Kis Balázs Gödöllő

Kíváncsi voltam, hogy honnan, miből, megkérdeztem az AI-t, hogy létezett-e mesekönyv,. diafilm, és persze, hogy igen. Aztán a képekből be is ugrott. Olyan harmonikus kis versbe szedett dolog ez, ami hibátlanul beül az agyba, nem, bánt semmit, fantáziát felgyújt, sokáig motoszkál. Számtalanszor eszembe jutott, hogy tűzoltó leszek és/vagy katona. Aztán lettem is katona, de addigra már piszkosuk utáltam az ötletet. Az üveggolyó meg, mint távolság. . . mikor Zorán énekelte a Gyémánt és aranyat, akkor is ez járt a fejemben. Meg később az, hogy hányszor hány üveggolyót is kaptam, mert ettől gazdag az élet. És így van, minden így történt. Ez a kis ganéj kópé gyerek, aki ebben a szoborban lakik meg mindent kifejez. Bármi lehet belőle. Közben meg így néz ki. Szóval jó ez nagyon. Lába körül a szöveg. . . szinte nem is kéne már. Úgyis tudjuk.

Szégyellhetnénk talán ezt a feltételezésünket, mert közelebbről megvizsgálva az alkotást, kiderült, hogy a József Attila születésének 110. évfordulóján, 2015-ben felállított mű az "Altató" című verset, az abban szereplő kis Balázst idézi meg plasztikus formába öntve. A felavatáskori beszédeket, cikkeket visszaolvasva kiderül az is, hogy a szobor megtervezésekor figyelembe vették a gyerekek véleményét is. Most is azt láttuk, hogy a kis Balázs korosztályának tagjai vagy a még kisebbek lelkesen futnak oda a bronz lurkóhoz, megpróbálnak felmászni is rá, valahogy bevonni őt a játékaikba. Csak nekünk, fantáziánkban már meggyengült felnőtteknek jutnak eszébe olyasmik, hogy a versbéli üveggolyó itt már jócskán megkopott, fényét vesztette, hogy hiába próbáljuk a fiúcska arcát is meglátni, az felmászás nélkül nem lehetséges, a talapzatszerűségen a rajzok, a versidézetek csak nehezen kisilabizálhatók. . . Ezek az unalmas tények az alkotásról, a többi kinek-kinek ízlésére tetszésére/nem tetszésére van bízva. Nekünk leginkább az volt a problémánk a kis szoborral, hogy nem találtuk benne a vers hangulatát! De nem baj! Biztosan van, akinek sikerül! Aludj el szépen, kis Balázs. írta József Attila a költemény végén 1935 februárjában egy gödöllői kisfiúnak.