Nagyon szerettem volna megkóstolni az eper és bodza levesüket áfonya mousse-al, de szerencsére a pincér előre figyelmeztetett, hogy ez egy átlátszó gyümölcsleves, nincs benne sem tejföl, sem tejszín. Én viszont valahogy nem egy vizes, ahogy felénk mondják, ciberét szerettem volna 3200 forintért enni, ezért gyorsan kifordultunk az utcára. És ott álltunk, hogy akkor most hol együnk. Ha bemegyünk a kis földalattival a Belvárosba, ugyanúgy a jórészt turistáknak szánt kínálattal és árakkal találkozunk. Ezért inkább a Nyugatihoz vettük az irányt, úgyis onnan fogunk hazautazni. Kipróbáltunk már a Nyugati téren egy-két helyet, de a görögben még nem voltunk. Most ezt választottuk. Jóravaló igyekezettel próbálnak görögös hangulatot hozni a zsúfolt nagyvárosi közlekedési csomópontba, de hát ez nem lesz mégsem mediterrán tengerpart. Mégis mi is, a többi vendég is inkább kinn ült le a teraszon a zajba, kipufogók füstjébe, nem mentünk be a zárt részbe. A strapabíróvá laminált étlap viszont nagyon is hasonlatos az eredetiekhez, kínálatában is. Mindketten grillezett csirkenyársakat kértünk, vagyis suvlakit mindenféle körettel. Kaptunk hozzá sült krumplit, pitát, tzatzikit, kevéske salátát. És minden friss volt, ízletes volt. Teljesen rendben volt. És egy ilyen, nekünk a jóllakásig elegendő tányér étel csak 4490 forintba kerül náluk. És ha már görögözünk, Mythos sört rendeltem, kis üvegje 1200 Ft. Nem egy csúcskategória, de jó közepes minőség. Összességében kifejezetten mérsékelt áron ebédeltünk egészen jót. Mi nem találtuk zavarónak, hogy a pincér fiatalemberek szinte némán szolgálnak ki, mivel semmilyen közös nyelven nem tudtunk kommunikálni, de valahogy rutinosan megoldják a feladatot. Amit viszont még ebben az utcai környezetben is zavarónak találtam, a sok szemetet a terasz alá terített szőnyegen. Időnként fel lehetne seperni!