Ami miatt rosszabb értékelést adtam a szállodának, annak az az oka, hogy nem volt légkondicionáló a szobákban és a kinti 40 fokos hőségben az ember nem tudta kipihenni magát a szobájában. Ezenkívül annyi pénzért, amennyit az ember ott hagy, elvárható lenne, hogy ne kelljen fizetni a napozóágyakért a szálloda saját partszakaszán.
Azonban hozzátenném, hogy a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt, a szobák ugyan régiesek, de tiszták. Az étkezés terén nagyon kitesznek magukért. Nagyon bőséges, nagy a választék mind reggelire, mind vacsorára.
A szobát csak 14 óra után, kisebb cirkusz után tudtuk elfoglalni, mert a nekünk kijelölt szobával a takarítok nem végeztek, így kérésemre nagy nehezen másikat adtak. (Sokan, jóval előbb beköltöztek,annak ellenére, hogy utánunk érkeztek! ) Csöndes szobát kértem, ezzel szemben éjjel 11-ig ment a focizás, üvöltözés,játék az ablakunk alatt.
A panel szoba elviselhetetlen volt a nagy melegben. Az étkezés egyhangú, és időnként kimondottan ízetlen volt. Továbbá, mi ebédeltünk, és láttuk, hogy este a vacsoránál több és változatosabb fogások voltak, mint az ebédnél. Arról nem volt szó, hogy minket "büntetni" fognak a déli étkezésért, bár ugyanannyit fizettünk, mint a többi vendég. Bánt, hogy a magyar nyaraló, még mindig nincs úgy megbecsülve, mint a külföldi,annak ellenére, hogy jóval kevesebben voltak, mint a hazaiak. Ezt a szobák elosztásánál lehetett látni. Gyakran járunk Magyarországon különböző szállodákba, nálunk a Hotel Annabella összességében, igen gyenge minősítést kapott.
A szálloda szép gondozott helyen van. Az ellátás kitűnő volt. Az ételek ízletesek voltak. A szoba megfelelő méretű,és elegendő pakoló hely is volt. Ami nem tetszett,hogy a parkolás napi 3000 Ft volt. Kár,hogy a saját parton levő napozóágyak nem a szálloda tulajdona,így fizetni kellet volna a használatáért.
Ilyet még nem tapasztaltam,legfeljebb csak fizetős strandon. Sajnos nekem nem tűnt fel a hirdetésben,hogy a szálloda nincs egyben a vízparttal,csak annyi volt írva,hogy saját strand van.
Az étteremben jók az üdítőautomaták. A kávégépek körül gyakran kellene törölgetni, sűrűn elromlanak. A teához lehene külön forró víz, hogy ne kellene a kávésok közé besorolni. Jó lenne a barnacukor is a kínálatban. A pincérállománnyal komoly gondok vannak. Nem szedik le az asztalt, néznek, de nem látnak.
Udvariatlanok, elemi dolgokat nem tudnak (pl. előreengedni a vendéget). Mosolygó pincért nem látni, csak ha egymással röhögcséltek mint fiatalok. Jó volt régen a hulladékgyűjtő kis edény az asztalon. A konyha színvonala dícséretet érdemel, jók a szakácsok és a cukrászok! ! is.
3Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Ernő!
Köszönjük szépen, hogy megosztotta velünk részletes visszajelzését. Örömmel halljuk, hogy elégedett volt az üdítőautomatákkal, valamint a konyhánk és a cukrászat színvonalával – ezt örömmel továbbítjuk a kollégáinknak!
Ugyanakkor sajnálattal olvassuk, hogy több szempontból is hiányosságokat tapasztalt az éttermi kiszolgálás terén. Visszajelzését nagyon komolyan vesszük, és mindenképpen továbbítjuk az illetékes vezetőknek, hogy javíthassunk a munkatársaink képzésén és vendégszeretetén. Külön köszönjük az építő javaslatokat a teavíz, a barna cukor, valamint a kávégépek körüli tisztaság kapcsán – ezek hasznos iránymutatások számunkra.
Reméljük, hogy a jövőben ismét vendégül láthatjuk, és akkor már egy minden szempontból pozitív élménnyel szolgálhatunk!
Üdvözlettel, H. Rita Danubius Hotel Annabella
2025. május 29., Annabella Reservation, Danubius Hotel Annabella
Az 514 szoba szőnyegpadlója foltos, rojtos , gusztustalan. A fürdőben elszívó nem működött. Az étterem egyidejűleg néha túlzsúfolt, telített. A liftre néha sokat kell várni. Az ételek minősége, a választék kitűnő, gyümölcs, sütemény, felvágott, stb. volt bőven. A kiszolgálás elsőrendű, panaszra nem lehetett ok. A belső medencét lehetne egy picit melegíteni. A személyzet udvarias.
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Béla!
Köszönjük, hogy időt szakított a visszajelzésre, örülünk, hogy kellemesen telt a nálunk töltött idő!
Nagyon sajnáljuk, hogy a felsorolt hiányosságokat tapasztalták a tisztaság és takarítás terén.
Az elmúlt évek sajnos többek között munkaerőpiaci kihívások elé állították szállodánkat és kollégáinkat, ennek ellenére folyamatosan törekszünk rá, hogy ebből vendégeink ne tapasztaljanak semmit, hogy továbbra is megfelelő színvonalat és napi takarítást tudjunk nyújtani, valamint, hogy fejlesszük is szolgáltatásaink minőségét.
Örömünkre szolgál, hogy elégedettek voltak szállodánk félpanziós ellátásával, mind kínálatban, mind ízvilágban. Szállodánk igyekszik a választékot vendégeink visszajelzései alapján folyamatosan alakítani, hogy mindenki megtalálhassa kedvenceit a büféasztalon.
Bízunk benne, hogy hamarosan újra vendégül láthatjuk!
Üdvözlettel,
R. János Danubius Hotel Annabella
2024. október 1., R. János , Danubius Hotel Annabella
A parkolási díj irreálisan drága, ezért az összegért elvárható lenne, hogy legalább őrzött és/vagy fedett legyen! A beltéri medence vize hideg, maximum fókáknak ajánlott, bele se lehetett menni. A szobákban a légkondit 25 foknál nem lehet feljebb venni, így néha kifejezetten hideg volt a szobában.
4Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
3Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Tünde!
Köszönjük, hogy időt fordított értékelésének megírására.
Sajnáljuk, hogy nem volt teljes mértékben elégedett szolgáltatásunkkal.
Szállodánk saját parkolóját, - mint egyéb szolgáltatást - vendégeink felár ellenében tudják igénybe venni, mivel nem minden vendégünk érkezik autóval, árainkba ezért nem kerül pluszban beépítésre a parkolás költsége.
Sajnáljuk, hogy a hőmérséklet nem volt megfelelő a szobákban és a medence vizet illetően . Szállodánk szezonális jelleggel működik, a szobák fűtése igy a szobai légkondícionáló berendezéssel oldható meg, így előfordulhat, hogy ősszel a vártnál hidegebb szobai hőmérsékletet tapasztalnak vendégeink.
Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk, észrevételeit figyelembe véve igyekszünk jobb élményt biztosítani a jövőben. Bízunk benne, hogy a későbbiekben még visszatér hozzánk!
Üdvözlettel,
2024. szeptember 24., Cs.Orsolya, Danubius Hotel Annabella
Minden területen teljes mértékben elégedett voltam,különösen a svédasztalos reggeli-vacsora vonatkozásában Balatonfüred igazi kikapcsolódási lehetőséget biztosit ugy az idősebb,mint a fiatalabb generációnak egyaránt.
Amivel nem voltam megelégedve az a szobai kényelem volt,mivel két éjszaka nem tudtam aludni az ágyra helyezett vastag szivacsos matrac miatt,mivel abba az ember ugy belesülyedt,hogy egész éjszaka még megfordulni sem volt lehetőségem.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
2Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves László,
Köszönjük, hogy szállodánkat választotta! Örömmel olvassuk, hogy remekül érezték magukat szállodánkban és elégedettek voltak az általunk nyújtott szolgáltatásokkal.
Ugyanakkor sajnáljuk, hogy nem voltak megelégedve a matrac puhaságával.
Tetszett a szálloda fekvése, közel a Balatonhoz és a parti sétányhoz. Csendes környezetet kissé rontotta a szálloda egyes emeleteinek felújítása miatti építkezési zaj. Áprilisban voltunk ott, akkor még alig találtunk cukrászdát, kávézót nyitva. A szállodai kávégép nem olasz minőségű kávét ad.
Ha jól emlékszem a reggeli, kora délelőtti órákban a szállodai büfé nincs nyitva. sajnos ez más hazai szállodákra is jellemző hiányosság. Egyébként szezonon kívüli időszakban is kiváló kirándulások kiindulópontja lehet ez a hely. Jól éreztük magunkat, és visszatérünk még ide.
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
3Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Pál József!
Köszönjük, hogy időt szakított a visszajelzésre, örülünk, hogy kellemesen telt a nálunk töltött idő! • Örömünkre szolgál, hogy elégedettek voltak szállodánk Balatonhoz és a sétáló utcához lévő elhelyezkedésével.
Folyamatosan törekszünk rá, hogy fejlesszük szolgáltatásaink minőségét, így nagyon szépen köszönjük építő észrevételeit, melyeket megvizsgálunk, azon dolgozva, hogy minél kellemesebbé tegyük a jövőben vendégeink pihenését!
Bízunk benne, hogy hamarosan újra vendégül láthatjuk!
Üdvözlettel, G. Bernadett
Danubius Hotel Annabella
2024. augusztus 26., Annabella Reservation, Danubius Hotel Annabella
A szálloda elhelyezkedése kiváló. Az ételek nagyon finomak és változatosak voltak. Szuper,hogy van saját strandja a hotelnek. Sajnos a 4. emeleten már nem volt Wifi. A szoba nagyon pici, gyermekkel utazóknak rendkívül szűkös. A fotókon fotelágy volt a gyermekeknek, ehelyett a mi szobánkban egy vendégágy került elhelyezésre, ami annyira leszűkítette a teret,hogy nehezen lehetett közlekedni a bútorok között.
Ezt jeleztem a recepción, de nem volt segítőkész a személyzet, arra hivatkozva,hogy teltház van. Februárban foglaltam, és jeleztem, hogy tóra néző szobát szeretnénk. Sajnos épp az ellenkező oldalra nézett a teraszunk. Összességében ár-érték arányban elégedett vagyok, de legközelebb csakis prémium szobát foglalnék.
4Személyzet
3Tisztaság
4Ár / érték arány
2Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Vendég!
Köszönjük, hogy időt fordított értékelésének megírására.
Örömmel olvassuk, hogy elnyerte tetszését szállodánk elhelyezkedése, valamint ételeink minősége és a saját strandunk.
Sajnáljuk, hogy ugyanakkor nem volt elégedett a kapott szobával, valamint, hogy nem sikerült szobát cserélni a helyszínen.
Sajnáljuk, ha a wifi működésében hiányosságokat tapasztaltak, noha törekszünk rá, hogy egyformán jó minőségű hálózat legyen elérhető az egész épületben. A különleges kéréseket, mint például melyik irányba nézzen a szoba, előjegyzésbe tudjuk venni, de garanciát a kérésekre előzetesen nem tudunk vállalni.
Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk és reméljük, hogy ezek ellenére pihenése kellemesen telt.
Reméljük, hogy a jövőben ismét vendégeink közt üdvözölhetjük majd Önöket egy felújított Premium típusú szobában.
Üdvözlettel,
2024. július 22., N. Viktória, Danubius Hotel Annabella
Kezdjük azzal, hogy a 4 napból elvesznek 4 órát ( bejelentkezés 14 óra, kijelentkezés 10 óra. ) Kellemesen csalódtunk a prémium szobában, ( 221-es szoba. ) csak 1 kisebb észrevételünk lenne, hogy az ágy és a TV alatti szekrény közötti távolság kevésnek bizonyult, ha el akartunk menni egymás mellett.
A felújítás majdnem jól sikerült a szoba hangulata kiváló a klíma megoldás és használata kiváló, a tároló szekrények megoldásai hasznosak, a fürdőszoba berendezései, burkolatai jól sikerültek. ( Zuhanyzó résznél a toló ajtó sarkánál a előszoba küszöb felé eső résznél szivárgás van, valami nem zár rendesen. ) A fürdőruha szárítás a teraszon nem megoldott és a szobából a teraszra kilépésnél nincs figyelmeztetés a szint különbségre ami baleset veszélyes. Végeredményben a szoba teljesen megfelelt elvárásainknak a fenn említett hibák kiiktathatók. A recepció munkája tökéletes minden rendben volt. A wellnesst csak 1 szer vettük igénybe akkor nagy volt a zsúfoltság napozó ágyat nem lehetett találni. Az ellátásról nem igen nyilatkozok, mert 1959-töl 2010-ig a vendéglátásban töltöttem le munkahelyeimet, bejárva az előléptetési rang létrát, tehát van rálátásom az étkeztetéssel kapcsolatos munkákra és az ételek minőségének mikéntjére. Úgy ítélem meg, hogy mindenkinek volt lehetősége választani az ételek közül és aki éhen maradt az meg is érdemli. Az igyekezet megvolt ez ételek elkészítésére ha nem mindig úgy sikerült ahogy kellett volna és ez a választéknál is jelen volt. Soha nem maradtunk éhesek. Összegégében nagyon jól éreztük magunkat
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Danubius Hotel Annabella válasza
Kedves Imre!
Köszönjük, hogy időt fordított értékelésének megírására.
Örömmel olvassuk, hogy összességében jól érezték magukat és elnyerte tetszését szállodánk felújított szobatípusa, valamint recepciónk munkája.
Sajnáljuk, hogy ugyanakkor nem volt elégedett teljes mértékben a kapott szobával.
Köszönjük konstruktív hozzászólását. Vendégeink visszajelzése nagyon fontos számunkra, hiszen ezen visszajelzések alapján tudjuk majd a jövőben fejleszteni a szolgáltatásainkat.
Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk és reméljük, hogy ezek ellenére pihenésük kellemesen telt.
2024. július 22., N. Viktória, Danubius Hotel Annabella
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Sorompóval zárt parkoló, kamerával felügyelt: 3000 Forint / éj (Foglalás nem szükséges)
Étkezés
• bankett rendezési lehetőség • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • paleo étkezési lehetőség • vegetáriánus étkezési lehetőség • cukormentes étkezési lehetőség • étterem • bár