A Fő utcáról nyílik a Stég Pub. Eltéveszteni sem lehet,már a kapuban a szembeötlik a velős pirítóst hirdető kis táblájuk. Annak, aki annyira oda van a velősért mint én, ez felhívás a keringőre. Ha velős pirítóst van lehetőségem kipróbálni, én egész biztos nem hagyom ki. Viszonyításként a füredi velős a mérce, és mondhatom, nem nagyon marad a színvonal alatta.
Tihanyban az Apátság alatt egy kis zugban bújik meg ez a kis hangulatos pizzéria, amelynek a pizzáit még nem sikerült megkóstolni, mivel a mennyi velős pirítósuk és a tócsnijuk, na meg a frissen sültek, közülük is a cigánypecsenye, eddig még nem engedett bepillantást a pizza választékukba.
A kiszolgálás figyelmes, a szervírozás ötletes, a választék, különösen az italválaszték azonban lehetne egy kicsit nagyobb. Összességében nagyon kellemes délutánokat töltöttünk itt.
Nagyon kellemes kis hely, Tihany legmélyebb bugyraiban eldugva, de érdemes kicsit utánakeresgélni. Lényegében egy pizzériáról van szó, tisztes krimóétlappal, de minden frissen készül, és szépen, stílusosan is tálalják ki.
Apukám chili con carnét evett, amelyet egy vasserpenyőben hoztak ki neki (nagy ötlet), testvéreim pizzatekercsben és klasszikus pizzában utaztak, mindketten odáig voltak érte; én bevállaltam egy adag cicegét (avagy tócsnit), az egyik legjobb volt, amit valaha ettem, a bőségesen megfokhagymázott mártásért külön áldás a séfre. Remélem, a jövőben is megmarad ez a jó színvonal!
Nagyon hangulatos helyen található, az apátság közelében, kis titkos lépcsőkön közelíthető meg. A felszolgálók különlegesen udvariasak voltak. Az ételek finomak és igényesen elkészítettek - levest és gnocchit kértünk, nagyon kiadós volt és a gnocchi fantáziadúsan, gyönyörűen tálalva.
Az étlepon szerepelnek vegán ételek, tészták, hal és húsos ételek. Van gyerekmenü - viszont ha nem abból választanak gyerekek, sajnos nincs kis adag. Van kerthelyiség, de a belső tér is nagyon kellemes, szépen dekorált.
Szeptemberben már nem sok hely volt nyitva Tihanyban, de ez az étterem még igen. A hely egy belső udvarból és egy kisebb fedett helyiségből áll, ami hangulatosan be is volt rendezve. A kiszolgálás rendben volt, az is gyanús, ha az ételeket túl hamar hozzák, de szerencsére nem kellet se sokat, se keveset várni rá. maguk az ételek finomak voltak. Nem maradtunk éhesek. Árban is korrekt hely.
Kellemes hely Tihany központjában. Jó a konyhája, a velős pirítós is finom, bár talán kicsit több velő lehetne rajta. A z étterem és a mellékhelyiség is tiszta, erre nagyon figyelnek. A kerthelyiség kellemes, árnyékos, így a nagy hőségben is élvezhető az étkezés. A kiszolgálás jó, bár egy kicsit több mosoly beleférne a hölgyek részéről.
Nagyon kellemes csalódás volt rendkívül kedves kiszolgálás,a pizzák ízletesek és laktatóak voltak. Nem érezhető hogy az ember Tihanyban van nem akartak lehúzni minket.Gyerekekkel élhető mert teljesen segítőkészek voltak. Még a kicsiknek általunk vitt bébiételt meg melegítették és szervírozták nekünk!
Egy téli, romantikus vacsora helyszíne volt az étterem. Az ételek minősége jó, bár a választék lehetne nagyobb, az árak elfogadhatóak. A kiszolgálás megfelelő, bár akkor éppen mi voltunk az egyetlen pár az étteremben, így a figyelem kicsit lankadt. De végül is megkaptuk az ételeket időben, a minőség jó volt. A hangulat meg amúgy is rajtunk múlt. :)
Tihanyban járva tértünk be ebbe az étterembe. Garda fesztivál zajlott éppen, az étterem tele volt vendégekkel. A kiszolgálás és az ételek minősége megfelelő volt. Nem tudnék kiemelkedő pozitívumot és negatívumot sem említeni, egy átlagos vacsorát fogyasztottunk el itt a párommal.
A desszert somlói volt, amit kevés helyen készítenek el jól, itt sem voltam különösképpen elragadtatva tőle, de összességében ehető volt, viszont az adag eléggé kicsinek tűnt,de lehet, hogy ez csak az én véleményem. A jövőben ha visszatérünk, elképzelhető, hogy újra betérünk és más ételeket is kipróbálunk.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.