Ugor adatlapja

60 méter mély a furat, egy méter széles. . . Hát izé. . . nem lett volna egyszerűbb, a völgyből, a patakból hozni vizet valami tömlőkkel, lajtoskocsikkal, mint innen fentről ásni egy lyukat? De a kútásók útjai kifürkészhetetlenek. Most valahogy nem lehet bemenni, nem volt hatósági engedélyem, de hát az egyik ablakból,, ha nagyon nyújtózkodsz, be lehet kandikálni, és akkor ezt látod, amit én.

Na, de miért? Hát itt van egy ilyen bányász emlékház. A bányászat már nem korszerű tevékenység, nem kifizetődő Magyarországon, bezártak a bányák. Sok bányászati emlék maradt, abból sok kiállítás keletkezett. Én meg egy ilyenre pályáztam Bükkábrányban. Nem várom el, hogy dolgozó néne ott üljön, hátha jövök én. De azt elvárnám, hogy legyen valaki, hogy ha szólok, hogy itt vagyok, akkor jöjjön és nyisson. Ezt sok helyen megoldották, sok helyen meg nem érdekli az embereket. Tehát ott vagyok, zárva van. Környéken senki. Telefonálok az adott számra. Fel is veszi a remote hölgy, hát ő nem jön, nem ér rá, ez így nem működik. Különben is, zártkörű rendezvény van. Van a francokat, így én, itt állok az ajtó előtt, senki, de az égvilágon senki nincs se bent, se kint. Hát akkor volt vagy lesz zártkörű rendezvény. . . Na, menjetek a fenébe, gondoltam, de nem mondtam, és szombaton, turisztikai főműsoridőben megnéztem csak a kiállított gépeket, azokat szabad volt, így aztán jogot nyertem arra, hogy itt véleményt is nyilvánítsak. De azt akkor a szerkesztőség meg kimoderálná.

Azután felmész benne a felső szintre és körülnézel a tájon. De hát ezért járunk kirándulni, nem? Jó élmény, ne hagyd ki!

Bent köszöntöttek, kellemes a belső tér, háromféle kétszemélyes asztalt is ajánlottak, egyet el is fogadtunk a sarokban. Pincérek jóarcúak, kedvesek. Étlap elég szűkös, de színvonalasnak látszik. Feleségem a paradicsomlevesre voksolt, én a palóc gulyásra. Majd ő kecskesajtos rizottót kért, én meg szűzpecsenyét gombákkal. Nem kellett nagyon sokat várni, jöttek a fogások. De. . . . én határozottan emlékszem rá, hogy a feleségem először vizet kért, azután mondta, hogy bort is iszik, Kreinbacher olaszrizlinget is fog inni, de azt majd a második fogás után kéri. Ezzel együtt, simán az elején, a vízzel együtt megkapta. A pincér nem töltötte ki se a vizet, se az én Cappy levemet, csak letette az asztalra. Lehet, hogy az utóbbi időben túl sok jó vendéglőben ettünk, ettől most annyira nem voltunk elragadtatva egyik fogástól sem. De rendben elkészített, megfelelő színvonalú ételek voltak. A WC-ben mindhárom piszoár rossz, le van takarva, a női WC nejem szerint iszonyatosan szűk kis rés. A mellettünk lévő asztalnál magyarul is tudó felvidéki szlovák család evett, akár az erdei emberek, brutálisan kezelt evőeszközökkel, könyökléssel, csámcsogással. De mi dolgom van nekem ezzel? Hát nézem, meg hallgatom. Nos, tulajdonképpen megebédeltünk, A pincérek, akik egy kupacban tömörülve beszélgettek a pult előtt, nem nagyon vették a testbeszédet, szemkontaktust, a végén már két kézzel integettem, hogy figyelmet kérnék, fizetnék. . . erre vidáman visszaintegetett két kézzel, aztán persze jött is. A kb. 20 ezer forint ezért az ebédért súlyos ár, szerintem. Ebből 2236 a szervízdíj.

Amúgy un. borkút máshol is van az országban, ez éppen a Színészliget mellett, és a pincesor előtt található az enyhe lejtőn Bogácson.

A kápolnát látod is a kerítésen át, templom-nagyságú, és látszólag rendbe is van hozva. Kiderült, hogy nem nyitja ki senki, se ekkor, se akkor, ez csak így bezárva műemlék. Hát aztán, mivel csintalan gyerek vagy, bemész a túloldalon egy erre a célra tátongó résen a másik kapu mellett és felfedezed a területet. Azt hiszem, kezeljük ezt inkább így együtt, ne csak külön a kápolnát, szóval, kiegészítem ezt még képekkel. Van ugyanis egy elhagyott tábor, lehet ez úttörő vagy KISZ-tábor is, annak maradványépülete. Azután van még itt egy baromira nagy présház vagy valami feldolgozóüzem, az is egy látványosság, és a senkiföldje, erről is teszek még ide képet. . . És hát a templom falán ott a felirat, hogy itt gyerekeskedett Munkácsy Mihály is. És tényleg, ebben a kastélyban volt valaha, és élete legboldogabb korának tartotta ezt. Szóval, csak hajrá, van még itt felfedeznivaló bőven!

Azaz nem is annyira, mert itt korlát védi és azt mondják, ne lépj a korláton túl, mert veszélyes. Így csökken a kaland értéke. Más falvakban meg szabadon bemehetsz, bejárhatod a barlanglakásokat. A Homo Sapiens egyszer csak visszavadult és beköltözött ősei életformájába. Körülbelül ennyit látsz belőle most, mint amennyit mutatok.