Országház Budapest

Na, de most csak úgy, mászkáló civilként le kell menni a mélybe a tér alá, jegyvásárlási procedúra, itt nincs korkedvezmény, EGT tagoknak egységes, aztán vársz a soknyelvű tömegben, hogy mikor is juthatsz beljebb. Jé, nahát, magyar nyelvű csoport indul, 15 óra 15! Remek, akkor most magyar leszek. Sok ácsorgás, majd fémellenőrző kapuk, zsebéből mindent kipakol-eset. Sípol, nem sípol. Itt nincs ácsorgás, menjen már arrébb! Összeverődünk, magyarilag, elkülönülve az italianóktól, meg a spanyoloktól. Fülre akasztható gép kell, mert a vezetők halkan beszélnek, hogy egymás szavába ne vágjanak, te meg hallod az igét mégis. Sok lépcső fel. Kövessenek! Kordon, nem nyúlunk semmihez. Megtekintjük a folyosót, az aranyozást, idegenvezető elsüt néhány poént. Hálásak hálásan nevetnek. Megtekintjük a nagy lépcsőházat, melyre azért nem lépünk rá, bele, csak így távlatilag nézzük. Fotót azért lehet egyet nyomni. Kupolaterem, korona, országalma, jogar, kard. Szigorúan tilos fotózni. Rossz fény érné a koronát. Királyok állnak, egyensúlyoznak körben az oszlopok tetején. Benézünk a társalgóba, itt társalognak a "nagyok". Belegondolok, hogy az elmúlt évszázadban hány tahó is. . . minden kormány alatt. Na, de hagyjuk. . . szóval, benézünk az ülésterembe. . . elég korlátozottan. Eszembe jutott, hogy régen a mozgássérültekkel meg a vakokkal azért volt jó parlamentbe, múzeumokba jönni, mert akkor beengedtek minket mindenhová, még a patkó közepére is, le lehetett ülni bárhová, és meg is lehetet tapizni bármit. Ja, és akkor ingyen voltunk mindig. Most nem. Nem is olyan hosszú utunk végére járt, mentünk le a lépcsőn megint a mélybe, ott van egy picike múzeum is, többek között a régen csúcsdíszként használt vörös csillag is ott pihen megtépázva. valaki megkérdezte, hogy mi lenne, ha visszakerülne? Idegenvezető azonnal elkötelezte magát politikailag, nem az soha többé nem lehetséges, ilyen nem lesz. A múzeumból a shopon keresztül lehet kijutni a szabadba, mint minden becsületes múzeumban. Nem vettem semmit. De azért az ország háza mégis csak az ország háza, egyedi, rendkívüli, szépséges, történelmi csoda.

A közelmúltban a környéken jelentős átépítések, átalakítások történtek, ennek politikai felhangjaiba nem mennék bele, a lényeg, hogy ennek eredményeképpen a Parlament körülötti tér sokkal rendezettebb és tágasabb lett, az autós forgalmat elterelték, így a gyalogosok - és a biciklisek - sokkal szabadabban tudnak itt közlekedni. Mivel az épület Lajta mészkőből készült, folyamatosan szükséges az épület homlokzatának karbantartása, felújítása, emiatt ritkán van olyan alkalom, hogy ne lenne egyik oldalán sem felállványozva. Most éppen ilyen időket élünk, aminek a fotósok különösen örülhetnek. Az épület előtti téren az ünnepélyes zászlófel- és levonás érdekes esemény, a benti rész csak előzetes bejelentkezéssel, vezetéssel látogatható, parlamenti ülések esetén korlátozottan. Sok iskolai osztálykirándulásnak fix - és a gyerekek körében általában nem túlzottan kedvelt - programja az Országház megtekintése. A Seuso kincsek egy részének hazahozatalakor a felbecsülhetetlen értékű régészeti emlékeket a Parlament egyik folyosóján állították ki, és pár hétig ingyenesen meg lehetett őket nézni, nekem is sikerült eljutnom ide, bár némi sorbanállás és kinti várakozás árán. Érdemes az épületet kívülről körbejárni, a Duna felöli oldala is nagyon impozáns. Különleges élmény a Dunáról hajóról megnézni esti kivilágításban.