Apátistvánfalva Vas megyében, az Őrségi Nemzeti Park területén, az osztrák-magyar-szlovén Hármashatárnál, az osztrák határátkelőtől 10, a szlovén határátkelőtől 3 kilométerre helyezkedik el. A településen Határőrmúzeum működik.
Tovább olvasom >>
A község védőszentje és névadója az angliai Harding Szent István, akinek képmása a falu címerében is benne van, s jobb kezében a templom miniatürizált mását tartja, jelképezve Istvánfalvát. A 2013-ban átadott Ökoturisztikai Információs Centrum a Rábavidék turisztikai célpontjait, programjait foglalja össze egy interaktív kiállítás keretében. A látogatók Magyarországon kívül Ausztria és Szlovénia közeli nevezetességeit is megismerhetik.
Munkaügyben jártunk Zalaegerszegen, egyik kollégám javaslatára ebédeltünk itt. A belvárostól kicsit kijjebb esik, autóval voltunk, a bejárat körül az út mellett lehetett parkolni. A beltér kifejezetten tágas, sok asztalos, modern berendezésű. Tipikus ebédmenüs étterem a Diófa, de azok közül a...
A szoba felszereltsége kritikán aluli. 4 csillag? Max 2 Szőnyeg nincs a szobában, szekrények nincsenek, az ingeket ki lehet tenni, egy nyitott akasztóra, és ennyi. A bútorok elhanyagoltak, és kopottak. A fürdőben nincs folyékony szappan,( adnak két pici flakont, hát inkább hagyjuk) A csempe...
Improvizációs szauna hétvégén voltunk a szállodában. Nagyra értékeltük, hogy a megérkezés napján már egész nap ingyenesen lehet használni a wellness részt, attól függetlenül, hogy a szobákat csak 15 órától lehet elfoglalni. A wellness kiváló, bár a szauna részen a benti és a kinti...