Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Meseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia-kilátó

A végéhez ért a 122 évvel ezelőtt épült, majd később lebontott Zsófia-kilátó újjáépítése: nagy örömünkre augusztus 23-án hivatalosan is átadták. Lillafüred tehát újabb látnivalóval gazdagodott, amely a csodás kilátás mellett interaktív látvány- és tájékoztató elemekkel is szolgál.

 

Az erdő unokáink öröksége

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. jelmondata: az erdő unokáink öröksége. Ennek jegyében készült el a Zsófia-kilátó - jelentette be az augusztus 23-i  megnyitó ünnepségen dr. Sárhegyi Zoltán, a társaság felügyelőbizottságának elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a társaságok maximálisan gondoskodnak a természetről és annak védelméről, s ennek az elkészült kilátó ékes bizonyítéka. Ugyanakkor egyben Lillafüred legújabb látnivalója és az első vidéki kilátó korhű rekonstrukciója.

Meseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Horváth CsongorMeseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Horváth Csongor

 

Tervezésekor figyeltek arra is, hogy az eredeti, 1900-ban felavatott kilátó kubatúráját - mely különlegességét adja - megtartsák és csak a kor követelményeinek megfelelő változtatásokat hajtsanak végre. Emiatt az alsó szintet kőburkolattal ellátott vasbetonból alakították ki, a létrák helyett lépcsőt építettek és biztonságtechnikai eszközökkel, valamint interaktív látvány- és tájékoztató-elemekkel is gazdagodott a kilátó.

Meseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Fehér JánosMeseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Fehér János

 

Magyarországon turistautakat kell fejleszteni, kilátókat kell építeni és turistaházakat felújítani - ezt a cél határozta meg egy évtizeddel ezelőtt Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke. Az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy most nemcsak a kilátóról tudnak beszámolni, hanem arról is, miként változott meg az ország a természetjárás szempontjából, és milyen 50-80-100 éves lemaradást tudtak bepótolni. 

Csapj le a közelben fekvő Szeleta Hotel ajánlatára egy tökéletes, kirándulós hétvégéhez>>

Meseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Fehér JánosMeseszép panorámával vár Lillafüred legújabb látnivalója, a Zsófia kilátó / Kép: Fehér János

 

Nagy János, Miniszterelnöki irodát vezető államtitkár arról számolt be, hogy 2010 óta 323 helyszínen történt beruházás természetvédelmi területeken, összesen 80 milliárd forintból. A Zsófia-kilátó mindösszesen 51,28 millió forintból épült újjá.

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Lillafüred látnivalói
Magyarország északkeleti régiója joggal szerepel turisztikai térképeken, hiszen Lillafüred és környéke csodás látnivalókkal kecsegtet. Ismerjétek meg hazánk legmagasabb vízesésének, az egyik legszebb kisvasútnak, az ikonikus Palotaszállónak, és az egyik - talán - legtöbbet fotózótt tónak otthont adó vidéket.

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Egy csepp kis faluban, a Zengő lábánál találjuk a Hosszú Tányér éttermet, ahol Hosszú Franciska étteremtulajdonos megvalósította a helyet, amely korábban legmerészebb álmaiban sem szerepelt. A kétgyermekes vállalkozó a 3500 fős Hosszúheténynek egy országos hírnevű éttermet adott, ahol a finom ételek mellett a hagyományok tisztelete, megőrzése, a barátságos környezet és a vendégélmény magas színvonalon való gyakorlása emeli az éttermet az átlag fölé.
Az utazás egyik legfontosabb aspektusa a megfelelő szállás. A belföldi üdülőfalvak közül szinte bármelyik tökéletes választás, ha olyan helyet keresel, ahol nyugodt körülmények között tudsz kikapcsolódni, távol a világ zajától, miközben különböző relaxáló szolgáltatásokat is igénybe tudsz venni. Most levesszük a keresés súlyát a válladról, és mutatunk 10 olyan üdülőfalut, ami biztosan nem fog csalódást okozni!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Mozdulj ki a fővárosból! – 10 lenyűgöző látnivaló és kirándulóhely Budapest környékén
Fővárosunk vitán felül egyedülálló, azonban ha már felfedeztük Budapest csodáit érdemes, akkor egy kicsit távolabb is merészkednünk a városi forgatagtól. Lélegzetelállító kirándulóutak, kastélyok és múzeumok várnak, ha autóba vagy vonatra pattanva a városon túli régiókat is jobban megismernénk.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Ahol a gyerekeknek is élmény a nyaralás - 10 gyerekbarát vidéki szálláshely saját játszótérrel
2022.06.01 | 9 perc | Szállások | Gyermekekkel | Utazási tippek
A családi nyaralás megtervezésekor mindig kihívás olyan szálláshelyet találni, ahol a szülők is fel tudnak töltődni, és a gyerekek sem fognak unatkozni. Mutatunk 10 gyerek- és családbarát vendégházat és panziót, ahol a saját játszótér mellett sok más lehetőség gondoskodik arról, hogy a gyerekeknek is élmény legyen az utazás.
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!