Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

500 ezredik látogatóját várja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó tárlata

2023.04.19 | 3 perc

Félmilliomodik látogatóját várja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó tárlata. A kiállítóhely alig több mint 7 évvel az átadását követően fogadhatja állandó kiállításának 500 ezredik vendégét. Átadása óta 77 olyan hónap telt el, amelyben nyitva tartott a kastély (összesen 8 hónapot volt zárva a koronavírus-járvány miatt). Ezek mindegyikében közel 6500 látogató tekintette meg az egykori főúri épületben kialakított állandó tárlatot.

 

A gyulai Almásy-kastély munkatársai büszkék a hozzájuk érkezők nagy számára, az ott látogatást tett néhány hírességre, de arra is, hogy az épület mára jóval többet jelent egy állandó-, és időszaki kiállítótérnél, egy kávézónál és egy ajándékboltnál. Napjainkra nyert értelmet az elnevezésében szereplő látogatóközpont kifejezés, hiszen a gyulai kastély egy szolgáltatásokban rendkívül gazdag,  az állandó kiállításra érkezőknél jóval több vendéget fogadó komplexum lett. A valamikori úrilak a helyi társadalomba erősen beágyazott helyszín, ezt bizonyítja az a sok esemény, amelyet a helyi civil szervezetek, cégek és családok rendeznek falai között. Igazolta egyúttal azt is, hogy több egyszerű épületnél; az itt dolgozók társadalmi szerepvállalása jótékonysági programok, a hátránnyal élők segítését célzó kezdeményezések térségi központja is.

A gyulai Almásy-kastély látogatószáma természetesen napról napra gyarapszik, az itt dolgozó szakemberek számításai szerint napokon belül meg is érkezik a látogatóközpont állandó kiállításának 500 ezredik vendége, akit 2023. április 21-én (pénteken) 10:30 körüli időpontban köszönt majd dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Fekete-Dombi Ildikó, a kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója.

500 ezredik látogatóját várja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó tárlata500 ezredik látogatóját várja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó tárlata

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A legjobb szállástippeket keresitek egy magyarországi nyaraláshoz? Akkor pillantsatok rá legfrissebb összeállításunkra, amiben 10 gyönyörű belföldi hotel és panzió is főszerepet kapott! Találjátok meg az igényeitekhez leginkább passzoló szálláshelyet a Balaton-parttól a Dunakanyarig!
Tudtad, hogy évente 110-130 liternyi illóolajat készítenek Pannonhalma legősibb és legnagyobb területén termesztett növényéből, a francia levendulából? Az ország első illatmúzeumában természetesen a monostori gyógyászat többi klasszikus gyógynövényéről (a kakukkfűről, orvosi zsályáról, citromfűről, és borsmentáról) is izgalmas kulisszatitkokat tudhatsz meg. Az interaktív kiállítás körbejárása közben számíts arra is, hogy az illatok sok-sok régi, kellemes emléket képesek felidézni!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
A 10 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon, ha egyedi élményre vágytok
2022.03.07 | 8 perc | Szállások | Hová utazzak?
Egy minden igényt kielégítő hotelben találunk kényelmes szobákat, finom ételekkel és italokkal csábító éttermet, esetleg medencékkel és szaunákkal felszerelt wellnessrészleget. Ha pedig ennél is többre vágyunk, akkor irány az ország egyik különleges tematikus szállodája. Középkor, tudomány, romantika, keleti hangulat, vagy egy csipet Afrika - bármelyik témát is érzitek magatokhoz a legközelebb, ebben a cikkben biztos megtaláljátok a hozzá tartozó szállást.
Lánglovagok és Csillagvizsgáló: 9 bakancslistás, kevésbé ismert hely Egerben
Azt hitted ismered már Eger összes látnivalóját? Nem biztos! Cikkünkben egy kósza sort sem találsz majd az Egri várról, a Török fürdőről vagy a Minaretről. Helyette azonban olyan nevezetességeket gyűjtöttünk össze, amik nem minden úti könyvben szerepelnek. Böngészd át programlistánkat, és ne hagyd ki az édes kalandokat a Kopcsik Marcipániában vagy a Csillagvizsgálót se!
Magyarország „mesélő” wellness városai – 5 úti cél, ahol megpihen a tested-lelked
Engedd, hogy Magyarország elbűvöljön, mert akár az Alföld pusztaságában, akár a dimbes-dombos Zalában barangolsz, szebbnél szebb vidéki városokba botlasz! Kövess minket végig ezen az izgalmas utazáson, ahol váraknál, múzeumoknál és tudományos játszóházaknál lesznek a fontosabb megállóink. Az egész napos felfedezőút mellé pedig mi is lehetne jobb párosítás, mint egy kis fürdőzés? Szóval… bepakoltad már a bőröndöt?
Mozdulj ki a fővárosból! – 10 lenyűgöző látnivaló és kirándulóhely Budapest környékén
Fővárosunk vitán felül egyedülálló, azonban ha már felfedeztük Budapest csodáit érdemes, akkor egy kicsit távolabb is merészkednünk a városi forgatagtól. Lélegzetelállító kirándulóutak, kastélyok és múzeumok várnak, ha autóba vagy vonatra pattanva a városon túli régiókat is jobban megismernénk.
Az Alföld 10 legjobb fürdővárosa, ahol biztosan nem maradtok medence nélkül
2024.07.01 | 9 perc | Hová utazzak? | Wellness | Utazási tippek
Az Alföld mind természeti, mind kulturális adottságait tekintve különleges színfoltja országunknak, de ezen felül fürdői is hatalmas vonzerőt jelentenek a látogatók számára. Akár pihenés, akár gyógyulás céljából keressük az ideális helyszínt a fürdőzésre, az alábbi 10 város egyike sem fog csalódást okozni.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mikor várható az 500 ezredik látogató érkezése, és ki lesz a köszöntő?
Az átadás óta közel 7 év után várható az 500 ezredik vendég; 2023. április 21-én 10:30 körüli időpontban köszöntik dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármesterét és Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatóját.
Hány hónap telt el azóta, hogy nyitva tartott a kastély, és hány hónapot zártak be a koronavírus miatt?
Az átadása óta 77 olyan hónap telt el, amikor nyitva volt a kastély; ezek közül 8 hónapot zártak be a koronavírus-járvány miatt, és minden nyitott hónapban körülbelül 6500 látogató tekintette meg az állandó kiállítást.
Milyen szolgáltatások találhatók a látogatóközpontban?
A látogatóközpont nemcsak állandó kiállítást kínál, hanem egy kávézót és egy ajándékboltot is, így a komplexum sokkal több vendéget tud fogadni, mint egy csak kiállítóhely.
Milyen közösségi szerepet tölt be a hely a régióban?
A kastély helyszíne sok eseménynek ad otthont helyi civil szervezeteknek, cégeknek és családoknak; a jótékonysági programok és a hátrányos helyzetűek segítésére irányuló kezdeményezések központi helye.
Kik és mikor köszöntik a 500 ezredik látogatót?
A 500 ezredik vendéget a helyszínen köszöntik 2023. április 21-én 10:30 körül, a köszöntők Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft