Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Bike Maffia - Másik Szoba kávézó és bár nyílt Budapesten a Tűzoltó utcában

2023.09.28 | 4 perc

Hallottál már a Bike Maffiáról? 2011 karácsonyán hozta létre a szervezetet néhány fiatal kerékpáros azzal a céllal, hogy kétkeréken, közvetlenül segítsenek a rászorulóknak. Alaptevékenységük az adománygyűjtés, így most is a segíteni akarás jegyében kinyitották a Másik Szoba ajtaját, ami a nevével ellentétben nem egy lakóhely, hanem egy kávézó-forró csokizó és közösségi tér, amolyan „bikemaffiásan“.


Aki hallott már a Budapest Bike Maffiáról, az tudja, hogy a 2011-ben alakult civil szervezet az elmúlt években dinamikus nőtt. Sok önkéntes csatlakozott hozzájuk az évek során, Budapesten kívül több hazai nagyvárosban, Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron, Szegeden és Miskolcon is jelen vannak, sőt, a kolumbiai Pereira városában is tevékenykednek.

Küldetésük többek között az előítéleket csökkentése, a társadalmi szemléletformálás, az igényeknek megfelelő segítségnyújtás a rászorulók részére. 

Fotó: Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár Facebook oldalaFotó: Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár Facebook oldala

Fotó: Budapest Bike MaffiaFotó: Budapest Bike Maffia

 

 

Új kezdeményezés - Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár

Új projektként megnyitották a Másik Szoba kávézójukat Budapesten a Tűzoltó utcában. Ha itt eszel vagy iszol, a fogyasztásod után minden esetben adományozol is egyben egy-egy kiválasztott jó ügyre. A fogyasztás minimum 10%-a egy adományalapba megy (nem összekeverednő a borravalóval!), amiből rászoruló csoportokat támogatnak: gyerekeket, időseket, családokat, állatmenhelyeket, hajléktalan embereket, kórházakat - minden héten mást. Az ügyet és az adomány mértékét a helyszínen elhelyezett kijelzőn folyamatosan nyomon követheted, azt pedig, hogy mindezt a Bike Maffia hogyan költi el, megtalálod a Másik Szoba és a Bike Maffia Facebook és Instagram oldalán. A hivatalos megnyitó napján például a Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének kezdtek el gyűjteni, hogy az intézmény betegirányító táblákat tudjon készíttetni és könnyebb legyen a tájékozódás az épületen belül.

Válogathattok a sörök, borok, koktélok, shotok, alkoholos forró csokik és kávékülönlegességek közül, de az itallapon üdítők, limonádék, alkoholmentes kávék és forrócsokik, illetve teák is megtalálhatóak.

Fotó: Budapest Bike MaffiaFotó: Budapest Bike Maffia

Fotó: Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár Facebook oldalaFotó: Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár Facebook oldala

 

A kávézó hivatalos megnyitóját szeptember 15-én tartották. A Facebook oldalukról kiderült, hogy ahol a kávézó áll, ott alakult közel 12 éve a Bike Maffia is. 

Néhány plusz infó:
- Hétköznaponként 16.00 és 18.00 között Happy Hour van, amikor 1 menő koktél áráért 2 jár
- Terveznek beszélgetéseket, szendvicskészítést, kézműveskedést, gyerekprogramokat, workshopokat, koncerteket is a Másik Szobába, de Bike Maffia csapatépítésre is jelentkezett már be hozzájuk csapat.
- Lehet koccintani Bike Maffia shot-tal és Vitamin Kommandó koktéllal is 

 

Adni és segíteni jó! Aki szeretne jó ügyeket támogatni, feltétlenül látogasson el a Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bárba., hétközben 15.00-23.00, vagy hétvégén 09.00-23.00 között. Cím: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 22. (az Élesztőház szomszédságában).

 

(Nyitókép: Másik Szoba - Bike Maffia kávézó & bár)

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Már az Andrássy úton sikeresek voltak, ám a belvárosi üzlet megnyitásával egy teljesen új korszak kezdődött a Hoppá Bistró számára. Az elegáns bisztró az Október 6. utca gasztro forgatagában talált igazán magára. Jancsa Janival az étterem népszerűségéről, a háttérben húzódó nehézségekről és az újítás szépségéről beszélgettünk.
Az ország településeit járva számos impozáns kastélyra bukkanhatunk, melyek élő példái gazdag történelmünknek és lenyűgöző építészeti örökségünknek. Betekinthetünk a mindennapi nemesi életbe, miközben családtörténeti kiállítások és festői kertek várnak, úgyhogy érdemes a nyakunkba venni Magyarországot, és felkeresni a cikkünkben szereplő kúriákat.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
DAISUKE CAFÉ & WINE - etikus kávézó nyílt Óbudán
2022.05.27 | 4 perc | Gasztronómia
Etikus, és fenntartható módon beszerzett kávékülönlegességeket kínál Budapest legújabb specialty kávézója Óbudán, a Daisuke Café & Wine, amelynek megnyitóján Litkai Gergely humorista, a fenntarthatóság elkötelezett híve is részt vett.
Ikonikus irodalmi kávéházak Budapest szívében
2022.02.25 | 7 perc | Gasztronómia
Haladjatok végig a magyar irodalom vezéregyéniségeinek lábnyomain, melyek Budapest legkedveltebb művészkávézóiba vezetnek! Kövessétek Kosztolányi Dezsőt vagy Ady Endrét és merüljetek el a kulturális pezsgésben egy kitűnő fekete társaságában!
Kipróbáltuk: Sfinx Gin és Wine Bar Budapest – „Az Opera Gin hazatalált”
2022.05.20 | 7 perc | Gasztronómia
Az Andrássy úton 2021 őszén nyitották meg - elsőre csak csendesen, majd annál nagyobb robajjal - az Opera Gin tulajdonosai a SFINX bárt. Elsőre nem biztos, hogy pontosan tudták, hogy mit is akarnak, mert egyszerre volt üzleti ebédlős hely, koktél bár, kis tányéros (small plate) étterem, borbár, és esti szórakozóhely. Azt állítják magukról, hogy mindenből a legjobbat szeretnék adni. Lássuk hogyan sikerült.
Elvarázsolt helyszínek, izgalmas feladatok – íme a legjobb szabadulószobák Budapesten!
2022.04.04 | 6 perc | Hétvégi kimozduláshoz
Néhány éve kezdtek igazán betörni a köztudatba a szabadulószobák, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek, nem véletlenül, hiszen kitűnő program esős napokra vagy randihelyszínnek. Ahány szoba annyi tematika, úgyhogy ebben a cikkben megmutatunk néhányat, hogy legyen miből válogatni!
Tiki Beach Bisztró - a meglepő balatoni strand „büfé” Zamárdiban
2022.07.06 | 8 perc | Gasztronómia
Miért használom a „büfé” szót a címben egy szuper jó bisztró konyha esetén? Nagyon egyszerű. Mert a büfé sor közelében van a zamárdi szabadstrandon. Amikor az ember leül a teraszon, akkor olyan érzése van, bele tudja lógatni a lábát a Balcsiba. Kipróbáltuk a Tiki Beach Bisztrót, és szerintünk egy önálló utat is megér Zamárdiba.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mi a Bike Maffia alapvető küldetése?
2011 karácsonyán néhány fiatal kerékpáros hozta létre, hogy közvetlenül segítsenek a rászorulóknak. Fő tevékenységük az adománygyűjtés, céljuk az előítéletek csökkentése és a társadalmi szemléletformálás.
Mi a Másik Szoba kávézó‑bár koncepciója és hol található?
Budapesten, a Tűzoltó utca 22-ben található; egy kávézó‑forrócsokizó és közösségi tér, ahol a fogyasztás után adományt is adományozol egy kiválasztott jó ügyre.
Hogyan működik az adományozás a helyszínen?
A fogyasztásod után a minimum 10% egy adományalapba kerül, és ezt nem keverik a borravalóval. Az adomány mértékét és felhasználását a helyszíni kijelzőn, illetve a Bike Maffia közösségi oldalain követheted.
Hol működik a Bike Maffia szervezete?
Budapesten kívül Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron, Szegeden és Miskolcon is jelen vannak, sőt Pereira városában Kolumbiában is tevékenykednek.
Milyen programokat és nyitvatartási időket kínál a Másik Szoba?
Programok közé tartozik beszélgetések, szendvicskészítés, kézműveskedés, gyerekprogramok, workshopok és koncertek; hétköznap 15:00–23:00, hétvégén 09:00–23:00. A Happy Hour 16:00–18:00 között érvényes, és adományozási lehetőség is van.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft