Lazítsunk és együnk végre. . . Az volt a terv, hogy a Vágódeszkában eszem, mert frissen odatelepültek a nyáron Ábrahámhegyre a strandra, és kíváncsi voltam rájuk, hogy milyenek az eredeti helyükön. De nem jutottam el odáig. A Jakó cukrászda oldalán nagy vörös betűkkel világított, hogy "étterem". Akkor most cukrászda vagy éterem? Vagy mindkettő? Együnk egy próbát! Bent úgy van megoldva, hogy egy darabig cukrászda, annak minden kellékével, sütik, kávék, és egy ponttól meg rendesen meg van terítve az asztal és onnantól élesbe evés. Ez a határ rugalmas, igény szerint változik. Tehát az étterem-felére ültem, egy fiútól rögtön kaptam étlapot, Marhaerőlevest kértem, azután roston sült szűzérme gombákkal halmozva, zöldsalátákkal típusjelű cuccot. Közben visszajött a lány, aki valahol kint volt valamerre, de ő volt a felszolgáló az én vidékemen. Ez a lány olyan szép volt, hogy elakadt a szavam. . . odajött, odahajolt, kérdezett valamit, az arcára néztem és a mondat felénél elfelejtettem, hogy mit akartam mondani, csak később jutott eszembe, hogy már nem is lélegzem. . . egyébként kedves volt, de egy kicsikét kimért, mesterkélt volt ez a kedvesség, nem őszinte tőről fakadt, azért talán nem ötös a kiszolgálás. Mert egyébként minden rendben volt, a leves is, a második is, az ára is, a végén ittam egy limonádét, na még az is rendben volt. Szóval, nem rendeltetésszerűen használtam a cukrászdát, de nem is bántam meg.
