. A szobán a szél, hideg átjárt, a hőmérséklet nagyon hideg, a kilátás botrányos! Aluminium nyilászárók mellett és az üvegen keresztül is húzott be a hideg.
Az éjszakát úgy oldottuk meg, hogy volt a szobában két plulssz ágynemű garnitúra. A paplanokat még magunkra terítettük , a párnákkal meg elbarikádoztuk a legjobban szelelő részeket! Hála a személyzetnek,jelzésünk után, másnap reggel kaptunk egy 4-dik emeleti szobát. Ami szintén aluminium nyilászárós volt, de lényegesen ( az emelet számok miatt, tudva illik felfelé száll a meleg) melegebb. (sötétítő függöny ment a radiátor mögé éjszakára)Itt már elviselhető volt a hőmérséklet! Viszont köszönet a személyzetnek a probléma megoldó képességüért, a kedvességükért. A konyhának külön köszönet a rengeteg , különbőző és finom ételért! Az italkiszolgállás egy picit zötyögösen ment, de az ételek felejtették velünk a várakozást! Összeségében jól éreztük magunkat. DEEEEEE! ! ! ! A szobákkal kezdeni kell sürgőssen valamit! Önöknek sem jó, ha egy éjszaka után , plussz költségként jelenik meg az ágyneműcsere és a takarítás! UI. : Tavasszal ugyan így jártunk, akkor is költöznünk kellett, mert éppen nagy szélvihar volt és az erkélyfal kb 8-10 centi kilengéssel mozgott a plafontól elválva. Rettegve vártuk mikor dől ki. . . . . . . . Barátaink, akikkel együtt mentünk, mind a két alkalommal tökéletes szobát kaptak! Tehát az is van ÖNÖKNÉL! Üdvözlettel : Setela Mónika
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
3Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Vendégünk!
Köszönjük, hogy időt szánt ránk, és visszajelzett nekünk, valamint hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Elnézését kérjük a kellemetlenségek miatt. Szállodánk felújítása jelenleg is folyamatban van (külső szigetelés), valamint tervezzük jövő év elején a nyílászárók cseréjét is minden szobánkban.
A lenti fürdőbe plusz fizetni kellett 2000/fő/nap . Ez tavaly nem volt. Egy kicsit sokallom még pluszba. A vacsora nem volt valami jó, sokszor langyos volt. A pincér egyik nap nem is jött az asztalhoz. Úgy kellett vadászni rá. Törölközőt nem lehetett levinni ,csak sajátot. Az egyik lift megint rossz volt. Csalódás volt az egész sajnos.
3Személyzet
3Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
3Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Vendégünk!
Köszönjük, hogy időt szánt ránk, és visszajelzett nekünk, valamint hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. A fürdő kivette alap szolgáltatásai közül a Gyógycentrum és Gyógykert részt, melyet sajnos ezáltal mi sem tudunk a csomagban biztosítani.
Elnézését kérjük a kellemetlenség miatt kollégáink nevében is! Reméljük, hogy a jövőben újra vendégeink közt köszönthetjük Önöket és lesz lehetőségünk javítani megítélésünkön!
2023. december 7., Magyar Diána, Hunguest Hotel Freya
A személyzet kifogástalanul végzi a dolgát, az ételek is jók voltak. Az átjárás a fürdőbe sokat dob a szolgáltatáson. A kikapcsolódásra a szállodán belül is sok lehetőség van. Külön kiemelném, hogy nagyon korrekt dolog a víz biztosítása minden étkezéshez, mert ezt szinte sehol sem tapasztaltam még.
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Vendégünk!
Köszönjük szépen a kedves szavakat minden kollégánk nevében! Megtisztelő, hogy minket választottak pihenésük helyszínéül. Várjuk Önöket legközelebb is sok szeretettel!
2023. december 7., Magyar Diána, Hunguest Hotel Freya
Hogy az árakat jelentősen megemelték az infláció miatt, elfogadható. Azonban, az hogy az érkezéskor tudatják, hogy a Makovecz medencébe még erre is rá kell fizetni, enyhén szólva gusztustalan eljárás. Az nem elfogatható válasz, hogy ezt a strand követeli meg, a vendég nem a stranddal, hanem a szállodával van üzleti kapcsolatban.
Kicsinyes dolog az is, hogy 2 éjszakára érkezőknek a második napon a levesebédet is felszámolják.
4Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Tisztelt Dr. Embey-Isztin Antal!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Panaszával kapcsolatban szeretnénk tájékoztatni, hogy a szállásvadász oldalán fel van tüntetve, hogy a Gyógycentrum és a gyógykert felár ellenében vehető igénybe, és a csomag tartalmánál sem szerepel, hogy tartalmazza az ár.
Önök a „Legjobb ár fürdőbelépővel” csomagunkat foglalták, amely nem tartalmaz levesebédet, térítés ellenében vehető igénybe. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk nyílik rá, hogy vendégeink közt köszönthessük Önöket.
Üdvözlettel: Hunguest Hotel Freya
2023. május 23., Magyar Diána, Hunguest Hotel Freya
Első nap a vacsoránál totál káosz! Nagyon sokan voltunk,ennyi embert nem bír el az étterem,többen álltak vadászták a helyeket! Az asztalokról nehezen kerültek el a használt tányér ,pohár! Reggelinél ugyan ez volt! Következő nap már kevesebb vendég volt,normalizálodt a helyzet! A bárban Attila szenzációs volt,nagyon profin végezte a munkáját! Amúgy minden jó volt,megvagyunk elégedve !
5Személyzet
3Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
3Étkezés
4Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves László!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Elnézését kérjük a kellemetlenségért. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk nyílik rá, hogy vendégeink közt köszönthessük Önöket.
A vizesblokkok felújításra szorulnak, de ez nem azt jelenti, hogy lepukkantak lennének, csak eljárt felettük az idő. A tisztaság és a személyzet a legjobb minősítést érdemli. Az étkezéstől többet vártam, a kínálat elegendő volt de a minőség nem mindig. Nagy előny a közvetlen kapcsolat a fürdőhöz, ez itt az aduász!
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
5Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Gábor!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk nyílik rá, hogy vendégeink közt köszönthessük Önöket.
Üdvözlettel: Hunguest Hotel Freya
2022. november 17., Magyar Diána, Hunguest Hotel Freya
A szállás elég retró,de tiszta rendezett volt minden. A személyzet kedves,segítőkész. Az ágyak kényelmesek. Nagyon nagy előnye a szállásnak,hogy átjáró van a fürdőbe. Az ételek nagyon ízletesek voltak,pótolták az elfogyott ennivalót. Számomra különösen kellemes volt,hogy mindennap volt tejbegríz,és zabkása.
Az asztalok elhelyezésén módosítanék,2 fős asztal nem is volt,nem biztos,hogy szeretnék máskor is idegenekkel étkezni. Összességében kellemes 3 napot töltöttünk a szállodában.
4Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Miklósné!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk nyílik rá, hogy vendégeink közt köszönthessük Önöket.
Üdvözlettel: Hunguest Hotel Freya
2022. október 26., Magyar Diána, Hunguest Hotel Freya
Hosszú idő után-kb15 év-kerestük fel ismét a szállót. Az eltelt idő alatt sok változás nem történt. Ami a leginkább szembetűnő, az az ellentétek felerősödése. Felújításra váró külső megjelenés-szépen kialakított recepció és bár - kopottas, foltos padlószőnyeg a folyosón és -az egyébként megfelelően berendezett szobában- egyaránt.
Ennek ellenére a tisztaságra nem lehetett panasz. A kézi zuhanyozó törött gégecsövéből minden irányba szétfröcskölő víz sem fokozta a komfort érzést. A kitűnő reggelik mellett - a kifejezetten gyengére sikerült első vacsorát - egy jól sikerült második napi követte, kérdés, hogy melyik a konyha igazi arca. A szálló kitűnő helyen, a fürdővel szemben helyezkedik el, a két épületet az úttest alatt haladó átjáró folyosó köti össze, mely gondosan kialakított és tisztán tartott, praktikus és kényelmes megoldás. További pozitívum a fürdő szabad használata, mintha csak a szálló saját wellness részlege lenne. Az ár/érték arány erősen az ár "javára" tolódott el. Összességében jelen formájában a pozitív és negatív dolgokat összevetve a "közepes" minősítést tartom megfelelőnek. Különösen a fürdő szabad használata és a szálló elhelyezkedése alapján ajánlom a felkeresését, főként, ha sikerül egy kedvezményes csomag ajánlatot megragadni.
Tetszett a fürdőbe a közvetlen átjárás, udvarias személyzet. A szoba egy felújítást megérdemelne, az ágy nagyon kényelmes volt. A leves ebéd az színvonal alatti volt, pl. tojásos rántott leves, ha már ilyen szolgáltatást nyújt egy tartalmasabb leves szerintem alap legyen, vagy ne építsen be ilyen szolgáltatást. A vacsorára minden este találtunk egy fogást ami számunkra elég volt.
4Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
3Étkezés
3Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Vendégünk!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Terveink szerint az év végén elkezdődik felújításunk, mely során az épület kívül belül megszépül. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk nyílik rá, hogy vendégeink közt köszönthessük Önöket.
A szobák megfelelőek voltak, de A WC ajtót csak nagyon erősen húzva lehetett becsukni. A fürdőben hiányoltam egy kis zsámolyt, amire le lehetett volna ülni, illetve a pizsamát, ruhát pakolni. A fogas az ajtón nagyon magasan volt elhelyezve, és kevés volt. Lejjebb is helyezzenek el, gondoljanak az alacsonyabb növekedésű vendégekre is. Kiábrándító volt az erkélyajtón elhelyezett "tolózár".
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
2Kényelem
4Szolgáltatások
2Étkezés
4Elhelyezkedés
Hunguest Hotel Freya válasza
Kedves Katalin!
Köszönettel vettük visszajelzését! Nagy örömünkre szolgál, hogy pihenésük helyszínéül minket választottak. Elnézését kérjük a kellemetlenség miatt. Az év végén elkezdődik szállodánk felújítása, mely során az épület kívül-belül megszépül.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
8749Zalakaros, Termál út 7.
Foglalás: +36 1 4578450 (Szállásvadász)
Bejelentkezés
1400
1800
Kijelentkezés
700
1000
Wellness szolgáltatások
• masszázs • közvetlen átjárás a városi fürdőbe
Internet
• Ingyenes WI-FI a szálláshely teljes területén
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Sorompóval zárt parkoló, nem őrzött: 1000 Forint / éj (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Nagy testű kutya, 30 kg-ig: 15000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Macska, 4 kg-ig: 9000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Kis testű kutya, 4 kg-ig: 9000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Egyéb kistestű háziállat, 4 kg-ig: 9000 Forint / nap (Foglalás szükséges)