Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az élet fejjel lefelé - Fordított ház, Hajdúszoboszló

2020.07.09 | 2 perc

2019. tavaszától Siófok mellett már Hajdúszoboszlón is látogatható ez az igazi különlegesség, a Fordított ház, ami gyorsan népszerű látványosság lett, és egyesek szerint szédítő élmény.

Fordított ház, HajdúszoboszlóFordított ház, Hajdúszoboszló

A ház elemeit 2019 májusának elején szállították Magyarországra, az összeszerelés és a ház felépítése körülbelül 4 hetet vett igénybe. 

Az ötletgazda a lengyel származású vállalkozó, Daniel Czaipiewski. Az első fordított házat Symbark-ban állította fel 2010-ben, ezen kívül Lengyelországban még Zakopane-ban is megépítettek egyet, valamint Ausztriában Terfensben, Németországban Sankt Englmarban, Magyarországban pedig Siófokon található fordított ház.


Szó szerint szédítő az élmény

A Fordított házban enyhébb gravitációs hatás is érzékelhető, hiszen minden a feje tetejére van állítva, ezért az egyensúlyérzéket igénybe veszi és egy enyhe szédülést is okozhat.
Könnyű elbizonytalanodni, hogy pontosan "merre is van az arra", hiszen a tetőn álló ház bejárata egyenesen a tetőtérbe vezet, ahol egy háló- és egy gyermek játszószoba található, de ha a csigalépcsőn felmegyünk (vagy le, nézőpont kérdése), akkor a földszintre jutunk. Itt egy előszoba, étkező, nappali és konyha is helyet kapott. 

Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Gábor Áron utca 53.

Hajdúszoboszlói szállások >> 

 

Balatoni nyaralás >> vízparti szállásoktól a saját strandos szállodákig 
Ajánlatok előrefizetés nélkül >>
Toplistás szállások kültéri medencével >>
Belföldi nyaralás >>

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A Balatonon nyaralsz, esetleg oda készülsz, vagy épp csak egy napra ugrasz el a magyar tengerhez? Bárhogy is, ha strand, akkor lángos. Íme a legjobb lángosozók a magyar tengernél.
Ha azt mondják, vízpart és nyaralás, akkor csak a Balaton jut eszedbe? Gondold újra! Van 7 tippünk a Balatonon túl. Íme egy jó kis lista, neked már csak annyi a dolgod, hogy kitaláld, merre is indulsz.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Gluténmentes pihenés - 7 belföldi szálloda gluténmentes étrenddel
2022.04.27 | 14 perc | Szállások | Gasztronómia | Utazási tippek
A különböző ételallergiákkal és intoleranciákkal élők számára hatalmas kihívást jelenhet a szállodai étkezés. Szerencsére azonban ezt egyre több hotel felismeri és mindent megtesz annak érdekében, hogy vendégeik fesztelenül pihenhessenek. Cikkünkben 7 olyan szállást is bemutatunk, ahol bátran fordulhatnak az étkezéssel kapcsolatos kéréseikkel és kérdéseikkel a konyhához.
10 wellness hotel élménymedencével, ahol télen is lubickolhattok
Ha valaki azt mondja, hogy élménymedence, akkor lelki szemeink előtt egy napsütötte vízpart és fürdőruhás emberek tömege jelenik meg, ahogy napozás közben lángost esznek vagy jégkását isznak. Azonban, szerencsére, télen sem kell lemondani hasonló élményről, mert bár napozás és jégkása nem lesz, a pancsolással nem kell hónapokat várni. Mutatunk 10 olyan wellness szállodát, ahol benti élménymedencét találtok.
10 álomszép hely, amit bababarát családi nyaralásra terveztek
2022.08.03 | 8 perc | Szállások | Gyermekekkel
Utazás babával? Nem lehetetlen! Csak böngésszétek át remek szállásajánlónkat, mert az említett szállodákból ki sem kell mozdulnotok ahhoz, hogy szenzációs wellness kalandokkal és csodás ízekkel találkozzatok! Nézzétek meg, mely szabadtéri pancsolóval is rendelkező hotelek kerültek fel a listánkra!
Utazási tippek: 10 mesés város szállásajánlóval a nyári bakancslistádra
Álltál már a 40 méter magas egri Minaret kilátóteraszán? Egyensúlyoztál a zalakarosi Termáltó és Ökopart tipegőin a víz felett? Voltál pilóta a Forma1-ben a bükfürdői Funcity-ben? Itt az idő pótolni a még hiányzó élményeket a most következő 10 magyar városban, ahol kirándulás után fürdőzni is lehet!
Tervezed a nyaralást? TOP10 szálloda Kelet-Magyarországon közvetlen átjárással az élményfürdőbe
Kelet-Magyarország igazi gyöngyszemeket tartogat azok számára, akik csak a kikapcsolódásra szeretnének koncentrálni. Lássuk hova érdemes utazni idén nyáron, ha az országon belül kívánjuk eltölteni jól megérdemelt pihenésünket. 10 családbarát wellness szállodát mutatunk be nektek, ahol közvetlen átjárás van az élményfürdőbe.