Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az első kínai császár halhatatlan őreivel, az agyagkatonákkal találkozhatsz Szegeden

A szegedi Móra Ferenc Múzeumban május vége óta láthatjátok az agyagkatonák tárlatát, ahol az első kínai császár síremlékét őrző híres szobrok darabjai láthatók. Az ókori Kína kiállítás második egységeként pedig június 24-én nyitják meg a Sanghajiból érkező eredeti ókori tárgyakat bemutató blokkot.

 

Ókori Kína-kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban

A kínai fővárostól mintegy 1000 kilométerre, 1974 márciusában lelt rá egy helyi földműves a Kínát egyesítő első császár, Csin Si Huang-ti „elveszett” sírját őrző terrakotta hadsereg első hírnökére. Mára kiderült, hogy mintegy 2200 éve összesen négy árkot ástak az agyaghadsereg számára, melyekben a becslések alapján nagyjából 8000 szobor fekhet – a régészeti feltárások napjainkban is folynak.

A katonák többsége az életnagyságúnál valamivel nagyobb, a ruházat, illetve a védőfegyverzet elemeit agyagból alakították ki, a támadófegyvereket pedig eredeti formájukban gyártották le a szobrokhoz. Szinte hihetetlen, de nincs két egyforma arc a sokezernyi katona között: mindegyik szobor egyedi vonásokkal és arckifejezéssel bír.

Linczer-Katkó Izabella (Móra Ferenc Múzeum)Linczer-Katkó Izabella (Móra Ferenc Múzeum)

 

 

Az ókori Kína-kiállítás a 2200 évvel ezelőtti, különleges világba kalauzolja el a látogatókat

A tárlat két egységből áll: az agyagkatonákat felvonultató kiállítás 2023. május 26-án nyitotta meg kapuit. A tárlaton körülbelül félszáz anyag- és mérethű agyagkatonát láthatnak az érdeklődők testközelből. Megismerhetik az agyaghadsereg készítésének okait, körülményeit, a lelőhely megtalálásának folyamatát. A katonákon kívül bemutatják az első kínai császár, Csin Si Huang-ti életének izgalmas történetét. A gyermekeket pedig egy interaktív játéktér várja, ahol Kínával kapcsolatos játékokat játszhatnak, megismerkedhetnek a kínai írásjelekkel, valamint egy régészeti homokozóban megtalálhatják egy széttört agyagkatona maradványait.

Az ókori Kína-kiállítás második egységében Sanghajiból érkező eredeti ókori tárgyakat mutatnak be – köztük egy olyan császári halotti páncélt is, mely igazi kuriózumnak számít. Ezt a kiállítási blokkot a Múzeumok Éjszakáján, 2023. június 24-én nyitják meg.

Linczer-Katkó Izabella (Móra Ferenc Múzeum)Linczer-Katkó Izabella (Móra Ferenc Múzeum)

 

Nyitókép: Linczer-Katkó Izabella (Móra Ferenc Múzeum)

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Keleti szürke óriáskenguru érkezett az elsősorban Ausztrália élővilágát bemutató mini állatkertbe. Az új erszényessel már 3 kenguru fajt lehet megtekinteni a Kenguru-Parkban: a kis termetű bennett-kengurukat (ahol az elmúlt időszakban 10 kenguru mamának is született utóda), a hatalmas méretekkel bíró vörös óriáskengurukat, és most már szürke bundás rokonát is.
A vadregényes Zemplén tömör erdei és robosztus hegyei sok gyönyörű erődítmény otthonául szolgálnak. Az egyik legszebb ezek közül a hófehér Füzér vára. Ismerjétek meg a mesebeli kastély történetét, melyet Magyarország 7. természeti csodája ölel körbe!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Rejtett kincsek Magyarországon: kastélyok, várak és titkos kertek nyomában
Nem kell messzire utazni ahhoz, hogy valódi időutazásban legyen részünk: Magyarország tele van eldugott, mégis különleges helyekkel, amelyek mind egy-egy darabkáját őrzik múltunknak.
A „magyar Pamukkale” és Európa közepe – 5+1 hazai úti cél nyárra
Gőzölgő sódombok és sziklába vájt barlanglakások? Ezek a csodák mind Magyarország kies tájain várnak. Ismerd meg a „magyar Pamukkale-t”, és azt a további 5 varázslatos települést, ahol szuper felfedezőútra indulhatsz! Fapallós tanösvények, eszméletlen panorámák és csobbanásra csábító fürdők is kerültek a listánkra.
Gyerekekkel a Balatonon? Íme, 12 emlékezetes gyerekprogram
Engedd szabadjára a fantáziádat, és töltsetek egy igazán mókás napot valamelyik Balaton környéki gyerekprogramon! Vadaspark, kalandsziget, bobpálya, múzeum, vidámpark, vízimalom, és még számtalan más helyszín ígér hangos nevetéseket, önfeledt órákat, ha gyerkőcökkel érkeztek a tópartra.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
A legendás turultól a Kőmorzsoló óriásig – ismered ezt a 9 látványos szobrot?
2025.05.07 | 7 perc | Szuper látnivalók | Titkos úticélok
Keress kincseket kirándulás közben, és félelmetes meselényekre lelhetsz a Mecsek lankáin! Vagy jobban szeretnél az ősmagyarok legendás turuljának szárnyai alatt megpihenni? Esetleg ráülni Isten tenyerére? Az a jó hírünk van, hogy van a tarsolyunkban 9 látványos szobor, amelyek méretétől és szépségétől biztosan tátva marad majd a szád!