Kápolnásnyék község Fejér megyében, a Gárdonyi járásban található. A településen keresztülfolyik a Bágyom-ér, amely a Velencei-tóba torkollik. Látnivalók: Helytörténeti kiállítás, református templom, Halász-kastély, Trianon-gyászemlékmű, Millecentenáriumi emlékmű, első világháborús emlékmű, második világháborús emléksír, 1956-os kopjafa.
Ma erre jártunk a nejemmel és párhuzamosan felmerült bennünk, hogy eleget izzadtunk kint a Budai Parkszínpadon a nemzetiségek találkozóján, megérdemeltünk ma egy fagylaltot. Régen jártam erre, emlékszem, hogy valami cukorszegény vagy cukormentet vagy lassú felszívódású cukruk is van, hát olyant...
A Michelin csillagos éttermek kapcsán szokták emlegetni, hogy egy egycsillagos étterem megérdemel kisebb kitérőt, egy kétcsillagos egy nagyobbat, egy háromcsillagos egy külön utat az adott városba. A Kárpát medencében két olyan éttermünk van, mely megkapta a két csillagot, a Stand és a Platán...
Miután a Csiriben a konyha 14 órakor már bezárt a 15 óráig tartó program dacára, más helyet kerestünk enni. A Major jónak tűnt, bizalomgerjesztő pizzák fotóit láttuk neten, élőben éppoly megnyerőnek bizonyultak. A brownie is jó volt, 4,5 pontos, 1850 forintért elég húzós, a pizza egyértelmű ötös,...