Vajdahunyad vára Budapest

A Vajdahunyad vára ezt a stíluskeveredést mutatja be a romántól és a gótikustól a reneszánszon keresztül a barokkig. A megítélése megoszlik: Az egyik vélemény szerint sikerült harmonikusan egyetlen épületegyüttesbe olvasztani a különböző korstílusokat, mások szerint viszont ez az egész épületegyüttes nem más, mint eklektikus egyveleg. Az épületegyüttessel szembeni fenntartásaim mellett azért sem jártam még itt, mert az ehelyütt működő Mezőgazdasági Múzeum részéről nem emlékszem a közönséget nagyszámban vonzó saját kiállításokra, miközben a környék múzeumai nézőszám-rekordokat döntögetnek. Viszont minden évben van náluk mégis egy nagy népszerűségnek örvendő, befogadott rendezvény: A Magyar Orchidea Társaság által szervezett Orchidea- és Broméliakiállítás. Most hétvégén először, végre sikerült elmennünk erre a kiállításra, és bár hihetetlen érdeklődés volt a bemutató iránt, némi sorban állás után sikerült bejutnunk a barokk palotába a virágokhoz. A múzeum főbejáratához érve belép a látogató a barokk korba, ahol Mária Terézia korabeli kastélyhomlokzat fogadott bennünket, belül pedig egy pompázatos díszlépcső vezet az emeletre. Stukkódíszek, gyönyörű csillárok, szobrok, így például még Sisi mellszobra is tükrözik az adott kor és a bécsi paloták hangulatát, stílusát. Ez a valódiakat jól másoló osztrák barokk stílusú palota tökéletes környezetet nyújt a pompázatos, mondhatni királyi gazdagságú és szépségű virágkiállításhoz, a csodás orchideáknak.

Legutóbb márciusban jártam itt, amikor az újonnan megnyitott Magyar Zene Házát néztem meg, de nagyon közel van egymáshoz a két épület, egy kis gyalogos hídon kell átkelni. Nagyon nyugis volt, reggel jöttem, még nem nyitott ki a múzeum sem. Előtte sokkal nyüzsgőbb eseményen vettem részt, mégpedig ázsiai ételek fesztiválján, na, akkor elég nagy volt a pörgés és jóféle ételeket is lehetett kóstolni. Ekkor voltam fenn a bejárati kapu tornyában is. A Vajdahunyad várába minden ismerőst elhozok, ha belefér az időnkbe. Voltunk itt a kárpátaljai rokonokkal, a francia barátommal, aki nagy rajongója a magyar képzőművészetnek és fotográfiának, és persze a gyerekekkel is többször jártunk itt ilyen-olyan programokon vagy csak "levegőzni". Most a régi fotókat éppen nem találom, valószínűleg a régi winchesteren vannak elmentve, ha előkerül, pótolom a feltöltést. De ara is van esély, hogy megyek újra, és lövök pár újabb fotót.

Nekem a Vajdahunyad vára amolyan állandóság. Nem változik, ugyanaz a sziluett az ég alatt, belül ugyanaz a titokzatosság, a múzeumát sokszor bejártam, a tornyából szertenéztem, szobrai mellé ültem, csoportokat hordtam ide, romantikus éjszakai sétákat jártam itt, és sokszor mondtam sok évtizede, hogy egyszer, ha tehetném, kibérelném az egészet és összes barátommal napokig csak élnénk itt háborítatlanul. . .