Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Múzsák nyomában – Vedd nyakadba az ihletadó nők szülővárosait, szülőfalvait!

2023.05.04 | 6 perc

Vajon hol született Petőfi, Kisfaludy, Mikszáth, vagy Karinthy felesége? Hogy a következő kirándulásodhoz téged is homlokon csókoljon a múzsa, összegyűjtöttük az ihletadó nők szülővárosainak, szülőfalvainak főbb látnivalóit!

 

A magyar irodalomtörténet nem szűkölködik múzsákban. Az írók és költők várt – vagy épp nem várt – ihletüket pedig gyönyörű sorokká formálták és papírra vetették. Míg a tankönyvek általában bő lére eresztik a szerzőkkel kapcsolatos tárgyi információkat, addig szerelmeikről szinte csak az ő vonatkozásukban hallhatunk. Szendrey Júlia Keszthelyen, Szegedy Róza Kámban, Mauks Ilona Mohorán, Judik Etel pedig Hódmezővásárhelyen született, így a nagyobb városoktól a kicsiny településekig többféle úticél közül válogathatsz, ha híres múzsák nyomába erednél. Irodalmi utazásra fel!

 

Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége – Keszthely

Szendrey Júlia 1828-ban, a keszthelyi Újmajorban született. Sokan őrzik szívükben alakját, mint Petőfi múzsája, ám egyre többen tudják róla azt is, hogy ő maga is alkotott. Írásai mellett fordításai is magukért beszélnek. Tudtad, hogy ő volt Andersen első itthoni fordítója? Születésének helyszínén ma már emlékházat és kiállítást találunk. Andersen-fordításai mellett különböző relikviákat és a korabeli Keszthelyről készült képeket is láthatunk. Az emlékszoba a Múzeumok Éjszakája és a Kulturális Örökség Napjainak programjaiba is be szokott kapcsolódni.

És, ha már a Nyugat-Balaton térségének legnagyobb városában jársz, a  következő látnivalókat se hagyd ki: a Festetics kastélyt benne a Helikon könyvtárral, a Helikon parkot, a Csigaparlamentet és a Balaton Múzeumot.

Múzsák nyomában - keszthelyi Festetics-kastélyMúzsák nyomában - keszthelyi Festetics-kastély

 

 

Judik Etel, Karinthy Frigyes első felesége – Hódmezővásárhely

Judik Etel színésznő 1885-ben, Hódmezővásárhelyen született. Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát 1903-ban végezte el, később pedig több társulatnak is tagja lett. „Éjjel-nappal együtt voltunk, és mégis leveleket írtunk egymáshoz, oly rettenetesen és tébolyultan szerettük egymást” – írta Karinthy Frigyes a feleségének címzett naplójában.

Az író és a színésznő életének legfőbb színhelye Budapest volt (fél évet éltek Berlinben is), ám most a vásárhelyi látnivalókat szedtük csokorba: a Városháza, a Zsinagóga, a Török Sándor Strandfürdő, a Belvárosi Fazekasház, a Tornyai János Múzeum, az Emlékpont, és a Mártélyi tájvédelmi körzet (a várossal egy vonalban, a Tisza bal partján fekszik).

Múzsák nyomában - Hódmezővásárhelyi zsinagógaMúzsák nyomában - Hódmezővásárhelyi zsinagóga

 

 

Szegedy Róza, Kisfaludy Sándor első felesége – Kám

Hallottál már a Badacsony oldalában rejlő kőről, a Rózsakőről? Az óriási, asztalszerű bazalttömb – mende-mondák szerint – Szegedy Róza egyik kedvenc helye volt, ugyanis gyakran ücsörögtek ott férjével. Hihetőnek tűnik a legenda, hiszen a páratlan balatoni panoráma sok szerelmes pár fejét képes még jobban elcsavarni. A hatalmas követ később róla nevezték el Rózsakőnek, amit azóta is sok-sok pár felkeres.

És ami Kám községet, azaz születési helyét illeti, mutatjuk, mit érdemes felfedezni a körülbelül 400 fős település ölelésében: a Szent András apostol templomot, a Szentháromság kápolnát, valamint a Jeli arborétumot (a településtől alig 3 kilométerre fekszik a több mint 100 hektáros csodavilág, melynek egyik leghíresebb látványossága a rododendronok gyűjteménye).

Múzsák nyomában - BadacsonyMúzsák nyomában - Badacsony

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Fenséges kilátás a medence öleléséből – 6 panorámás wellness szálloda, ahová el kell menni
Meseszép történelmi várpanorámát vagy a hegyvidékek vadregényes világát nézegetnétek inkább kültéri fürdőzés közben? Még van egy kis időtök eldönteni! Addig megmutatjuk, hogy melyik 6 panorámás wellness szállást ajánljuk nektek. Lesz itt minden: tetőtéri luxusfürdőzéstől a pezsgőfürdős pihenésig!

 

 

Mauks Ilona, Mikszáth Kálmán felesége – Mohora

Mauks Ilona, Mikszáth Kálmán kétszeres felesége 1853-ban, Mohorán született. A Nógrád megyei községben szobrot is emeltek emlékére. Férje halála után Horpácson írta meg híres visszaemlékezéseit. Mikszáthról elismeréssel, visszafogottan és méltósággal fogalmaz, bár szövegei sokszor csupán közvetve szólnak róla. Férjéhez hasonlóan, őt is erősen megihlette a társadalom, amelyben élt. A mohorai hajdani családi kúriában állandó kiállítást is nyitottak, ahol a Mikszáth- és a Mauks-család használati tárgyain és bútorain túl fényképeket, iskolai bizonyítványokat, anyakönyvi kivonatokat, személyes okmányokat is az érdeklődők elé tárnak.

És, ha Mohorán barangolsz, az irodalmi programokon túl a következőkre is szánj időt: a Mikszáth-fára (védett vadgesztenyefa), az Evangélikus templomra (Mauks Ilona és Mikszáth Kálmán második házasságkötésének helyszíne) és a Tolnay Klári Emlékházra (a kétszeres Kossuth-díjas színésznő Mohorán élt gyerekkorában).

Mauks Ilona Emlékkiállítás MohoraMauks Ilona Emlékkiállítás Mohora

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A 682 méterig magasodó Mecsek középhegység a Dél-Dunántúlon, Pécstől északra fekszik. Lejtőin számos olyan úti cél van, ami kihagyhatatlannak számít, ha Baranya megyében indulsz felfedezőútra. Most ezekből a kirándulóhelyekből gyűjtöttünk csokorba hatot, hogy a mediterrán barangolásodhoz inspirációként szolgáljanak.
Bár kirándulásainkat sokszor épp az otthon elkészített elemózsiák piknikezős elfogyasztása koronázza meg, a Balaton-felvidék annyi-annyi gasztroélménnyel kecsegtet, hogy kár lenne kihagyni a helybéli finomságokat!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 magyarországi kastély, ahol elveszhetsz a történelemben
2023.09.29 | 8 perc | Szuper látnivalók | Legnépszerűbb
Az ország településeit járva számos impozáns kastélyra bukkanhatunk, melyek élő példái gazdag történelmünknek és lenyűgöző építészeti örökségünknek. Betekinthetünk a mindennapi nemesi életbe, miközben családtörténeti kiállítások és festői kertek várnak, úgyhogy érdemes a nyakunkba venni Magyarországot, és felkeresni a cikkünkben szereplő kúriákat.
Különleges budapesti múzeumok, interaktív kiállítások, retro élményközpontok
Nincs is jobb annál, mint újra gyermeknek érezni magunkat, amikor a felfedezés és a játék teljesen háttérbe szorítja a mindennapokat. Látogassátok meg a most következő, fantasztikus budapesti játékmúzeumokat, interaktív kiállításokat és retró élményközpontokat. Garantáltan nem fogtok unatkozni!
Irány Pest megye! – Szuper hétvégi programok, látnivalók és kirándulóhelyek Budapest környékén
Javában benne vagyunk a nyárban, és ilyenkor még szívesebben mozdulunk ki a négy fal közül. Budapest határain túl, de még a megyehatáron belül számtalan olyan látnivaló akad, ami kellemes időtöltést biztosít ezekben a meleg napokban. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat, és ígérjük; egyikkel sem lehet mellélőni!
Balatoni családbarát wellness szállodák, amiket a gyerekek is imádni fognak!
2022.03.11 | 11 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
A Balaton partja telis-tele van családbarát wellness szállodákkal, ahol a gyerekekre is kiemelt figyelmet fordítanak. Akár totyogó apróságokkal, akár kamaszokkal tervezitek a pihenést, garantáltan találtok olyan hotelt, amely minden igényeteket kielégíti. Ebben a cikkben olyan balatoni családbarát wellness szállodákat mutatunk, amiket a gyerekek is imádni fognak!
Baranya vármegye TOP10 látnivalója, hogy semmi se maradjon ki a környéken járva
Pécs, Villány, Mohács – mi a közös bennük? Mindegyik említett város Baranya vármegye határain belül található, így kulturális és természeti értékekben biztosan nem fogunk szűkölködni, ha arrafelé vesszük az irányt. Szőlődűlők, múzeumok és szabadtéri programok hada vár, már csak azt kell eldöntenünk, hogy mivel szeretnénk eltölteni utazásra szánt napjainkat.