Agapanthus adatlapja

A Városligeti Fasorban lévő Kőrössy-ResoArt Villában bemutatásra kerülő kollekció Szabó András műgyűjtő magángyűjteménye, amely bemutatja a Zsolnay márkanév sikertörténetét az 1870-es évektől az 1920-as évek végéig alkotott díszkerámiákon keresztül. A Resonator Kulturális és Művészeti Alapítvány által kezelt Zsolnay gyűjtemény közel 1000 darabból áll, gerincét a Zsolnay gyárban az 1870-es évek közepétől a századfordulóig tartó historizmus stílusperiódusa alatt készült műtárgyak alkotják. A mai kor átlagembere azonban nem annyira a historizáló vagy éppen a magyar népművészet mintakincséből átvevő alkotásokkal azonosítja a műkinccsé nemesedett Zsolnay kerámiát, hanem a szecessziós stílusú művekkel és az irizáló eozinos díszítéssel. Nos, a ResoArt Villában ezekből is jócskán láthatunk. Hála Szabó András azon polgári gesztusának, amely nemcsak felhalmozni kívánja az értékeket, hanem adni is tud azzal, hogy megnyitotta a közönség előtt ezt a gyűjteményt. Az ismertetőkben hangsúlyozott összművészeti jelleget a legtöbb teremben nem igazán lehetett érzékelni, vagy ahol egyébként igen kvalitásos festmények társultak a Zsolnaykhoz, ott nem volt meggyőző, hogy ezt tényleg így kell. . . De szép minden így is! Egy gyönyörű szecessziós villában elképesztően szép Zsolnay kerámiák hatalmas kollekcióját csodálhatjuk tehát meg, de ne feledje senki, hogy a kiállítás csak a kis létszámú csoportoknak szervezett tárlatvezetések alkalmával tart nyitva, előre meg kell vásárolni a nem olcsó jegyet.

Ők tudják, ők élnek ott, ők használják az épületet és szolgáltatásait. Mi tegnap a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon, Kisújszállás legnagyobb gasztronómiai, illetve családi rendezvényén jártunk ott, és ebből az alkalomból néztük meg belülről a Vigadót is. Egy éppenséggel kihalt épületben bolyongtunk, hiszen mindenki kinn volt a fesztiválon az utcákon, a rendezvényeken. Voltak ugyan kis kiállítások is a házban, de ezeket meglehetősen gyengécskének láttuk a szomorkás retró környezetben. Amitől viszont irigykedő álmélkodás kapott el bennünket, az a szépséges moziterem! Egy igazi, hagyományos vidéki MOZI! Ahol még vannak vetítések, amit a bordó bársony székeken ülve lehet élvezni! Ilyet szinte gyerekkorunk óta nem láttunk, de mindenképpen évtizedes nosztalgiák ébredtek bennünk. Aki tehát erre jár, és teheti, maradjon itt egy mozizásra!

A helynek elég változatos története van, ahogy utánaolvastunk, de ma már egyszerűnek látszik a képlet:
Amikor késő délután/kora este beestünk hozzájuk, csak a teraszra ülhettünk ki, de nem is akartunk bemenni az épületbe. A kánikulai nap fárasztó turistáskodása után a szomjhalál szélén voltunk, de pillanatokon belül érkezett a hideg sör, megmenekültünk! Majd imígyen magunkhoz térve komoly konzultációt folytattunk az ifjú felszolgálóval, hogy vajh elég lesz-e nekünk a kisebb pizza, vagy be tudunk termelni ketten egy 45 cm átmérőjűt. Nem hittük, de sikerült! A hatalmas, ha jól emlékszem, kovásszal kelesztett, pizza tésztája körben légiesen könnyű és ropogósra sült volt, ezért először körbetépkedve ezt ettük meg. Majd az asztalra kikészített pizzavágóval felszabdaltuk a még mindig nagy tésztát a finom rajtalévőkkel. A tészta itt könnyű és vékony volt. Tökéletes volt! Köszönjük!