Dormánd a Hevesi-síkon, Füzesabonytól délre 3 kilométerre fekvő település. A műemlék római katolikus temploma, Kisboldogasszony tiszteletére került felszentelésre, mely rokokó stílusban épült. Főbb látnivalói: Remenyik Zsigmond Emlékház, Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet, római katolikus kápolna (Szent Anna), Dormándi tájházak és Latinovits Kastély.
Utban hazafelé tértünk be a Hétvezés Csárdába. Már előre kinéztük, itt fogunk enni. Az épület nem csárda jelleg a külsejét tekintve. De belől már igen. Főleg a falfestések miatt. A személyzet kedves volt. A választék bőséges, az adagok nagyok és ízletesek. Az áruk jó. Nem bántuk meg. ha erre...
Vacsorázni tértünk be és már a parkolóban láttuk, hogy nincs tömeg. Belépve tetszetős a hely, nevéhez hű a díszítés. Rendeltünk, majd kisvártatva megérkeztek a levesek éppencsak melegen. A májgaluska benne fagyasztottból volt, ezt ellensúlyozandó a friss petrezselyem a tetején. Mást vártunk, de...
A napokban esett meg, hogy géperejű járművemmel rongyoltam át jász falvakon, és felmerült az ebédelhetnék kérdése is. Nincs sok helyen ennivaló, vagy néha későn veszem észre, de ezt már idejében lefüleltem, így néz ki, ahogy látod, hát így álltam meg itt én is. Olyan nem túl igényes hely, de én...