Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Varázslatos gyógynövénykertek Magyarországon

Illatosak, szépek és mindezeken túl az egészségünkre is jótékonyan hatnak. Ha tehetjük, mindenképpen ismerjük meg hazánk legjellemzőbb gyógynövényeit. Ebben segítenek a fűszer- és gyógynövénykertek, melyekből tízet gyűjtöttünk össze nektek.

Nyitókép: Fotó: Györgytea - Szabó Gyuri bácsi öröksége Facebook oldal

 

Szeri Gyógynövényház és kert, Ópusztaszer

A Szer Monostor egy részére épült gyógynövénykert és gyógynövényház betekintést enged a középkori gyógynövénytermesztés és feldolgozás menetébe. A kertben 10 000 tőből álló, 65 növényfajt bemutató gyűjtemény kapott helyet, kizárólag olyanok, amelyeket a szerzetesek egykor itt termesztettek. A kert kialakításában nagy szerepet játszott az egykori szerzetesi kertkultúra, a 2000 négyzetméteres kert bejárása mellett megismerhetjük a növényekhez kapcsolódó népi hagyományokat, a 230 négyzetméteres foglalkoztató épületben bekapcsolódhatunk a gyógynövény feldolgozásba, az interaktív programokon túl megismerhetjük a szárító működését, megtekinthetjük a palántaneveldét, ha pedig vásárolni szeretnénk, az ökoboltban erre is lehetőségünk nyílik.

Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Facebook oldalaFotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Facebook oldala

 

 

Salföldi Fűszer- és Gyógynövénykert

A Salföldi Major ad otthont az őshonos állattartást és működő gazdaságot bemutató farmnak, ahol lehetőség nyílik megismerni egy fűszer- és gyógynövénykertet is.  A gazdaság keretén belül rajkajuh, mangalica, bivaly, szürkemarha és egy állatsimogató várja a látogatókat, a major folyamatosan megújuló kertje pedig megnyugvást és illatos élményeket kínál. A gyógynövények hatásaival és felhasználási módjaival is megismerkedhetünk, továbbá a mezőgazdaságban használt hagyományos eszközöket tekinthetünk meg a mezőgazdasági gépkiállítás keretein belül.


Szállások Salföld környékén>>

 

 

Gyuri bácsi gyógynövénykertje, Bükkszentkereszt

A bükki füvesember gyógynövényeit országszerte ismerik, kedvelik. Ha szeretnénk jobban elmélyedni Szabó Gyuri bácsi gyógynövénykertjének titkaiban, a bükkszentkereszti gyógynövénykert erre lehetőséget ad. A kert kialakítása is érdekes, a hársfalevél formát öltő kertben kialakított parcellákban a legismertebb gyógynövények kaptak helyet. A kertet egyénileg is bejárhatjuk, de vezetett túra során hallhatunk a gyógynövények hatásairól, felhasználási módjairól. A kert közepére egy filagóriát terveztek, mely pihenőtérként, illetve előadások helyszíneként szolgál. A kertben mintegy 150 féle növény 21 000 példánya fedezhető fel, az gyógynövénykedvelők számára tematikus Györgytea túrákat szerveznek.

Fotó: Györgytea - Szabó Gyuri bácsi öröksége Facebook oldalFotó: Györgytea - Szabó Gyuri bácsi öröksége Facebook oldal

 

 

Dr. Szalai Miklós Gyógynövényeskert, Bemutató-és Oktatóközpont, Halimba

A néhai halimbai esperes, Szabó Miklós munkásságának emel emléket a nevével fémjelzett gyógynövényeskert. Egykori lakhelye és kertje méltón őrzi munkásságának emlékeit, a házban kiállítás, a kertben egy nagy fajszámú gyógynövénygyűjtemény tekinthető meg. A fűszerkert évelő növényeknek, illetve egy mészkőből kirakott fűszerspirál ágyásnak ad otthont. A kertben, az üvegház és a melegágy mögött húzódik egy erdei gyógynövénytársulás, az ágyások között tekeredik a Kneipp-féle mezítlábas ösvény, melynek 15 féle különböző, kizárólag természetes alapanyagból készített járófelületét meztelen talppal az igazi kipróbálni! Érdemes ellátogatni a kerti tóhoz is, mely felett egy stég ível át, ahonnan nemcsak a tó növény- és állatvilága figyelhető meg, de kiváló helyszín szabadtéri rendezvények számára is.

Fotó: Szalai Miklós Gyógynövényeskert Bemutató és Oktatóközpont Facebook oldalaFotó: Szalai Miklós Gyógynövényeskert Bemutató és Oktatóközpont Facebook oldala

 

Szálláshelyek Bükkszentkereszt környékén>>

 

 

Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje

Már az 1200-as években létezett a kert, ami akkor az ispotály gyógynövényes kertjeként szolgálta a gyógyítást, ma több mint ezer növényfajnak és 150 féle madárnak ad otthont. A Pannonhalmi Főapátságban tett látogatásunkat érdemes a kert felkeresésével zárni, vezetett túrák keretében ismerhetjük meg a kolostorkertben található gyógynövényeket, továbbá a hozzá tartozó épületkomplexumban működő gyógynövényházat, egyben megismerhetjük a levendulalepárló kisüzem működését, a levendulafeldolgozás folyamatát is. Itt kapott helyet hazánk első Illatmúzeuma. A Teaházban különféle gyógynövényekből készített teákat, szörpöket, párlatokat vásárolhatunk.

Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjePannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje

 

 

 

Gyógynövény-völgy Látogató- és Oktatóközpont, Zánka

2015-ben 7000 négyzetméteren alakították ki a Balaton-felvidék gyógynövény flóráját interaktívan és élményközpontúan bemutató központot. A kertben több mint 500 növényfaj ismerhető meg, népi és tudományos felhasználásukat ismeretterjesztő kisfilmek prezentálják. A manufaktúrában és a szaporító kertben a kezünkbe vehetjük a növényeket és elkészíthetjük saját gyógynövényes termékeinket. A bemutatókerten kívül vízi kert, relax-gyep és a vakok kertje teszi teljessé az élményt, a teázóban gyógyteákat és szörpöket kóstolhatunk. Változatos tematikájú tanfolyamokkal, tea- és füvesborkóstolókkal, előadásokkal várják az érdeklődőket.

Fotó: Gyógynövény-völgy, Zánka Facebook oldalaFotó: Gyógynövény-völgy, Zánka Facebook oldala

 

 

 

Bibliai-, fűszer és gyógynövénykert, Szarvasi Arborétum

Az arborétum gyógynövénykertjében több mint százféle növénnyel ismerkedhetünk meg, a felismerést névtáblák jelölik, de érdemes szakvezetésen részt venni, mert a növények ismertetésén túl a hozzájuk kapcsolódó bibliai történeteket is megtudhatjuk. A vezetett túra során a Meditációs tér és az Ökojátékpark is felfedezhető, de ha szeretnénk még a gyógynövényes szappanok készítésének fortélyait is elleshetjük.

Fotó: Szarvasi ArborétumFotó: Szarvasi Arborétum

 

 

Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp Kert, Ölbő

Nemcsak gyógynövénykertként, de az egészséges szabadidő eltöltéséről is szól a Szent Miklós füvesház, ahol 3 Kneipp sziget és egy ásott kútra épülő hideg lemosás teszi még egészségesebbé az ott töltött időt. A számos termesztett és vadon termő gyógynövény mellett gyümölcsbokrokkal telepítették be a kertet, amik a Biokontroll Hungária által bevizsgált és ellenőrzött területen nőnek. A látogatók megszagolhatják, megízlelhetik akár nyersen, akár teának elkészítve a gyógynövényeket, de gyógynövényes lekvárt és vajkrémet is kóstolhatnak.

Fotó: Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp Kert, Ölbő Facebook oldalaFotó: Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp Kert, Ölbő Facebook oldala

 

 

Pálos Gyógynövénykert, Kesztölc

Az Országos Kéktúra vonalán elhelyezkedő gyógynövénykert – melyet a Kesztölci Gasztro és Borkultúráért Egyesület és a Magyar Pálos Rend hozott létre – szabadon látogatható. A régi kolostori kultúra, a pálos gyógynövénytermesztés hagyományának megismerésén túl lehetőséges ad arra is, hogy mi magunk gondozzuk a kertet, vagy akár saját örömünkre szüreteljünk a levendulából. A finoman illatozó gyógynövénykertben kellemes az elcsendesedés, és élvezetesek a kirándulás, túrázás után ott töltött szép pillanatok.

Fotó: Pálos Gyógynövénykert Facebook oldalaFotó: Pálos Gyógynövénykert Facebook oldala

 

 

Premontrei Gyógynövénykert, Zsámbék

A premontei rend 900. évfordulója alkalmából, 2022-ben hozták létre Zsámbékon a Gyógynövénykertet, közepén elhelyezve a Szent Norbert kutat. A kertben 200 növényi faj ismerhető meg, melyeket az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk alapján csoportosítottak. A kertben minden hónapban a gyógynövények felhasználását, megismerését segítő foglalkozásokat szerveznek.

Fotó: Premontrei Gyógynövénykert Zsámbék Facebook oldalaFotó: Premontrei Gyógynövénykert Zsámbék Facebook oldala

 

Szállástipp Zsámbékon - Szépia Bio & Art Hotel****

Foglalj szállást a zsámbéki Szépia Bio&Art Hotelbe>>Foglalj szállást a zsámbéki Szépia Bio&Art Hotelbe>>

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Láttál már hosszú túrabottal tempósan sétáló embereket? Akkor már félig ismered a nordic walkingot, magyarul skandináv gyaloglást. Ez a sportolási lehetőség azonban nemcsak az idősebb korosztálynak előnyös, hanem a túlsúlyosaknak, ülőmunkát végzőknek is, és mindazoknak, akik szívesen feldobnák a kirándulásokat. Égess el 18%-kal több kalóriát, mint sétálás közben, élvezd a természet szépségét és próbáld ki a nordic walkingot a következő mesés szálláshelyeken!
Pimasz játék az érzékekkel, szemkápráztató fényinstallációk és alternatív fénydimenziók – Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál ismét ellenállhatatlan programokat kínál július 4-7. között. Megjelenik a mesterséges intelligencia, lesz elvarázsolt fényerdő és egy disztópikus sci-fi világába is beléphetünk. Az ecset továbbra is a fény, a vászon pedig a teljes belváros, mintegy 30 helyszínnel.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
Ahol a gyerekeknek is élmény a nyaralás - 10 gyerekbarát vidéki szálláshely saját játszótérrel
2022.06.01 | 9 perc | Szállások | Gyermekekkel | Utazási tippek
A családi nyaralás megtervezésekor mindig kihívás olyan szálláshelyet találni, ahol a szülők is fel tudnak töltődni, és a gyerekek sem fognak unatkozni. Mutatunk 10 gyerek- és családbarát vendégházat és panziót, ahol a saját játszótér mellett sok más lehetőség gondoskodik arról, hogy a gyerekeknek is élmény legyen az utazás.
A Balaton-felvidék legelképesztőbb látnivalói, amit kár lenne kihagyni
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar Toszkánaként is emlegetett Balaton-felvidék az egyik legnépszerűbb úti cél ebben az időszakban. Összeválogattunk néhány fantasztikus látnivalót a pannon vidéken, ha két pancsolás között felfedeznétek a legszebb gyalogtúra útvonalakat, és bejárnátok az északi part csodás kirándulóhelyeit.