Kishartyán a Cserhát legészakibb vonulatai és a Karancs között fekszik és a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark települése. Látnivalói közé tartozik az 1712-ben épült római katolikus templom, Bay Ferenc síremléke, a Harangtorony és a Kőlyuk.
Reggel 07 után pár perccel érkeztünk reggelizni ennek ellenére hideg volt a tojás rántotta, szinte csorgatni kellett a kávét ami szintén majd hogy nem hideg volt étkészlet hiányzott, azt csak azt követően kaptunk hogy annak hiányát jeleztük. Debreceninek nevezett kolbász az valamiféle hitvány...
Magyarországon még nem találkoztunk olyan szállodával, ahol a kutyát beengedték volna az étterembe. Itt nem kellett egyedül hagynunk, lejöhetett velünk étkezni. Ez nagyon jó pont a szemünkben. Kaptunk a szobába kutyaellátmányt is, zacskó, száraztáp, prospektus. Az 5 éves gyermek nagyon...
Igen pozitív volt, hogy 3 óra előtt már elfoglalhattuk a helyünket. Az épp szolgálatban lévő recepciós kissé kimért volt. A welnesz kifogástalan az ételek ízletesek , bőséges volt minden. Az éttermi személyzet udvarias, előzékeny. A fekvőpárnák kissé keményebbek mint amihez szoktunk. Szép tiszta...