Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kiderült, melyik cukrászati alkotás nyerte el a Budapest 150 Torta címet!

2023.10.30 | 5 perc

Húsz izgalmas cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis fantázianevű alkotása, Müller Csilla kreációja nyert el. Öt döntős torta közül választotta ki a szakmai zsűri a Budapest 150 Tortát, ami november 17-től kapható a cukrászdákban.

 

A Fővárosi Önkormányzat képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület nyitott pályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi torta megalkotása volt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében viszont a mai kort és a jelen trendeket képviseli. A pályázatra nevezhettek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is.

A szakmai zsűri tagjai - Balogh Nóra, Andrész Zoltán és Pataki Ádám cukrászmesterek, valamint Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója - öt torta közül választották ki a nyertes süteményt. Budapest ünnepi tortája, a Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotása, a Natalis lett, melyet az alkotói stílszerűen Születésnek neveztek el. A nyertes pályamunkát, Budapest hivatalos születésnapi tortáját először november 17-én lehet megkóstolni a hazai cukrászdákban. 

“Amikor Budapest születésnapi tortáját kerestük, egy olyan összetett ízélményt szerettünk volna megmutatni és kínálni, amiben összpontosul múlt, jelen és megjelennek benne a korabeli izgalmas alapanyagok, így is szólt a pályázati kiírásunk. Hiszen a magyar főváros 150 éve egyesült, ez alatt az idő alatt nagyon sok fajta behatás és élmény gazdagította és érlelte az ízlésvilágunkat. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy továbbvigyük a gasztronómiai hagyományainkat, de már új és friss látásmóddal kombinálva. Budapest tortája ezt a különleges kettősséget foglalja magában, bízom benne, hogy öröm lesz belekóstolni mindenkinek.” - mondta el Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

A Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis névre hallgató alkotása nyerte el a Budapest 150 Torta címet!A Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis névre hallgató alkotása nyerte el a Budapest 150 Torta címet!

 

 

Ismerjük meg Budapest tortáját!

A Natalis elkészítésénél arra törekedtek, hogy a pályázati kiírásban szereplő alapanyagok közül megtalálják azt a hármat, amely a legjellemzőbb volt a korszakra, és amelyekkel a legszebb ízharmóniát lehet elérni. Így esett a választás a mogyoróra, a kávéra és a csokoládéra. „Célunk egy olyan sütemény elkészítse volt, mely a Budapest alapításának korára jellemző magyar cukrász hagyományok előtt kíván tisztelegni. Tortánk megjelenésében idézi a korszak nagy klasszikusait (Dobos torta, Eszterházy torta), ugyanakkor azoktól eltérő ízvilággal rendelkezik. Arra törekedtünk, hogy a kiírásban szereplő alapanyagok közül megtaláljuk azt a hármat, amely szerintünk a legjellemzőbb volt a korszakra, és amelyekkel a legszebb ízharmóniát tudjuk elérni. Így esett a választásunk a mogyoróra, a kávéra és a csokoládéra. A hangsúly a mogyorón van, míg a kávé és a csokoládé a maguk kesernyés, aromás ízeivel kitűnően gazdagítják a mogyoró ízét. A csavart az áfonya adja, melynek savassága könnyebbé és vibrálóvá varázsolja az összhatást.” – mutatta be Müller Csilla, a torta megálmodója a nyertes süteményt.

Az Auguszt cukrászdák is a közelmúltban ünnepelték az alapítás 150. évfordulóját, ezért a készítőknek külön megtiszteltetés és öröm volt, hogy ők nyerték meg a pályázatot. A Magyar Cukrász Ipartestület örömmel tett eleget a Budapest Brand felkérésének, hiszen cukrászati szempontból az 1800-as évek vége kimondottan izgalmas időszak volt. A pályázati kiírásban is a korra jellemző cukrászati alapanyagokat gyűjtötték össze, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársainak segítségével. Az Ipartestület most is arra biztatja tagjait, hogy minél többen készítsék el a győztes tortát az ünnepi alkalomra.

A Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis névre hallgató alkotása nyerte el a Budapest 150 Torta címet!A Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis névre hallgató alkotása nyerte el a Budapest 150 Torta címet!

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Az ősz beköszöntével mindenkinek megjön a kedve, hogy hétvégén kicsit kiszakadjon a mindennapokból, és akár aktívan, akár passzívan, de feltöltődjön a sok feladatot követően. Cikkünkben 8 olyan szállást mutatunk, ahol ki sem kell mozdulnunk a kitűnő ellátást biztosító hotelek falai közül, de a környék izgalmas látnivalói biztosan kicsábítanak majd néhány órára.
Lehet a legkisebb bisztró hazánkban vagy épp a legromantikusabb, egy biztos: ezekért az éttermekért érdemes átutazni akár az egész országot. Bemutatunk 10 olyan vidéki vendéglátóhelyet, melynek kialakítása és az elkészített ételek minősége is a tökéletes felé hajlik.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Már csak 5 torta van versenyben a Budapest 150 Torta címért
2023.09.06 | 9 perc | Gasztronómia | Események
Budapest pályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi torta megalkotása, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésébe a jelent képviseli. Az elődöntőn 20 különböző tortát zsűrizett Karácsony Gergely, Mautner Zsófia, Juhos József, Dobos Evelin, Balogh Nóra, Szűcs Árpád és Pataki Ádám.
Napraforgó nyerte el a Magyarország tortája címet 2021-ben
2021.08.04 | 4 perc | Gasztronómia
2021-ben a Napraforgó lett az ország tortája, de díjaztak a Magyarország Cukormentes Tortája kategóriában is. Idén 15. alkalommal rendezték meg a versenyt.
Édes kirándulások 5 patinás budapesti cukrászdában
2022.12.12 | 7 perc | Gasztronómia
Roppanós, omlós, puha, édes vagy épp sós? Szinte mindegy, ha finom süteményekről van szó. Kövessetek minket, mert ezúttal Budapest nagy múltú, patinás cukrászdáiba látogatunk el, ahol fenséges ízekből, kreatív megoldásokból és mélyen gyökerező tradíciókból születnek a legkiválóbb desszertek! Nassolásra fel!
Idén is keresik Keszthely Város Tortáját
2023.04.28 | 3 perc | Gasztronómia | Események
Május végéig két kategóriában is nevezhetnek a zalai cukrászdák a „Keszthely Város Tortája 2023” pályázatra. Nevezési díj nincs, viszont új, kreatív alkotásokat várnak és a keszthelyi kapcsolódás külön értékelési szempont lesz.
Ahol a sütemény nem megalkuvás – Budapest legjobb mentes cukrászdái és legfinomabb mentes édességei!
2022.03.23 | 6 perc | Gasztronómia
Nem csak mítosz, hogy a mentes sütemények éppen annyira finomak lehetnek, mint klasszikus társaik, hanem kézzel fogható valóság is. Ennek ékes bizonyítékai azok a budapesti desszertezők, ahol minden mentes, vegán vagy éppen cukormentes finomságokat kóstolhatunk – bűntudat nélkül.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Ki alkotta meg a Budapest 150 Tortájának győztes süteményét, és mi a neve?
A győztes tortát Müller Csilla álmodta meg a Belvárosi Auguszt Cukrászda számára; a nyertes sütemény neve Natalis, amelyet alkotói Születésnek is neveztek el.
Milyen koncepció áll a torta mögött a múlt és a jelen összekapcsolásával?
A pályázat célja a Budapest 150 évvel ezelőtti egyesülésének megünneplése úgy, hogy a múltbeli hagyományokat modern trendekkel ötvözik; a torta megjelenése idézi a korabeli klasszikusokat, miközben az ízvilág a mai ízléshez igazodik.
Mely három alapanyag játszik fő szerepet a tortában, és mi a szerepük?
A választott három alapanyag a mogyoró, a kávé és a csokoládé; a mogyoró a hangsúlyos, a kávé és a csokoládé kesernyés, aromás ízeivel gazdagítják azt, az áfonya pedig savanyúságot ad.
Kik vettek részt a zsűri döntésében, és hány torta vett részt a versenyben?
A szakmai zsűri öt torta közül választotta ki a győztest; tagjai Balogh Nóra, Andrész Zoltán és Pataki Ádám cukrászmesterek, valamint Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója voltak.
Mikor és hol lehet elsőként megkóstolni a nyertes tortát?
November 17-től kóstolható először a hazai cukrászdákban.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft