Bár tipikus alföldi városnak gondolnánk, azonban Csongrád sokkal többet tud, még annak ellenére is, hogy 17 ezres nagysága nem arról árulkodik, hogy egy metropolisz lenne. Nem is kell annak lennie, elég, ha egy olyan izgalmas turisztikai pont, ahol három napot zsúfoltan, egy hetet viszont kényelmesen be tudok tervezni úgy, hogy egy percig sem unatkoztok.
Szállásajánlatok Csongrád környékén>>
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Városháza
Talán a legnagyobb vonzereje ennek a bájos helynek a Tisza közelsége, ami minden évszakban programot nyújt az itt élőknek, de nyáron felpezsdül az élet a folyóparton, és a legtöbbször nyugodt part megtelik napozni vágyókkal, vízben pancsolókkal.
Nyaranta ugyanis lehúzódik a Tisza, maga után hagyva a homokos fövenyt. A strand vonz mindenkit, kicsiket és nagyokat, és persze azok sem maradnak program nélkül, akiknek a víz a mindenük. Szinte bármilyen vízi eszköz bérelhető: motorcsónak, jetski, sup, kajak, kenu mind elérhető, és jó hír, hogy mind a Tisza, mind a Körös kiváló horgász paradicsom, ahogyan a környező horgásztavak is bővelkednek halállományban.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Fotó: Csongrád Város Önkormányzata
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Fotó: Csongrád Város Önkormányzata
Nehéz elmozdulni a strandról, ahol pezseg az élet, és a nyári hónapokat koncertek, fesztiválok színesítik, de érdemes a városban is elidőzni egy kicsit. Ehhez talán a legjobb eszköz a kerékpár, amivel mindenhol kényelmesen közlekedhettek, így érdemes a Tisza mentén futó gáton is kerekezni. Semmiképpen ne hagyjátok ki a Fahidat, ami Európa első faszerkezetű ponton hidja volt (az I. világháborúban megsérült, a javított híd már acélszerkezetet kapott, azonban a járófelülete továbbra is fából van). Különlegessége, hogy magas vízállás esetén szétbontják, illetve teleltetik, de a legtöbb esetben ez adja a közlekedési lehetőséget a túlpartra.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Fotó: Csongrád Város Önkormányzata
A régi városrészt hívják így a helyiek, ahol ma 37 halászház őrzi az egykori Csongrád utcaképét és hangulatát. Egy részében ma is laknak, más házakat átalakítottak, és tájházként vagy kézműves házakként funkcionálnak. Megismerhetitek, hogyan éltek itt az emberek 200-300 évvel ezelőtt, mivel foglalatoskodtak – találunk itt Fafaragóházat, Kosárfonó Házat, Mézeskalács Házat és Fazekas Házat is –, és ha kedvet kaptok, szervezett kézműves foglalkozásokon is részt vehettek.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Csongrád
A Népek Háza Babamúzeum különlegessége abban rejlik, hogy Dr. Bánszegi Katalin magángyűjteménye kapott itt helyet. A babagyűjteménybe a világ szinte minden pontjáról érkeztek a babák, színes ruháik, megjelenésük szépen példázza, hogyan is öltözködnek más népek, milyen a népviselet az egyes kultúrterületeken. A babagyűjtemény 60 év aprólékos gyűjtése, tulajdonosuk maga járta a világot, és hozott minden tájegységről egyet, egyet.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Népek Háza Babamúzeum
A XVIII. századi templom ékessége a 280 kilogrammot nyomó kristálycsillár, de érdemes alaposan szétnézni, mert szépsége és meghitt hangulata különleges atmoszférát nyújt. Ha vállalkozó kedvűek vagytok, kéredzkedjetek fel a templomtoronyba is, ahonnan mesés panoráma nyílik a városra.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Nagyboldogasszony templom
Akár a kinti, akár a beltéri gyógymedencét próbáljátok ki, kiváló 34-35 °C-os nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvíze kiválóan oldja a stresszt, érdemes utána egy szaunában, vagy egy masszázson részt venni. A csongrádi fürdőben nyaranta az árnyas fák alatt húzódó kültéri élménymedencék adnak szórakozási lehetőséget a kicsiknek, de akik aktív mozgásra vágynak, a feszített víztükrű medencékben tudják róni a hosszokat.
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Fotó: Csongrád Város Önkormányzata
A városközponttól nem is olyan messze, csupán néhány perces autóútra, a Kisréten találjátok a Várbirtokot, ami egy pillanat alatt a középkorba repít el benneteket. A fa vár falain belül megismerkedhettek a középkori szokásokkal, kipróbálhattok néhány ügyességi feladatot, íjászkodhattok is, de egy nagyon cuki állatsimogató is található itt, mosómedvével, pávákkal, kecskékkel, pónikkal, és nyuszik különleges fajtáival, így a kicsik számára ez valódi paradicsom. Érdemes szervezett programokra jelentkezni, vagy előre bejelentkezni!
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Várbirtok
Látnivalók és programlehetőségek Csongrádon - Várbirtok
A Tisza Presszó minden héten nívós koncertekkel készül, Csongrád kulturális sörözőjében pezseg az élet, ami a hazai előadók mellett a baráti beszélgetések, ismerkedések, kötetlen esték színtere is. Ha meg szeretnétek ismerni Csongrád esszenciáját, akkor ezt semmiképpen se hagyjátok ki!
Szállásajánlatok Csongrád környékén>>