Ugor adatlapja

A Schiffer-villát mégsem ismertem, láttam. . . miért? Mert elbújt. Hátul van. A többi csodaház az utca frontján díszeleg, ez meg meghúzódik a fák mögött. De ma nem, ma szilárd léptekkel betámadtam! A portán egy meglehetősen mísz nő fogadott, "mit akar, hová megy, mit képzel" alapon, aztán tisztáztuk, hogy ez egy nyilvános múzeum, én meg egy nyilvános látogató lennék, hát ezért. Aztán felszólt telefonon, hogy már megint itt vagy egy, kérdésre válaszából, hogy "nem, ez egy magyar", arra következtettem, hogy nem sűrűn járnak ide emberek. És kiderült, hogy így van, tényleg alig járnak erre. Pedig a múzeum ingyenes. Lejött egy férfi az emeletről, és ő már egy talpig úriember volt, szívélyes, vendégszerető, nagy örömmel és szakértelemmel kalauzolt és a múlton, mutatta be a tárgyakat, közben ámultam a villán tátott szájjal, bágyadt őszi napfény szűrődött a lombok között, kisasszonyok csilingelő kacagását őrizték a faborítások, kedélyes férfiak gyújtottak szivarra a letűnt kor labirintusában, és végigsétálhattunk a vám és adózástörténelmen is, Azért van ám ebben egy sor érdekes dolog. Nem a számszakiság, hanem például a lefoglalt tárgyak gyűjteménye, az egyenruhák, a korok díszei, fegyverei, szabályai. . . közben belegondoltam, hogy a nagy fogadótér közepén szökőkút csobogott egykor, hogy milyen meseszépek a színes üvegablakok, hogy jó élni egyáltalán, jó látni ezt. Mindenkit bíztatnék rá, hogy bátran menjen el és nézze meg!

Kínai, japán, thai, vietnami minden sarkon kettő van, de hány mongol éttermet ismersz? Na látod! Ma nem sokkal dél után sikerrel jártam, berontottam az étterembe. Fura volt. Egy mongol pasi ült az egyik asztalnál, nem szót semmit, mint később kiderült, csak egy vendég volt, én meg csak álltam bután sokáig. Aztán mégis előkerült valaki Hátsó-Mongóliából is, egy lánynak tűnő fiú, aki nem beszélt nyelveket, de egy lánynak tűnő mongol lány is kijött később, abszolút napi magyarsággal. És vele aztán leomlottak a gátak, étlapot kaptam hamar, ostoba képpel lapozgattam, a kajanevek vagy mongolok vagy cirillbetűsök, de aztán letárgyaltuk, hogy itt én egy Tsuivant fogok enni, ez egy nem a legolcsóbb-nem a legdrágább tartomány, az egyszemélyes napi food. Kellett rá várni, de megérte, frissen készül, tényleg az volt, bőségesnek is mondható, mintha sült és nyers hagymadarabkák is lettek volna benne, jellegzetes tészta, meg húsok, salátával, mustárral. Nem volt rossz, valami sokkal szokatlanabb ízekre számítottam, részben az is vol, meg nem is. Mindegy, hogyan, megérte bemenni, máskor is kéne itt próbálkozni mással. Jó benyomást keltett, Azt hittem, a jurta hívószóra, meg hát pusztai rokonok vagy mik, elárasztják a népnemzetiek, de nem nagyon jöttek, a másik vendég, a mongol fizetett és elment, és meg csak úgy ottmaradtam egyedül, pedig hát ez a nagykörút, éppen ebédidő van hétköznap, izgalmas a haly meg az étel, hogyan nem találtak még ide a tömegek?

. . " és ajtót mutattak. . . Szóval, itt minden rendben volt, megérkeztünk, pár perccel a lefixált időpont előtt, úr mondta, hogy csak bátran be, van egy foglalásuk, igen, éppen mi lennénk azok. . . akkor két asztal közül is választhatunk, egy itt a közelben, vagy egy ott, az üvegfal mellett. Azt nem tudom, miért csak ezt a kettőt lehetett választani, amikor teljesen üres volt az étterem, ötven üres asztallal. De rendben is volt, az ablak mellettit választottuk. Kellemes hűvös van bent a kinti rekkenő forróságban. Érdekes, hogy az egész étterem patyolattiszta volt, egyedül az én lehetséges székem alatt volt egy félmarék elszórt morzsa, nem tudom, miért éppen, sehol máshol nem volt ilyen. Talán beetetnek, mint a madarakat. De amúgy evőeszköz, asztal csillog-villog! A WC is makulátlan. Degusztációs menüt kértünk, ebből kiderül mit tud az étterem, azaz maga a szakács, mik a kreativitásának kibontott vágyai. fővonalai. Ő nem hibázott, és mi sem, amikor ezt kértük. Nagyon gondos, precíz a felszolgálás, eléggé informatív is, feleségem abban a helyzetben volt, hogy ő élvezhette a ház borait is, nekem csak a limonádék jutottak. A csirkemájas parfé, mint előétel pompás volt kis céklával, bogyós gyümölccsel, tényleg frissen sütött kalácsot kaptunk hozzá. Remek kezdet. A leves szárazanyaga tényleg csontszáraz volt a tányérban, de a ráöntött lé után azonnal elvegyült, ízharmonizált, semmit sem lehetett abból érezni, hogy különböző edényekben fogantak. Tökéletes volt. A bárányhús is isteni volt, a lazacpisztáng is, hogyan is részletezzem. . . így kell, pont ez az elképzelésem, amikor tobzódni szeretnék az ízekben. A meggyes desszert is győztesként zárta a programot. Szóval csupa öröm volt, utólag megbeszélve a nejemmel egyáltalán nem tartottuk túlzónak az ebéd árát, egy degusztációs menü 28000 forint, japán Wagyu bélszínnel még plusz 22000 forint lett volna, de azt nem kértük, pont jó volt ez így. A lényeg, hogy tökéletesen megelégedve, egy jó élménnyel gazdagabban távoztunk innen.