Tehát kigurultam a végekre, ez már nem is Barcs, ez Belcsa-puszta, teljesen más jellegű vidék, tettem autóval egy félkört valami teljesen bizonytalannak látszó facsoport körül, ahol a térkép a kastélyt jelölte, aztán megláttam egy cigányasszonyt, valami görbe csőből nyert valami vizet egy rozsdás talicskába tett műanyag flakonokba, rengeteg flakon, hát Istenem, a víz az élet, meg kánikula is van, pont úgy él, mint az afrikai asszonyok a szavannán, az arca viszont az amerikai őslakosok ázsiai vonású ábrázata, meghatározhatatlan korú, vad, nyers emberszépség. Hogy szóba elegyedtünk, hamar útmutatást kaptam a kastély felé. egy beton villanyoszlop mellett kell bemenni két romos ház közötti szűk résen, ott aztán autó nem tovább, mert a dzsungel jön Ami az ittjartamon van kép, az valami ősi kamuüzemeltetői kép lehet, ki van pucolva a világ a rom körül, most meg, ahogy kinéz, teljesen benőtték már a fák, magasabb az erdő, mint a rom, évtizedek vannak a kettő között. Azt a szöveget felejtsd el, ami ki van ide írva, hogy magántulajdon, meg nem látogatható, mert akkor nem látogatod meg, ha nem akarod. Szóval, mész az erdőben, még mindig nem látod a kastélyt sehol, aztán egyszer csak hopp, itt van a sűrű bozótban. És aztán persze, hogy bemész, ámulni-bámulni, pazar díszlete ez a történelemnek, botor baromkodás lenne kihagyni egy ilyen élményt. Azért tessék ám alaposan vigyázni, a plafon beszakad helyenként, meg a födém is, amin jársz, ne akarj belezuhanni egy sokméter mély üregbe, meg ha éppen esik le a tégla fentről, hát légy résen és ugorj el! De aki nem kockáztat, nem is nyer semmit. Szóval bejártam ezt az állva haldokló romos palotát, neked is jut valami a képekből, talán egyszer sikerül már valami érdeklődést is kicsiholnom másokból, szóval páratlan élmény. Mutatom a képeket addig nézd meg, amíg láthatod!
