Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyedülálló kastély Dégen lélegzetelállító környezetben: ez a Festetics-kastélypark

A Balaton délkeleti csücskétől csupán 30 kilométerre, a Fejér megyei Dégen valódi mesebirodalomba csöppenhetünk, ugyanis a Festetics családnak a község felvirágoztatása mellett országunk egyik legszebb rezidenciáját is köszönhetjük. A kastélypark kiállításai, belső terei és monumentális – Magyarországon a legnagyobb – angolparkja egész napra szuper programlehetőséget kínál gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, idén tehát mindenképpen tervezzétek be úti céljaitok közé.

Szállástippek Dég környékén>>

 

A kastély története

Az 1800-as évek elején a dégi birtok fejlesztésébe és a kastély építésébe az ország leggazdagabb főnemesének hírében álló Festetics Antal fogott bele, miután megörökölte a területet apjától. Az épület megtervezését a fiatal, de egyre népszerűbb építészre, Pollack Mihályra bízta, aki nem kisebb feladatot kapott, mint korának legnagyobb és legkorszerűbb uradalmi központjának kivitelezését. A hatalmas klasszicista rezidencia látványos oszlopsoraival, U alakú elrendezésével, letisztult eleganciájával erősen emlékeztet a mester főművére, a Nemzeti Múzeumra, nem véletlenül, hiszen a budapesti épület elődjének tekinthető. A kastély földszintjén a reprezentációs terek és a család lakosztályai kaptak helyet, míg az emeleten főként a gyerekszobák és a vendégeknek fenntartott helyiségek sorakoztak. A kúria 1815-re készen állt a beköltözésre, mely aztán négy generáción keresztül szolgálta a Festetics családot.

Egyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastélyEgyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastély

 

 

Kastélypark

Festetics Antal és felesége rajongott a botanikáért, már fővárosi tartózkodásuk ideje alatt is tájkertjükről váltak ismertté, így a dégi építkezés során a park rendezése is hatalmas szerepet kapott. A „picturesque” stílusú angolpark kialakítása mellett az itt található tavak felduzzasztása is ebben az időben zajlott, mellyel egy ma is egyedülálló szerpentin állóvízrendszert hoztak létre. Hatalmas hangsúlyt fordítottak az úgynevezett „eye catcher” elemek elhelyezésére is, így épült meg a kastéllyal egyidőben a templomtorony, a kettős fehér híd, majd később az ikonikussá vált Hollandi-ház is. A birtokot a 20. században Festetics Sándor alakíttatta át jelentősebb mértékben, melynek során megszüntették a kertészet nagy részét, helyére teraszos kőkert és teniszpálya került. Sok éves hanyatlást követően 2009 és 2015 között igazi áttörést értek el a park renoválásában; helyreállították a két kilométer hosszú tórendszert, a sétányt, visszaépítették az egykori hidakat és megtisztították a környező zöld felületeket is.

Egyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastély és az angolparkEgyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastély és az angolpark

Egyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastély és az angolparkEgyedülálló kastély lélegzetelállító környezetben: dégi Festetics-kastély és az angolpark

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
7 káprázatos kastélyszálló, amit legalább egyszer ki kell próbálni
A gazdag múlt és a modern kényelem találkozik egy felejthetetlen élmény jegyében azokban a varázslatos kastélyszállókban Magyarországon, ahol a szolgáltatások magasabb szintre emelik a pihenésedet. Hódolj az elegáns enteriőröknek, élvezd a harmonikus szobákat, és fedezd fel a tágas kertek szépségét! Legyen szó romantikus hétvégéről, családi vakációról vagy baráti kiruccanásról – érdemes magatok mögött hagyni a megszokott helyeket, és elmerülni a kastélyok elbűvölő világában.

 

 

A Hollandi-ház

1891-ben egy mesterségesen kialakított sziget közepén álmodták meg egy régebbi épület helyére a vöröstéglás, németalföldi stílusú Hollandi-házat, melyet akkor kizárólag csak hajóval lehetett megközelíteni. Ma egy fahídon keresztül juthatunk el a nevezetességhez, melynek története még érdekesebb, mint látványos homlokzata. Az épület földszintje egykor tehénistállóként szolgált, míg az emeleten Festetics Andorné gyógyult, hiszen tüdőbetegségére az istálló ammóniatartalmú levegője és az állatok frissen fejt teje szolgált akkoriban gyógyírként. A kis ház teljes berendezése a 20. században sajnos teljesen megsemmisült, levéltári anyagok árulkodnak róla, hogy valószínűleg porcelánokkal és németalföldi festményekkel lehetett tele. Jelenleg kiállítótérként működik, így érdemes ide is elsétálnunk a kastély felfedezését követően.

Hollandi-ház a dégi Festetics-kastély parkjábanHollandi-ház a dégi Festetics-kastély parkjában

 

 

A kastély jelene, kiállítások

A kastély épületében tematikus kiállítási terek látogathatóak, ahol a vendégek interaktív élményelemeken keresztül, valamint múzeumpedagógiai foglalkozások keretében ismerhetik meg a szabadkőművesség történetét és magyarországi vonatkozásait, a park növényvilágát, valamint a kastély építéstörténetét és azon keresztül építőjének, Pollack Mihálynak munkásságát is. A földszinti termekben a Festetics család életébe nyerhetünk betekintést; történelmi szerepvállalásaikon, hobbijaikon és szórakozási szokásaikon keresztül kaphatunk képet Magyarország egyik leggazdagabb nemesi famíliájáról.

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Izgalmas írás jelent meg januárban a brit Guardian hasábjain: Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé választották a Magyar Zene Házát, olyan nevezetességekkel karöltve, mint a reneszánsz Kronborg-kastély Dániában, a Hadrianus Fal vagy a Russell-Cotes galéria az Egyesült Királyságban. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogy melyek azok a programok, amelyekről nem érdemes lemaradnod a Városliget fénysebességgel ikonikussá vált épületében.
A Tokaji borvidéken termelt szőlők világraszóló hírnevet szereztek a területnek; Tokaj-Hegyalja 2002 óta a világörökség része, ez a világ első zárt borvidéke, ráadásul a környék kulturális és természeti szépségei mellett sem mehetünk el szó nélkül. Akár bortúrára, akár kirándulni érkezünk hát ebbe a régióba, a cikkünkben összegyűjtött négy szállás szuper kiindulópontja lesz barangolásainknak.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Az elátkozott balatonedericsi Fekete-kastély
A balatonedericsi Fekete-kastély homályos és rejtélyes múltja miatt egyike a legkülönösebb helyeknek az országban.
A festői Keszthely és környéke - látnivalók és programlehetőségek
A Balaton nyugati szegletének központjaként Keszthely városa és környéke több kihagyhatatlan látnivalóval és programmal kecsegtet, így bármilyen témához is húzzon a szívünk, szinte biztosan megtalálja mindenki a tökéletes kikapcsolódási lehetőséget. Igyekeztünk egy csokorba szedni több egyedülálló úti célt is.
Fényűző magyar kastélyok, ahol Csodaországban találod magad
Jártál már Zsigmond király híres törökverő lovagjának, Ozorai Pipónak a várkastélyában vagy vendégségben a Wenckheim család káprázatos otthonában? Tudod, melyik főűri épületben találkozhatsz életre kelt festményekkel vagy lesheted el a legyezőnyelv titkait? Ha valamelyik kérdésre nincs válaszod, akkor azt javasoljuk, kísérj el minket egy különleges kirándulásra, amin felfedezheted Magyarország legszebb kastélyait!
Felfedezőúton a vadonban: Magyarország csodálatos vadasparkjai
A vadvilág változatos állataival testközelből ismerkedhettek meg Magyarország meseszép vadasparkjaiban, ahol több bentlakót is kézből etethettek. A számtalan gyermekbarát program a családosoknak szuper kikapcsolódást jelent, de garantáljuk, hogy a természet- és állatbarátok sem fognak élmények nélkül távozni erről az izgalmas felfedezőútról.
Csodaszép kastélyaink, amiket mindenképpen látnod kell!
Nem kell külföldre menned ahhoz, hogy álomszép kastélyokat láthass, az ország szinte minden pontján áll egy mesésen felújított kastély, ahol egy kicsit belekóstolhatsz, milyen volt a főúri élet.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Hol található a Festetics-kastélypark, és milyen természeti kincseket kínál a környezet?
A kastély Dégen, Fejér megyében fekszik, a Balaton délkkeleti csücskétől mintegy 30 kilométerre. A helyszínen egy angol jellegű park, tavakkal tagolt tórendszer és látványos építészeti elemek várják a látogatókat, köztük a templomtorony és a kettős fehér híd.
Mely historikus építészeti vonások jellemzik a kastélyt és ki tervezte?
A kastély egy klasszicista rezidencia, amelyet Pollack Mihály tervezett a Festetics Antal megbízásából; a földszinten a reprezentációs terek és a család lakosztályai vannak, az emeleten pedig a gyerekszobák és a vendégszobák kaptak helyet. A formavilág emlékeztet a Nemzeti Múzeum elődjére.
Miért kapta a Hollandi-ház ezt a nevet, és hogyan lehet megközelíteni ma?
1891-ben egy mesterségesen kialakított szigeten épült vöröstéglás, németalföldi stílusú ház; hajóval volt csak megközelíthető, ma pedig egy fahídon keresztül érhető el, és kiállítótérként funkcionál.
Mik a fő témák a kastély kiállítási tereiben?
A kiállítások interaktív elemekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal vezetnek végig a szabadkőművesség történetén és magyar vonatkozásain, a park növényvilágán, valamint a kastély építéstörténetén és Pollack Mihály alkotó tevékenységén; a földszinti termek a Festetics család életébe nyújtanak betekintést.
Milyen fejlesztések történtek a parkban az utóbbi évtizedekben?
2009 és 2015 között jelentős renoválás történt: helyreállították a két kilométer hosszú tórendszert, felújították a sétányokat, visszaépítették az egykori hidakat, és megtisztították a környező zöld területeket.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft