Kiváló
2026. október 15.a párjával járt itt 55 Belvárosi sétánk során láttuk az utcai reklámon a Cat Café feliratot. Belépve meglepetésünkre egy mobil kordont találtunk, ami egy extravagáns összképet mutató hölgy felé irányított. A recepciós kedvesen, mosolyogva tájékoztatott a kávézó rendjéről. (Mint később kiderült több nyelven is.
) A mindenhol sétáló, szundikáló cicák, és a hely összképe, a recepciós kisugárzása telitalálat a kávézó egésze szempontjából. A kapucsínót és a sütit gyorsan, kis mosollyal kísérve kaptuk. A cicák hozták opportunista személyiségüket, egy kis simogatás után átköltöztek másik vendégez, újabb simiér Aki még nem járt a Révay utca 3 szám alatti különleges kávézóba, az ne hagyja ki.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. október 11.barátokkal járt itt 45 Négy napot töltöttünk barátokkal a Zemplénben. Az erdők már felvették színes ruhájukat, amerre jártunk őzek ugrándoztak az út mellett. . . A hely jellegét tükrözte, hogy szállásunk tetején nem kakas, hanem szélszarvas mutatta honnan fúj a szél. Sokat túráztunk, a környéken, voltak kultúrprogramok, és bort is kóstoltunk persze csak a hely jellege miatt.
. . Szállásunk a második emeleti pici tetőtéri szobában volt, pici fürdőszobával, tágas zuhanykabinnal, ami a célnak pont megfelelt. A recepción dolgozók mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Az étkezésekkel voltak problémáink A menüválasztásos rendszer rendbe volt, változatos kínálatot biztosított. Ottlétünkkor két éttermi személyzettel találkoztunk. Az egyikben egy hölgy és egy úr volt a felszolgáló, a másikban két férfi. A két férfi be volt oltva vendéglátás ellen. Az ételeket sikerült hosszas várakozás után hidegen kihozni, az asztalokat nem szedték le, a kihozott vizek számát sem sikerült eltalálniuk, (+2 üveget számláztak) amit piti dolognak tartottam. Összességében a hely gyönyörű az odavezető úton lehet tesztelni az autó lengéscsillapítóit.
3Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
3Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. október 11.barátokkal járt itt 45 Négy napot töltöttünk barátokkal a Zemplénben. A találkozási pont a Lebujban volt. A közelben lakó barátom ajánlott 5 éttermet, ahol jókat ehetünk. Nekünk a Lebujra esett a választásunk. Az étteremben kellemes meleget varázsolt a hatalmas cserépkályha. A személyzet kedvesen gyorsan tett eleget kéréseinknek, a rendelésünket színtidőn belül hozták.
Az ételek finomak voltak, az árak átlagosak. Jó választás volt ez az étterem!
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2026. június 9.családjával járt itt 55 Egy esős napon érkeztünk a Faluhely majorba. Nagy terveink voltak egy kis kirándulásra a major területen, de a folyamatosan zuhogó eső (amit a helyiek már nagyon vártak) ezt a programunkat keresztül húzta. Így csak a kertből esernyő alól gyönyörködtünk a környező gombok lágy vonulatában, és a csoportban legelő birkák látványában.
A főépület, amiben a konyha, az éttermi rész és a négy foglalható szállás van, eredetileg juh hodály volt. Ez meg is adja a hely jellegét. Ádám mindent beépít az épületbe, amit fontosnak gondol. Ezért található benne bontásra ítélt parasztházból ajtó, régi oszlop, marhaitató, vagy nagymama terítője
A 3; 4; 5*-os szállásokhoz szokottaknak a naturalisztikus szobák furcsán hathatnak. Kell egyfajta el- és befogadás ehhez az élményhez. Az ételek, amiket Ádám készít a kertből frissen szedett alapanyagokból készülnek. Minden, amit készít átszővi a tradicionalitás, megspékelve szakrális, ásványtani stb, stb ismereteivel. Ádám, és a hely nyugalma rögtön kizökkenti az embert a napi "pörgésből". Összességében biztosan kivált valamilyen reakciót az odalátogatóból. Lehet, hogy valaki imádni fogja egyszerűségét, puritánságát, másnak túl naturális, természetközeli lesz. Egy bztos, hogy egyedi a hely. Mi még visszamegyünk, hogy bejárjuk Ádám 4 kilométeres Napútját
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2026. április 28.barátokkal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Mi Csömörön lakunk, barátaink a város másik végén. . . Gondoltuk, hogy egy kis beszélgetésre, evés-ivásra össze kellene jönnünk. Mi a XVI. kerületi koronakert éttermet javasoltuk, amit gondolkodás nélkül el is fogadtak, mert még nem jártak ott. Hétköznap 18 órára beszéltük meg a találkozót, előtte két nappal foglaltam asztalt.
. . . és milyen jól tettem! Ottartózkodásunk alatt folyamatosan tele volt a helyiség. Érkezésünkkor kedvesen fogadtak, minden óramű pontossággal zajlott. Ital, és ételrendelés, felszolgálás, gyorsan érkeztek a levesek, utána a főételek. A felszolgálók mindig akkor és ott voltak, amikor kellett. Noha degeszre ettük magunkat, (feleségem a főétel felét elcsomagoltatta) azért még egy kis desszert belénk fért. A számla is "baráti" összeget mutatott távozásunkkor. Nagyon jól éreztük magunkat.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2026. április 8.gyerekekkel járt itt 55 Ma a fiú unkákkal a tavaszi szünet végén egy kis geológiai és földtörténeti ismereteket is adó (a környezet órán lehet majd villogni) bányatúrán vettünk részt. 2 órát voltunk a föld alatt, de szinte észrevétlenül repült el ez az idő. Voltak a fejünk felett szundikáló denevérek és a vezető UV lámpájának fényében fluoreszkáó kristályok.
Különleges hangulata van helynek, a felszínen pedig a Cserhát dombjai sugallnak nyugalmat. Jól éreztük magunkat!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2026. március 7.a párjával járt itt 55Gyönyörű időben, vettünk részt szombat délelőtt a Városligetben egy vezetett sétán, amelynek a neve " tornyok, termek, titkok, a Vajdahunyad vára felfedezése" volt. Több olyan területre jutottunk be, ami nem- vagy csak ritkán látogathatható. A programot vezető hölgy átfogó képet adott a liget múltjáról, a milleneumi építkezésekről, tervekről, és a megvalósult épületekről, valamint azok funkcióiról. Jó program volt!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. március 2.barátokkal járt itt 45 A Visegrád-Nagymaros komptól 2,5 km-re található az Apátkúti patak völgye. Az út a Dunától folyamatosan enyén emelkedik, ami kellemes, nem megerőltetö sétát biztosít. Végig járdán és aszfaltos úton lehet közlekedni, gyalogosan, ami miatt nem kell különleges túrafelszerelés a kiránduláshoz. A Patak Park Hotel mellett jobbra visz be az erdőbe az út.
Az autóval érkezők itt találnak parkolót. Akik az étteremig szeretnének autóval menni, azoknak 1200 Ft-os útdíjat kell fizetni egy autómata sorompónál. A patak mellett sok helyen van erdei pihenő és tűzrakó hely kialakítva. Ottjártunkkor a patak bővizű volt, az erő, a patak, a vízesés kellemes összképet alkotott. Az Ördögmalom Erdei Étterem belső tere erdei hangulatú. AZ erdő lakóinak kitömött példányai néznek ránk, valamin szervas-, őz-, és vaddiszó trófeákkal vannak a falak díszítve. Ottjártunkkor az étterem csak csörtöktől vasárnapig üzemelt. Mi csak folyadékpótlás miatt tértünk be, de az étlapon pisztráng és a vadhús, ételek is találhatók. Jólesett betérni a séta után a kellemesen meleg belső helyiségbe.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2026. március 2.barátokkal járt itt 55 A Visegrád-Nagymaros komptól 2,5 km-re található az Apátkúti patak völgye. Az út a Dunától folyamatosan enyén emelkedik, ami kellemes, nem megerőltetö sétát biztosít. Végig járdán és aszfaltos úton lehet közlekedni, ami miatt nem kell különleges túrafelszerelés a kiránduláshoz. A Patak Park Hotel mellett jobbra visz be az erdőbe az út.
Az autóval érkezők itt találnak parkírozót. A patak mellett sok helyen van erdei pihenő és tűzrakó hely kialakítva. Ottjártunkkor a patak bővizű volt, az erő, apatak, a vízesés kellemes összképet alkotott.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2026. március 1.barátokkal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
4nap/3 éjszakát töltöttünk baráti társassággal, félpanziós ellátással a Hotel Visegrádban. Érkezésünkkor a recepción minden információt megkaptunk. A szobánk egy 2. emeleti erkélyes, fellegvárra néző szépen felújított szoba volt. (A szobában a hatalmas, tükör, ami úgy nézett ki, mintha foncsor hibás lenne az egész felületén, nagyon zavaró volt.
) A fürdőszoba szintén újszerű állapotban volt. A tisztaság mindenhol rendben volt, a törülközőket naponta cserélték. A wellness részleget összességében általánosnak értékeltük. Az éttermi személyzet kedves jófej fiatalokból állt, bár a nagyszámok törvényének megfelelően volt aki be volt oltva vendéglátás ellen. Az ételek finomak voltak. biztosan mindenki találhatott ízlésének megfelelőt. Külön üde színfolt volt a lovagi torna és a Renaissance étteremben felszolgált királyi lakoma. Az evés-ivást kiegészítették a szállodától gyalog megközelíthető Apátkúti-völgyben tett kellemes sétáink. Összességében: nagyon jól éreztük magunkat, amihez hozzájárult a távozáskor fizetett számla összege is.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
54 értékelés / 6 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.